BABJÁK BENCE (NAGYGORICA) 2017.05.03 17:35 Frissítve: 2017.05.03 18:14

U17-es Eb: „A legmerészebb álmainkat is felülmúlta”

Mint arról beszámoltunk, az U17-es magyar labdarúgó-válogatott a két gólt szerző Csoboth Kevin és a kapuban bravúrokat halmozó Ásványi Balázs vezérletével fordított, így 3–2-re legyőzte a torna egyik favoritját, Franciaországot a horvátországi Európa-bajnokság első csoportmeccsén. Az összecsapást követően elégedetten értékeltek a magyar csapat részéről, a továbbjutásról azonban még nem akartak beszélni.

Csoboth Kevin két góllal járult hozzá a sikerhez (Fotó: mlsz.hu)

 

„A legmerészebb álmainkat is felülmúlta az első meccs, nem hiszem, hogy lehetett volna jobban kezdeni a tornát – értékelte a franciák elleni győzelmet Szélesi Zoltán szövetségi edző. – Korábban is hangsúlyoztam, hogy már az elitkörben is jellemző volt a megerősödött csapategység és csapatszellem. Akkor felszínre tört bennük a hit, és kevésbé szép játékkal sikerült az oroszokat és a norvégokat legyőzni. Ez volt az alap, amelyről a játékosok indultak a mostani Eb előtt.”

„A mai mérkőzésen az egyik európai topcsapat ellen játszottunk, a játékosoknak is szokniuk kellett az elején, milyen erőket vonultat fel az ellenfél. Aki látta a mérkőzést, azt tudja, hogy csaknem két méter magas, szinte felnőtt játékosok ellen futballoztunk. A srácok viszont folyamatosan próbálták megvalósítani, amit elterveztünk, szép támadásokat vezettünk, és gólokat lőttünk a nagyon erős francia válogatott ellen. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy a riválisnak is nagy helyzetei voltak, Ásványi Balázs nagyon sokszor védett ziccerben, a bravúrjai is kellett a három-kettes győzelemhez.”

„Maradéktalanul persze nem lehetünk elégedettek, de ez nem is PlayStation, ahol tökéletesek a mozgások és a játékosok. Voltak hibák a védelmünkben, nem véletlen, hogy mögénk tudtak kerülni, és a kapusunknak kellett védenie. Ettől függetlenül sokat fejlődött a játékunk, ami azért örömteli, mert a korosztályos tornák éppen ezt a célt szolgálják, és szövetségi edzőként én is erre törekszem. Külön öröm, hogy a fejlődés eredménnyel is párosult.”

„A továbbjutás? Ilyen messzire nem nézek, most a kezdés volt a legfontosabb, a vártnál jobb eredményt értünk el, de nem szabad elszállni, hátravan még két csoportmeccs, ahol bármi megtörténhet. Jól kezdtük a tornát, ennyi.”

A mérkőzés egyik hőse a két gólt szerző Csoboth Kevin volt, aki az oroszok elleni elitkörös találkozóval vont párhuzamot.

„Győzelemmel szerettünk volna kezdeni a tornán, de nehéz szavakat találni arra, hogy képesek voltunk három gólt lőni a francia válogatottnak, és ezzel megnyerni a mérkőzést – mondta a Benficánál pallérozódó futballista. – Mondhatjuk, hogy minden a tervek szerint alakult. Nagy hangsúlyt fektettünk a taktikára, a gyors kontratámadásokra, s szerencsére bejött az elképzelésünk. A meccs előtt és az elmúlt napokban is sokat beszéltünk arról, hogy, ha esetleg gólt is kapunk a franciáktól, semmiképpen ne rogyjunk meg. Az elitkörben az Oroszország elleni meccsen voltunk hasonló helyzetben, akkor is a rivális szerzett vezetést, de azon a találkozón sem roppantunk össze. Ezúttal sem, és egy perccel a franciák vezető gólja után egyenlítettünk.”

„A gólom? Nagy felszabadultságot éreztem, mert annak idején édesapám is szerepelt korosztályos válogatott tornán. Mondanom sem kell, mennyire boldog vagyok, hogy később a második gól is összejött. A franciák viszont kétgólos hátrányban is folyamatosan jöttek előre, fizikailag picit el is fáradtunk, többen görcsöt kaptak. Ekkor hátrébb helyezkedtünk, és teljesen a kontrákra rendezkedtünk be. Örülök, hogy sikerült megőriznünk a három pontot, de sajnálom, hogy nem sikerült további gólokat szereznünk. A továbbjutásért is nagy lépést tettünk, de még semmi sincs lefutva. Nagyon boldogok vagyunk, szerdán még lehet örülni a győzelemnek, de csütörtöktől már a Skócia elleni második csoportmeccsre koncentrálunk.”

„Skócia és Feröer is erős csapatnak számít, úgyhogy remélem, a további meccseken is ilyen hozzáállással, összpontosítással és koncentrációval játszunk, és a következő, szombati meccset is megnyerjük.”

Az egész mérkőzésen pazarul védő Ásványi Balázs a csapategységnek tulajdonította a győzelmet.

„A győzelem a nagybetűs csapategységünk érdeme, minden, amit elérünk, ennek köszönhető. Egészen elképesztő, hogy mennyire kiállunk egymásért, hogy mennyire egy irányba húzunk. Várható volt, hogy az első tizenöt perc nagyon nehéz lesz, úgy voltunk vele, hogyha azt a periódust megússzuk kapott gól nélkül, akkor teljesen nyílt marad a mérkőzés. Megúsztuk, és szerencsére meg is nyertük a találkozót. A szünetben arról beszéltünk, hogy hinnünk kell a győzelemben. Ha képesek vagyunk rá, miénk lesz a három pont. Nos, mi hittünk, és meg is nyertük a meccset. Ebből is látszik, hogy hittel és akarattal minden lehetséges.”

„Nem számoltam a védéseket, csak tettem a dolgomat, ami kapura jött, igyekeztem védeni, és szerencsére ez nagy százalékban sikerült. A meccsek előtt két-három nappal általában már azon gondolkozom, milyen lövések jöhetnek kapura, mit kell hozzáadnom ahhoz, hogy nyerjen a csapat. Most is így tettem, hétfő óta csak ezen a kilencven percen járt az eszem, és szerencsére olyan teljesítményt nyújtottam, ami elég volt a győzelemhez. Ugyanakkor kapusként nem lehetek teljesen elégedett, mégiscsak két gól kaptam. Ez legközelebb nem fér bele.”

„Nem gondolom, hogy több esélyünk lenne a továbbjutásra, mint a meccs előtt volt. Szerda reggel pontosan ugyanaz a csapat voltunk, mint amelyik a franciák legyőzése után vagyunk. Ugyanígy tesszük tovább a dolgunkat, elvégre nem történt semmi, nem jutottunk tovább, csak három pontot szereztünk. Kedvező helyzetből várhatjuk a következő meccset, de nem szabad elszállni. Mindent bele kell adni, mert a Skócia és a Feröer elleni találkozó is nagyon nehéz lesz.”

A francia válogatott szakvezetője, Lionel Rouxel a találkozó után elismerte, hogy csapatként a magyar válogatott teljesített jobban a meccsen.

„Csapatként felülmúlt bennünket a magyar válogatott, nálunk inkább egyéniségeket láttam, kevésbé éreztem egységes csapatnak a társaságot. Megvoltak a helyzeteink, de hiányzott a koncentráció a játékunkból, ezért nem lőttünk be a helyzeteinket. El kell ismerni, hogy a magyar kapus nagyszerűen védett, de a csatárok is kellettek ahhoz, hogy kimaradjanak a ziccereink. A magyar csapat emellett támadásban is jól teljesített, gratulálok a győzelméhez” – mondta Rouxel.

U17-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG, HORVÁTORSZÁG
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK, 1. FORDULÓ

MAGYARORSZÁG–FRANCIAORSZÁG 3–2 (1–1)
Nagygorica (Velika Gorica). Vezette: Massziasz (ciprusi)
Magyarország: Ásványi – Kovács K., Opavszky, Bolla, Majnovics – Csonka, Schön – Szerető (Szendrei, 71.), Bencze, Csoboth (Timári, 73.) – Torvund (Kiss T., 81.). Szövetségi edző: Szélesi Zoltán
A kispadon: Oroszi (k), Szoboszlai*, Szendrei, Mocsi, Kiss T., Tímári, Arday
* Szoboszlai Dominik sérülés miatt nem léphetett pályára.
Franciaország: Cremillieux – Collet, Pelmard, Bianda, Guenouche – Tchouaemi (Flips, 57.), Gomes – Adli (Kereoudan, 74.), Caqueret, Geubbels (Isidor, 57.) – Gouiri. Szövetségi edző: Lionel Rouxel
A kispadon: Fofana (k), Kereoudan, Flips, Piscouleau, Da, Lacroix, Isidor
Gólszerző: Csoboth (37., 41), Bencze (52.), ill. Gouiri (36., 84. – 11-esből)

A csoport másik meccsén: Skócia–Feröer 2–0 (Cameron 60., Aitchison 68.)

A torna adatbankját itt tekintheti meg!

2019.09.13 21:33:46

Magyar válogatott MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. A drukker ilyen, ilyennek is kell lennie – a végletek emberének. Olyannak, amilyennek a legendás osztrák futballvezér, Hugo Meisl látta egykori honfitársainkat: a magyarok vagy temetnek vagy lakodalmat ülnek.

2019.09.11 20:54:38

Magyar válogatott VINCZE ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. Az UEFA-szabályozás sem tudja felülírni az érzelmeket.

2019.09.10 20:04:39

Magyar válogatott PÓR KÁROLY

NS-VÉLEMÉNY. Honnan ez a szenvedély?

2019.09.10 14:04:22

Magyar válogatott MAROSI GERGELY

107 mérkőzés, 3 fordítás, avagy ha bajba kerülünk, akkor ritkán vágjuk ki magunkat belőle. Értékelés.