U16-os válogatott: négy góllal győzött a magyar csapat

2011.11.23. 11:57
A magyar U16-os labdarúgó-válogatott október után a napokban ismét edzőtáborozik, és erre az időre két mérkőzés szerepel a csapat programjában, amelyből az első, keddi találkozót négy góllal megnyerte a szlovákiai Besztercebánya korosztályos csapata ellen.

Az edzőtáborba Both József, az U16-os válogatott szövetségi edzője és a válogatott szakmai stábja olyan játékosokat hívott meg, akik az októberi összetartáson nem voltak ott a csapatban.

„Ezúttal is huszonkét játékost hívtunk meg a felkészülési táborba, most azok a futballisták kaptak lehetőséget, akik a legutóbbi összetartáson nem vettek részt, de bajnoki mérkőzéseken jól játszottak, vagy edzőik ajánlása alapján ki szerettük volna próbálni őket. Rengeteg tehetséges fiatal van ebben a korosztályban, egymás után fedezzük fel az ígéretes játékosokat, és az ilyen mérkőzésekkel próbálunk meg minél több lehetőséget biztosítani számukra a válogatottban″ – mondta az mlsz.hu-nak Both József.

A besztercebányai Banská Bystrica korosztályos gárdája ellen a magyar válogatott Tóth Patrik révén már az 5. percben megszerezte a vezetést, majd Pintér Nikola még a szünet előtt kétgólosra növelte az előnyt. A második félidő elején, a 47. percben Icsó Zsolt talált az ellenfél kapujába, a 4–0-s végeredményt Sejben Viktor állította be az 51. percben, tizenegyesből.

A mérkőzés első félidejében a magyar válogatott a Molnár Dániel – Zoltai Marcell, Márton András, Baglyas Mátyás, Barna Szabolcs – Csicsek Levente, Szántó Tamás, Szabó Tibor – Pintér Nikola, Tóth Patrik, Horváth Péter összeállításban lépett pályára, a második játékrészben pedig a Molnár Dániel (Gábor Viktor, 55.) – Nagy Bálint, Timkó István, Hutter Máté, Szandai Dominik – Gazdag Dániel, Bíró András, Murai Sándor – Maka Alex, Sejben Viktor, Icsó Zsolt összetételben játszott a csapat.

A következő felkészülési mérkőzést ma játssza Both József együttese, a Zsolnából érkező ellenfelet Telkiben fogadja a válogatott.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.17. 09:00

Labdarúgás: több mint 1500 fiatalperc az NB I 25. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.10. 09:04

Hétfőn indul az újabb jegyértékesítés a görögök elleni válogatott meccsre

Magyar válogatott
2026.03.06. 17:44

Markó Edina: Azok inspirálnak, akik formálják a közeget

Utánpótlássport
2026.03.06. 16:46

Csányi Sándor: Az egyik célunkat, a világbajnoki részvételt még nem értük el

Magyar válogatott
2026.03.04. 17:31

Labdarúgás: sima vereség a spanyoloktól az U17-es leány Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2026.03.04. 15:59

Labdarúgás: legyőzte az U16-os válogatott a svédeket Telkiben

Utánpótlássport
2026.03.03. 19:37

Labdarúgás: a Kazincbarcikáé a legtöbb fiatalperc a 24. fordulóban

Utánpótlássport
2026.03.03. 08:53
Ezek is érdekelhetik