U16-os válogatott: hiába a fölény, ezúttal a macedónok nyertek

Vágólapra másolva!
2012.04.12. 17:19
Címkék
Az Telkiben edzőtáborozó U16-os magyar labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen 1–0-s vereséget szenvedett Macedóniától.

Telkiben edzőtáborozó U16-os válogatottunk a keddi 2–1-es győzelem után ma is megmérkőzött a macedón korosztályos csapattal. Tuboly Frigyes szövetségi edző a Koszech Kristóf (Molnár Dániel, 41.) – Horváth Dániel, Timkó István, Talabér Attila, Kecskés Ákos – Barna Szabolcs (Takács Krisztofer, 41.), Nagy Ádám (Milkó Dániel, 58.), Vida Máté (Grabant Bence, 41.) – Schrammel Ádám (Murai Márk, 41.), Mayer Milán (Bartos Julián, 64.), Rácz Barnabás összeállításban szerepeltette együttesét – olvasható az MLSZ honlapján.

A mérkőzés képe nagyban hasonlított a keddi összecsapáséhoz, ezúttal is a magyar válogatott játszott jókora fölényben, a macedónok szinte kizárólag a védekezéssel törődtek, és kontrákból próbáltak veszélyt kialakítani a kapunk előtt. Az első félidőben csak magyar helyzeteket jegyezhettünk fel, de a gólszerzés nem jött össze.

A fordulás után is megmaradt a labdabirtoklási fölényünk, de az 56. percben a szórványos macedón kontrák egyike végigfutott a pályán, és gól született belőle. A vendégek innentől az eredmény tartására törekedtek, tíz emberrel védekeztek saját kapujuk előtt. Lehetőségeink így is adódtak, de amikor már az ellenfél hátvédjei is verve voltak, akkor támadóink hibáztak a befejezésnél. Az eredmény a lefújásig nem változott, Macedónia 1–0-ra győzött.

„Ismételten jól játszott a csapat, főleg a második félidőben nyújtottunk biztató teljesítményt – fogalmazott Tuboly Frigyes a mérkőzést követően. – A vendégek nem nagyon akartak focizni, szinte kizárólag a védekezésre koncentráltak. Ezúttal azonban hiába játszottunk jobban, a végjátékban pontatlanok voltunk, az utolsó passzoknál rendre rossz döntést hoztak a játékosok, végül egy kontra a macedónok javára döntötte el a meccset.”

Legfrissebb hírek

Amerikából jöttem: csoportot mentene a Chiefs, támadóparádét hozhat a Rams–Seahawks 

Amerikai sportok
27 perce

Curry 49 ponttal vezette győzelemre a Warriorst a Spurs ellen – videók

Amerikai sportok
29 perce

Metzbe utazik a Loki, Hamarban teheti tökéletessé az évét az ETO

Kézilabda
31 perce

Sofron István: Azt érzem, hogy ide tartozom, és rossz, amikor ellenfélként érkezem

Jégkorong
41 perce

A mester és az ő kottája – 90 éves Pézsa Tibor

Képes Sport
1 órája

Nikházi Márk: Szenvedélyt és bátor játékot várok

Labdarúgó NB II
2 órája

Szűcs Tamás: Végre megéreztük, milyen nyerni

Magyar válogatott
2 órája

Szombati sportműsor: az U19-es futballválogatott Eb-selejtezőt, a DVSC női kézi BL-meccset játszik

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik