U16-os válogatott: győzelemmel kezdtük a négyes tornát

2013.05.21. 21:28
Az U16-os labdarúgó-válogatottunk négyes tornán szerepel Telkiben, és az első mérkőzésén az örmények ellen 4–1-es győzelmet aratott.

Az UEFA Development Torna célja, hogy nemzetközi megmérettetést biztosítson a 16 éves korosztálynak, mert, az UEFA szakmai álláspontja szerint, ebben az életkorban a játékosok fejlődése szempontjából különösen fontos a megfelelő nemzetközi versenyeztetés. A Telkiben megkezdődött négyes viadalon a mieinken kívül az örmények, a szlovénok és a svájciak vesznek részt.

Az mlsz.hu tudósítása szerint az örmények elleni első meccsen a Major Barnabás – Szalai Ádám, Hursán György, Csonka Bonifác, Forgács Péter – Szatmári István (Tajti Mátyás, 41.), Katona Máté (Fék Zsolt, 74.), Takács Tibor (Szőke Dániel, 66.) – Damásdi Alex, Péter Bence (Nyári Martin, 41.), Ternován Patrik (Nyúl Krisztián, 41., Balogh László, 66.) összetételben állt fel a magyar válogatott.

A magyar válogatott végig mezőnyfölényben játszott, és Takács Tibor révén már a 8. percben előnybe került. A 26. percben Damásdi Alex szerezte a második magyar gólt, majd az örmények a szünet után, büntetőből szépítettek. A magyar fölény a lefújásig két további gólban mutatkozott meg, mindkettőt Damásdi szerezte, aki így mesterhármassal zárta a 80 percet.

„Gratulálok a játékosoknak, mert nemzetközi szinten szép teljesítmény négy gólt lőni, bárki is legyen az ellenfél, és ezúttal néhány kiváló egyéni teljesítmény is volt a csapatban. Az útkeresés időszakában járunk, éppen az ilyen mérkőzések segítségével érhet össze a csapat, és alakul ki az a szűkebb keret, ami később a tétmérkőzéseken is helytállhat" – mondta a mérkőzés után Tuboly Frigyes szövetségi edző. A magyar válogatott szerdán a szlovénokkal mérkőzik meg.

Legfrissebb hírek

Az MLSZ pénzbüntetésre ítélte a Debreceni VSC-t és a Nyíregyháza Spartacust

Labdarúgó NB I
2026.03.05. 14:37

Újabb két NB II-es rangadó kerül képernyőre

Labdarúgó NB II
2026.03.05. 14:04

Labdarúgás: legyőzte az U16-os válogatott a svédeket Telkiben

Utánpótlássport
2026.03.03. 19:37

MLSZ: húsvéthétfőn és az országgyűlési választás napján nem rendeznek mérkőzéseket

Labdarúgó NB I
2026.03.02. 21:50

A Braga elleni El-párharc a Ferencváros bajnoki menetrendjébe is bekavarhat

Európa-liga
2026.02.27. 17:07

Az UEFA elnöke válaszolt Schmidt Ádámnak a Kompany-ügyben

Minden más foci
2026.02.27. 13:27

Az egész rendszer a felnőttválogatottat szolgálja – új irány az utánpótlásban

Magyar válogatott
2026.02.26. 17:52

Az ETO és a Videoton is szektorbezárást kapott a két csapat kupameccse nyomán

Labdarúgó NB I
2026.02.24. 21:41
Ezek is érdekelhetik