Már a negyeddöntőknél tart a Bajnokok Ligája 2011–12-es idénye. Tekintsék át a sorozatot adatbankunk segítségével!
Több szerepet kap a támadószekció - Egervári
Egervári Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a Telkiben tartott, sajtó számára nyilvános edzés előtt elmondta, bízik benne, hogy holnap a közönség és a csapat egymásra talál a Szusza Ferenc Stadionban. A kapitánytól megtudtuk, hogy a Moldova elleni Európa-bajnoki selejtezőn több lehetőséget kapnak azok a játékosok, akik a támadásban jeleskednek.
![]() |
| Remélik, egymásra talál közönség és a válogatott – Dzsudzsáknak és a támadóknak nagy szerepet szán Egervári (Fotó: Németh Ferenc) |
„Hála az orvosi csapatnak és a masszőröknek minden játékosom rendben van, a kisebb sérüléseket rendbe hozták – mondta Egervári Sándor a Nemzeti Sport Online-nak. Úgy érzem mentálisan is sikerült helyreállítani a csapatot, fel vagyunk rá készülve, hogy végre begyűjtsük az első pontokat.”
|
Ön szerint milyen eredmény születik a Magyarország–Moldova mérkőzésen?
Összes szavazat:3022
Szavazás kezdete: 2010. 09. 01
A szavazást lezárták.
Magyar győzelem. - 71%
Moldovai győzelem. - 14%
Döntetlen. - 13%
|
„Túl sokat nem rágódhatunk a svédek elleni mérkőzésen, levontuk a következtetéseket, de vasárnaptól már csak a Moldova elleni találkozóra koncentrálunk! Minden igyekezetünk azon lesz, hogy az ellenfél térfélen tartsuk a labdát, éppen ezért a támadószekció többet kell, hogy vállaljon és több lehetőséget fognak kapni azok a játékosok, akiknek ez az erősségük.”
„Szeretnénk kiszolgálni a közvéleményt, egy szerethető csapatot létrehozni. A holnapi mérkőzés remélem nagy egymásra találás lesz a válogatott és a szurkolók között. Mi mindent megteszünk ennek érdekében.”
Gera Zoltánt számos kellemes emlék köti az újpesti Szusza Ferenc Stadionhoz – hogy mást ne említsünk, itt szerzett mesterhármast (benne egy csodaszép gólt) San Marino ellen. A válogatott csapatkapitánya azért is kedveli az arénát, mert mindig remek hangulatot teremtenek ott a szurkolók.
„Átbeszéltük a hibákat és hogy min kell javítani. Mindenki nagyon bizakodó és örül annak, hogy jön a következő mérkőzés, mert így gyorsan feledtethetjük a svédek elleni vereséget. A Szusza-stadionban nagyon jó hangulatot tudnak csinálni a szurkolók, szeretek ott játszani és nagyon sok kellemes emlék köt oda. Remélem, hogy holnap egy újabb jó élménnyel gazdagodok. Mi azon leszünk, hogy kiszolgáljuk a közönséget és megszerezzük a győzelmet Moldova ellen.”
Koman Vladimir roppant elkeseredett volt a pénteki és a szombati vereség után is – bátran mondható, hogy nem volt jó hétvégéje...
„Nem lehet rágódni a pénteki vereség után, tovább kell lépni, mert győznünk kell a moldovaiak ellen. Ha nem lépünk tovább, akkor ez nem sikerülhet. A svédek elleni teljesítményünkön még javítanunk kell, de hazai pályán, hazai közönség előtt feltétlenül meg kell mutatnunk, hogy többre vagyunk képesek. Ez egy teljesen más meccs lesz. Szombaton is vérzett a szívem, mert az U21-es csapat kikapott Walestől, és bár nem készültem velük az utóbbi időben, hozzájuk tartozónak érzem magam, ezért nagyon fájó volt a kudarc. A helyzetkihasználáson ment el a meccs, úgy érzem. Amelyik csapat ennyiszer hibázik elöl, előbb-utóbb mindenképpen kap gólt. Sajnos ez egy szerencsétlen öngól lett. Sajnáltam a fiúkat.”
Róth Antal, a magyar U21-es labdarúgó-válogatott szövetségi edzője úgy véli, a Wales elleni találkozó után szerencsénk van abból a szempontból, hogy rövid pihenő után jön az újabb mérkőzés, mert így a pályán feledtethetik a kudarcot a fiúk.
„A külföldi sztárok alig várják egy-egy rosszul sikerült meccs után, hogy kezdődjön a következő, mert önmaguknak és a szurkolóknak is szeretnék megmutatni, hogy csak kisiklás volt a vereség - nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak Róth Antal. Mi is erre készülünk. Ugyan Németh Krisztián, Gosztonyi András és Debreceni András biztosan hiányzik majd eltiltás miatt a bosnyákok ellen, Varga József és Vass Ádám azonban tünetmentesen gyakorol a többiekkel. Mindannyian azt szeretnénk, hogy ha úgy alakul, szép legyen az utolsó emlékük ebben a korosztályban." |




