L. P. I. 2020.09.08 23:27 Frissítve: 2020.09.09 00:24

Szoboszlai sosem lenne tiszteletlen Rossival; Gyulay Zsolt és a nyereséges Hungaroring

A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk.

 

Szoboszlai Dominik nagy napokon van túl, és továbbra is rendkívül motiváltan áll a válogatott kínálta feladatok elé. A salzburgi játékmester az oroszok elleni lecserélésével kapcsolatban is őszintén beszélt Babják Bencének, és azonnal nyomatékosította is, hogy Marco Rossival szemben végképp nem akart tiszteletlen lenni.

Novothny Soma kivárta a sorát, és máris megvan új, németországi csapata. Az exújpesti csatár Bochumban folytatja pályafutását, és Borbola Bencének azt is elmondta, hogy miként képzeli kiszorítani a kezdőből az eddigi házi gólkirályt.

Gyulay Zsolt éppen tíz éve áll a Hungaroring élén. Ez idő alatt majdnem ötven nívós nemzetközi rendezvényt bonyolított le a pálya, miközben állami vállalatként tudott nyereséget termelni. Tóth Anita interjúja.

Áll a bál a birkózóknál és a cselgáncsozóknál is. Az előbbieknél hat szabadfogású válogatottat függesztettek fel egy évre, az utóbbiaknál pedig Csernoviczki Éva edző-édesapjának kirohanására reagált a szövetség sportigazgatója. Kohán Gergely és Lipiczky Ágnes igyekezett az érintetteket megszólaltatva rendet vágni az erdőben.

2020.10.19 19:07:12

Magyar válogatott VINCZE ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. Babonás érzelmek kerítik hatalmába az embert.

2020.10.15 20:11:45

Magyar válogatott MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Többen sokkal jobb futballisták, mint amilyennek látszottak.

2020.10.15 12:44:21

Magyar válogatott P. K.

A magyar válogatott két vereség után Izland ellen nyerhet először az új Puskás Arénában.