HIRDETÉS
Nemzetisport.hu 2010.10.08 18:47 Frissítve: 2015.03.31 03:05

Szép volt, fiúk! Kiütéses sikert arattunk San Marino ellen!

A magyar labdarúgó-válogatott 8–0-ra győzte le San Marinót Európa-bajnoki selejtezőn a Puskás Ferenc Stadionban. Szalai Ádám mesterhármast ért el a találkozón, Rudolf Gergely duplázott, de betalált Koman Vladimir, Gera Zoltán és az előkészítésben jeleskedő Dzsudzsák Balázs is. 

 

Érthető a mieink öröme: kiütöttük San Marinót!

AZ ONLINE KÖZVETÍTÉST ITT ÉRHETI EL!


Egervári Sándor ugyan nem említett neveket, ám azt már korábban elmondta, hogy Szalai Ádámra ezúttal kezdőként számít (a Mainz légiósa először lehet kezdő a nemzeti csapatban), míg rajta kívül még négyen, Dzsudzsák Balázs, Gera Zoltán, Koman Vladimir és Rudolf Gergely alkotja a támadószekciónkat San Marino ellen. Az együttesben egyetlen sérült futballista sem volt, igaz, így is van hiányzóink, ugyanis Lázár Pál és Lipták Zoltán eltiltás miatt nem játszhat.

ADATBANK
Menetrend, lebonyolítás: mindent az Euro 2012 selejtezőiről!

A magyar B-közép az aradi vértanúk arcképét rakta ki a bevonuláskor. Majd köszöntötték Vanczák Vilmost is, aki hétfőn apa lett, a miniállam ellen pedig ötvenedszer húzhatta magára a címeres mezt, illetve Király Gábort, aki két meccsel ezelőtt ünnepelte hetvenötödik válogatottságát.

A vendégek nem kezdtek megilletődötten, egy szöglet után Király mozdult ki rosszul, de Bollini fejese így sem okozott nagyobb veszélyt. Ezután átvettük az irányítást, és leginkább Dzsudzsák Balázs gyors elfutásai rejtettek magukban gólveszélyt. 

A PSV játékosa előbb egy szabadrúgás után vezette keresztbe a labdát a tizenhatos előtt, de ekkor még nem lett pontos a beadása, Juhász Roland nem találta el jól fejjel a labdát. A 10. percben azonban meglett a vezetés: Dzsudzsák futott el a bal oldalon, ívelésére remekül érkezett Rudolf Gergely, aki hét méterről fejelt, Simoncini elsőre még védett, de Rudolf ismételhetett, a labda pedig Szalai Ádám biztosítása mellett a kapu jobb oldalában kötött ki. 1–0

Ha egy üzlet beindul... Bal oldali szöglet után megszereztük a másodikat is. Azt talán mondani sem kell, hogy ismét Dzsudzsák kanyarintott középre, Szalai emelkedett a legmagasabbra, és a bal kapufa segítségével befejelte első válogatottbeli gólját, majd jöhetett a klubcsapatából megszokott zenés gólöröm, ezúttal gitárszóló formájában. 2–0

SEGÍTSÉG A KÁROSULTAKNAK

A Magyar Labdarúgó-szövetség is igyekszik segíteni a vörösiszap-katasztrófa áldozatain, ezért az MLSZ vezetősége úgy döntött, hogy a mai selejtező teljes jegybevételét a károsultaknak ajánlja fel. Pajor-Gyulai László, az MLSZ sajtófőnöke a selejtezőt követő sajtótájékoztatón elmondta, 10 590 jegy kelt el a tiszteletjegyekkel együtt. Ez azt jelenti, hogy nettó 8 millió forint jött össze. 

A magyar válogatott ezután sem állt le, látszott, nagy kedvvel játszik a csapat, és két percen belül mindkét gólszerzőnk duplázni tudott. A 25. percben Koman ugratta ki a rosszul lesre állító San Marinó-iak között Rudolfot, aki kispályás módra elhúzta a labdát a kapus mellett, majd a kapuba gurított. 3–0

A „sorminta” folytatódott, Szalai is megszerezte második találatát, mégpedig nem mindennapi módon. Gerától kapott labdát 32 méterre a kaputól, felpörgette, és fordulásból ballal hatalmas gólt ragasztott az ellenfél kapujába (Simoncini kapus eléggé kint állt, de ez a mieink örömét cseppet sem befolyásolta.)  4–0

Rudolf második gólja előtti pillanat

A Mainz légiósa majdnem mesterhármast ért el (már ekkor....): a jobb oldalon kapott indítás után inkább passzolnia kellett volna, ő azonban kapura lőtt, Simoncini viszont a helyén volt, így elmaradt az újabb gól. Gera szabadrúgásból veszélyeztetett még, de az eredmény már nem változott a szünetig. A mieink letámadása sikeres volt, az ellenfél alig tudta átlépni a felezővonalat.  

„Felszabadultan futballozunk, a támadószekció jól játszik, de a többiek is betartják a taktikai utasításokat. Nem szabad leállni, folytatni kell tovább, mert ki kell szolgálnunk a kilátogató szurkolókat” – nyilatkozta Csábi József szövetségi edző a szünetben.  

 SIKERES MEGBESZÉLÉS UTÁN

A szövetségi kapitány szerint a nemzeti csapat tagjaival az összetartás elején végigbeszélték Huszti Szabolcs levelét, s úgy érzi, minden a legnagyobb rendben van, a játékosok már csak a soron következő két meccsel foglalkoztak a felkészülés alatt.

A magyar válogatott az intelmeknek megfelelően nem állt le. Előbb Rudolf lába alatt ugyan még elment egy belőtt labda, de nem sokkal később Szalai már nem hibázott. Koman ívelt a védők mögé befutó Dzsudzsák elé, aki pontosan centerezett a bal oldalról, Szalai pedig közelről a hálóba passzolt. 5–0 (Ezzel meglett a mesterhármas, Dzsudzsáknak pedig a harmadik gólpassz.)

Gera sem járt messze a góltól, szép csel után azonban blokkolni tudtak a vendégvédők. Ez azonban nem szegte kedvét a mieinknek, és újabb tetszetős támadás után meglett a fél tucat. Rudolf ment el a bal szélen, majd az üres területre befutó Komant játszotta meg, aki magabiztosan lőtt a bal sarokba. 6–0

A San Marinóiak helyzetét persze nem könnyítette, hogy Andy Selva, a miniállam legjobbja sérülés miatt nem állhatott Giampaolo Mazza rendelkezésére. Egervári lehetőséget adott az utolsó fél órára Vadócz Krisztiánnak és Priskin Tamásnak is, utóbbi Szalait váltotta. Az ellenfél ezután kissé kijött a szorításból, a közönség azonban tovább biztatta a csapatot: „Még, még, még, ennyi nem elég!” felkiáltással. 

Távoli lövésekkel próbálkoztunk ezután, aminek a lefújás előtt meg is lett az eredménye, az eddig az előkészítésben jeleskedő Dzsudzsák húzott be balról középre, majd 24 méterről nagy gólt lőtt a bal felső sarokba. 7–0

A hosszabbításra is tartogattunk egy találatot, ehhez kellett az is, hogy Valentini a tizenhatoson belül hátulról szabálytalankodjon a felfutó Laczkóval szemben: a vendégjátékost kiállították, a mieink pedig büntetőhöz jutottak. Gera állt a labda mögé, és magabiztosan lőtt a jobb sarokba. 8–0

A magyar válogatott kiütéses, nyolcgólos győzelmet aratott a miniállam ellen, és önbizalommal várhatja a Finnország elleni keddi találkozót. 

 PARÁDÉS GÓLOK SAN MARINO ELLEN
 
ÍRÁSAINK A NYOLCGÓLOS GYŐZELEM UTÁN

Nyolcmillió forint a vörösiszap-károsultak javára

Ha a magyarok így folytatják, kijutnak az Eb-re - Mazza

Köszönet jár Dzsudzsáknak a gólpasszokért - Szalai  

Látszott a csapaton, hogy mindenki gólt akar lőni - Koman  

Legutóbb 1959-ben nyertünk 8:0-ra - statisztika  

Próbálunk meglepetést szerezni Finnországban - Egervári  

Gera Farkas Jánost és Göröcs Jánost is beérte az örökranglistán

 

SZALAI: ÖRÖKKÉ EMLÉKEZETES EZ A NAP!
 

 


EURO 2012
E-CSOPORT
MAGYARORSZÁG–SAN MARINO 8–0 (az online közvetítést itt érheti el)
Budapest, Puskás Ferenc Stadion. V: Kaasik (észt)
MAGYARORSZÁG: Király – Vermes, Juhász, Vanczák, Laczkó  – Koman (Czvitkovics, 78.), Gera, Elek Á (Vadócz, 64.)., Dzsudzsák – Rudolf, Szalai (Priskin, 64.). Szövetségi kapitány: Egervári Sándor
SAN MARINO: Simoncini Valentini, Vannucci, Bacciocchi (Albani, 52.), Della Valle, F. Vitaioli – Berretti, Bollini (Cervellini, 84.), Marani, M. Vitaioli (Bugli, 77.) – Montagna. Szövetségi kapitány: Giampaolo Mazza
 G: Rudolf (10., 25.), Szalai (18., 27., 48.), Koman (60.), Dzsudzsák (89.), Gera (94. – tizenegyesből)
 Kiállítva: Valentini (93.)
 A csoport másik találkozóján
 Moldova-Hollandia 0–1

AZ ÁLLÁS 
1. Hollandia 3 3 8–1 +7  9
2. Svédország 2 2 8–0 +8  6
3. MAGYARORSZÁG 3 2 1 10–3 +7  6
4. Moldova 3 1 2 3–3 0 3
5. Finnország 2 2 1–4 –3  0
6. San Marino 3 3 0–19 –19  0
2019.03.19 16:57:06

Magyar válogatott nemzetisport.hu

Az 1986-os vb selejtezői óta nem kezdtünk 2 győzelemmel; a legutóbbi 10 nyitányból csak egyszer sikerült nyernünk.

2019.03.20 23:21:33

Magyar válogatott nemzetisport.hu

2019.03.20 23:13:44

Magyar válogatott DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. Arany középút nincs, mint ahogy a válogatottnak sincs, hiszen vagy továbbjut, vagy nem.

2019.03.20 12:21:27

Magyar válogatott BABJÁK BENCE (Dugopolje)

A 65. perctől emberhátrányban játszott a magyar csapat, de a döntetlen így is meglett.

2019.03.19 15:34:53

Magyar válogatott PÓR KÁROLY

Az InStat számainak segítségével megnéztük a két válogatott fontosabb mutatóit – van miben fejlődnünk.