Szabics Imre: Nagyon, nagyon jól játszottunk

Vágólapra másolva!
2011.06.08. 08:45
null
A szurkolók tegnap is kitettek magukért (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
A magyar labdarúgó-válogatott tegnap Eb-selejtezőn 3–0-ra győzött San Marinóban. Egervári Sándor és a játékosok is elismerik, hogy a sok kihagyott helyzet miatt nehezen indult a találkozó, ugyanakkor a szakember és a Nemzeti Sport Online-nak nyilatkozó futballisták egyetértettek abban, hogy összességében jó teljesítményt nyújtott a csapat.

„A tíz emberrel védekező San Marino ellen már az első félidőben is helyzetek sokaságát dolgoztuk ki, az igaz, a befejezésekbe rendre hiba csúszott. Úgy gondolom, mind a két félidőben jól játszottunk" – kezdte a mérkőzés utáni értékelését Egervári Sándor szövetségi kapitány.

SZAVAZÁS

Ön ötös skálán hányasra értékelné a magyar labdarúgó-válogatott két júniusi meccsét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Luxemburg ellen és most is zártan, fegyelmezetten futballozott a csapat, nagyon koncentrált volt mind a két mérkőzésen, és nagyon örülünk annak, hogy mindkét meccset meg tudtuk nyerni" – tette hozzá a szakember.

Egervári a nemzeti csapatba öt év után visszatérő, két meccsen két gólt szerző Szabics Imre teljesítményével kapcsolatban újságírói kérdésre szűkszavúan megjegyezte, elégedett volt a játékával.

A Sturm Graz támadója az NSO-nak elmondta, úgy érzi nagyon magabiztos sikert arattak.

„Rengeteg helyzetet alakítottunk ki, véleményem szerint nagyon, nagyon jól játszottunk" – fogalmazott a 49. percben fejjel eredményes Szabics.

Az első gólt szerző Lipták Zoltán arról beszélt, hogy a vezetés megszerzése nagyot lendített a magyar csapat játékán, a védő ugyanakkor hangsúlyozta, nem tulajdonít túl nagy jelentőséget annak, hogy ő talált a kapuba, a lényeg, hogy a sok kihagyott lehetőség után sikerült betalálni.

Osztályozza a mieink játékát csapatértékelő szavazásunkban!

SZABICS ÉS LIPTÁK MECCS UTÁNI ÉRTÉKELÉSE

„Ha csak a gólok számát nézzük, akkor igen, ez papírforma volt, ennyi sajnos van a két ország válogatottja között" – mondta csalódottan a lefújás után a hazaiak szövetségi kapitánya, Giampaolo Mazza.

„A vereség várható volt, és örülök, hogy akadt néhány szép akciónk is. A magyar csapat jó csapat, de azért elvártam, hogy vezessünk néhány támadást. Hátra van még három meccsünk: ha ezeken nem szerzünk pontot, az a realitás. Ha gólt sem, az tényleg kínos" – tette hozzá a szakvezető.

EMLÉKEZTETŐ
EURO 2012, E-CSOPORT
SAN MARINO–MAGYARORSZÁG 0–3 (0–1)
Serravalle, Stadio Olimpico. Vezette: Radovanovics (montenegrói)
San Marino: A. Simoncini – F. Vitaioli (Alex Della Valle, a szünetben), Vannucci, Benedettini, Cervellini, A. Della Valle – M. Vitaioli, Bollini (S. Bacchiocchi, 80.), Marani, Mazza – Selva. Szövetségi kapitány: Giampaolo Mazza

Magyarország: Király G. – Vanczák, Lipták Z. (Pintér Á., 87.), Juhász R., Laczkó – Elek Á. – Koman, Hajnal (Czvitkovics, 71.), Dzsudzsák – Szabics (Koltai, 84.), Németh K. Szövetségi kapitány: Egervári Sándor

Gólszerző: Lipták Z. (40.), Szabics (49.), Koman (83.)
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hollandia 6 6 21– 5 +16 18
2. Svédország 6 5 1 20– 6 +14 15
3. MAGYARORSZÁG 7 4 3 18–13 +5 12
4. Moldova 6 2 4 7– 9 –2 6
5. Finnország 6 2 4 11–11 0 6
6. San Marino 7 7 0–33 –33 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik