Stieber: Így nincs értelme a válogatottságnak

2009.12.02. 00:45
null
Stieber Zoltán megerősítette: a koblenzi öltözőben is napi téma a bundaügy (Fotó: Reuters)
Címkék
Stieber Zoltán az U21-es korosztályos magyar labdarúgó-válogatott most éppen Németországban légióskodó játékosa. A másodosztályú Koblenz futballistája korábban megfordult az Aston Villában is, ezúttal azonban nem a futballszakmáról, esetleg jövőbeli terveiről, hanem a Németországban kipattanó és egészen a magyar utánpótlás-válogatottig elérő bundabotránnyal kapcsolatban mondta el a véleményét, de leszögezte: először és utoljára szólalt meg ebben a témában.
PRÉSINGER ÁDÁM:
ENGEM IS MEGKERESTEK

Megkísérelték önt megvesztegetni bármelyik futballmeccs előtt?

– Igen! De az a szlovákiai mérkőzés előtt volt, nem pedig Walesben, és én azonnal elutasítottam.

A teljes Présinger-interjút a Nemzeti Sport szerdai számában olvashatják el!

A botrány, ugyebár, Németországban robbant ki. Ha jól sejtem, a Koblenz öltözőjében napi témát szolgáltat a bundaügy.

– Hallok ezt-azt, főleg a csapattársaktól tájékozódom – felelte a Nemzeti Sport érdeklődésére együttese két keddi edzése között a 21 esztendős középpályás. – Őt előállították, ő benne volt, ő gyanús – ez megy. Sajnálom, hogy erről szólnak a hírek.

 

Szomorú, de idehaza arról is, hogy az utánpótlás-válogatott néhány játékosát meg akarták vesztegetni. A saját bevallása szerint furcsa dolgokat tapasztaló Vass Ádám és Somodi Bence az U21-es csapat walesi Európa-bajnoki selejtezője után ezt jelezte is az akkor még hivatalban lévő szövetségi edzőnek, Wilco van Buurennek.

– Tudom, én is ott voltam. Az előzményekről annyit: hallottam, hogy tavaly, a Szlovákia elleni Alpok–Adria-kupa-mérkőzés előtt az egyik társamnak pénzt kínáltak arra az esetre, ha rosszul játszik. Azon a meccsen én nem léptem pályára, ezért szereztem csak utólag tudomást a történtekről. Szóval a Wales elleni találkozó után visszatértünk a szállodába, és lementünk a bárba, hogy igyunk egy üdítőt. Az edzők már ott voltak, és szóltak, hogy üljünk oda hozzájuk. Így kezdtünk el beszélgetni, és aztán az is szóba került, hogy ha ilyen megtörténhet, nincs értelme hazajönni egy utánpótlás-válogatott meccsre.

 

– Erős szavak.

– Azok, de őszinték. Szégyen, hogy egy-két ember számára már a címeres meznek sincs becsülete! Már az tragédia, ha valakinek egyáltalán megfordul a fejében, hogy elfogadjon-e pénzt. Kínálhatnának nekem akármennyit, azonnal elhajtanám az illetőt. Engem még arra neveltek, hogy a magyar válogatott szerelését viselni a legnagyobb megtiszteltetés.

A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN A TELJES STIEBER-INTERJÚ MELLETT OLVASHATÓ AZ UTÁNPÓTLÁS-VÁLOGATOTT TÖBBI TAGJÁNAK NYILATKOZATA IS!


 KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

KOROSZTÁLYOS VÁLOGATOTTJAINK AZ ALÁBBI HÁROM KÉRDÉSRE ADNAK VÁLASZT:

 

1. Megkísérelték önt megvesztegetni valamelyik futballmeccs előtt?

 

2. Mikor tudta meg, hogy legalább egy játékostársát megpróbálták megvesztegetni?

 

3. El tudja képzelni, hogy bármelyik magyar futballista szándékosan nem tett meg mindent a győzelemért?

Legfrissebb hírek

Dibusz Dénes a Kórusiskolában

Labdarúgó NB I
4 perce

Három hete leszólta, most viszont behívta német válogatottba Julian Nagelsmann a Leeds középpályását

Német labdarúgás
12 perce

„Ez az egyik kedvencem a karrierem során” – Harry Kane az ötvenedik BL-góljáról

Bajnokok Ligája
43 perce

Liverpooli lábnyomok: megint Szoboszlai volt az ász – ilyen játékkal a PSG ellen is van esély?

Bajnokok Ligája
1 órája

A Ferencváros az eddigi legjobb magyar szereplést fejezte be Európában a csoportkörök bevezetése óta

Európa-liga
1 órája

Huszonöt sportoló kapott Berzeviczy Albert tanulmányi ösztöndíjat

Egyéb egyéni
1 órája

Dorothea Wierer, a biatlon divatdiktátora

Képes Sport
1 órája

Szánalmas döntés Szenegál trónfosztása az afrikai szövetség vezető tagja szerint

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik