Románia Magyarországgal pályázna a futball Eb-re

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.09.29. 15:30
null
Még egy kísérlet? Románia a magyarokkal közösen nyújtana be Eb-pályázatot (Fotó: Németh Ferenc)
Románia a magyarokkal közösen szeretne pályázni a 2020-as vagy 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság rendezésére – jelentette be Mircea Sandu, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnöke a román lapok által szerdán idézett sajtótájékoztatóján.

A sportközélet magas rangú tisztségviselője elmondta: a román futballszövetség már fel is vette a kapcsolatot a magyar kollégákkal, hogy megtegyék az első lépéseket a közös pályázás érdekében. A sportvezető elmondása szerint egy multinacionális cég vezérigazgatójával tárgyalt az esetleges pályázásról, aki azt javasolta, hogy közösen próbálják megnyerni az ügynek a román államelnököt, a román kormányt és a parlamentet, illetve egy olyan szomszédos országnak az illetékeseit, amellyel közösen lehetne Európa-bajnokságot rendezni.

SZAVAZÁS

Ön szerint reális-e egy magyar Eb-pályázat?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Romania libera, a Jurnalul National és néhány más román napilap tudósítása szerint Sandu már beszélt a tervről Berzi Sándorral, a magyar szövetség (MLSZ) elnökségi tagjával, aki az FRF vezetője szerint szoros kapcsolatokat ápol Orbán Viktorral. Sandu szerint a magyar kormányfő kész rá, hogy kormányszinten kezdeményezze annak felmérését, milyen lehetőség van a rangos sportesemény közös megrendezésére. Sandu hozzátette: Emil Boc román miniszterelnöknek is levelet küldött az ügyben, és várja visszajelzését. Politikai szándék nélkül ugyanis ez csak hamvába holt ötlet lehet – tette hozzá.

A sportvezető jelezte: nyolc-kilenc olyan romániai városban lehetne új stadiont építeni (ezekből valószínűleg ötöt-hatot választanának majd ki), amelyekben megrendezhetnék az Eb mérkőzéseit.    

„Elegünk volt az olyan típusú stadionokból, mint amilyen a Dinamo vagy a Giulesti, amelyek semmiféle lehetőséget nem biztosítanak a civilizáltságra” – mondta.

Az erdélyi Krónika szerdai számában emlékeztetett: két évvel ezelőtt éppen Emil Boc beszélt erről a témáról, amikor – még Kolozsvár polgármestereként – a kincses városban építendő új stadion látványtervét mutatta be. Akkor a magyar szövetség jelezte: a román fél részéről semmilyen hivatalos megkeresés nem érkezett ez ügyben.

Magyarország eddig háromszor pályázta meg az Eb-rendezést: a 2004-es torna lebonyolítását Ausztriával, a 2012-est Horvátországgal közösen képzelte el, a 2008-asnak pedig egyedül adott volna otthont, de egyszer sem járt sikerrel – írja a romániai magyar lap.

 AZ MLSZ TÁMOGATJA A KÖZÖS PÁLYÁZATOT

Az MLSZ is elismerte, hogy a labdarúgó-szövetséget román oldalról megkeresték egy esetleges Európa-bajnokság (a 2020-as vagy a 2024-es) közös megrendezésével kapcsolatban. Erről a magyar szövetség hivatalos honlapja, az mlsz.hu adott tájékoztatást.

„A Magyar Labdarúgó-szövetséget a közelmúltban telefonon kereste meg a román fél, és felvetette a közös rendezés lehetőségét. Azt a választ kapta, hogy az ötlet jó, és akkor térjünk majd rá vissza, ha a román szövetség megszerzi hozzá a szükséges támogatásokat. Több lépés az ügyben magyar részről nem történt" – írja az mlsz.hu.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik