Román-magyar: valószínűsíti a büntetést az MLSZ, de harcol

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.22. 17:27
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hivatalos kommünikében írja le, milyen lépéseket tett az 1–1-re végződő Románia–Magyarország Eb-selejtezővel kapcsolatos UEFA-s fegyelmi tárgyalás előtt. Az MLSZ válogatott játékosok beszámolóját és szakértői véleményeket is figyelembe vett hivatalos, a fegyelmi bizottságnak megküldött anyaga összeállításánál. A fegyelmi tárgyalást az UEFA október 23-án tartja meg.

„Már a helyszínen is egyértelmű volt – amint azt a televízió nézői is láthatták –, hogy nemcsak sportszerű, hanem a nemzetközi szabályokkal ellentétes szurkolói megnyilvánulások is jellemezték a mieink bukaresti vendégjátékát. Az európai szövetség nem sokkal a találkozó után arról tájékoztatta az MLSZ-t, hogy különböző, súlyos és kevésbé súlyos ügyekben fegyelmi eljárást indít mindkét féllel szemben.

A magyar szövetség az UEFA tájékoztatását követően mindent elkövetett annak érdekében, hogy a fegyelmi eljárásban hatékonyan képviselje a sportszerű magyar szurkolók és a válogatott érdekeit. A fegyelmi határozat bejelentése előtt elmondhatjuk, az MLSZ képviselői jelentős energiákat fordítottak arra, hogy az eljárás során bemutassuk azokat a körülményeket, amelyek enyhíthetik az esetlegesen a magyar szövetségre kiróvandó büntetés, a szankció mértékét. Felvettük a kapcsolatot a nagykövetséggel, romániai magyar újságírókkal, levélírókkal és szakértőkkel annak érdekében, hogy minden szükséges információt a legnagyobb hitelességgel és a magyar fél érdekeit a leginkább támogató módon adhassunk tovább az UEFA-nak. Szerepelt a magyar anyagban, hogy a hazaiak szektoraikban alkalmazott könnygáz zavarta a pályán küzdő magyar játékosokat. Fontosnak tartjuk, hogy a fegyelmi eljárásban résztvevők idejében kapjanak valós képet a Bukarestben történtekről, hogy arányos döntés szülessen a fegyelmi tárgyaláson" – írja az MLSZ a hivatalos oldalán (mlsz.hu) közzétett kommünikében.

A szövetség ugyanakkor valószínűsíti, hogy büntetést kap a Bukarestben történtek miatt, mivel „nemcsak a hazai, hanem a magyar szurkolókkal teli vendégszektorban is történtek a nemzetközi szabályok által súlyosnak megítélt sportszerűtlen cselekmények”.

„Ezek miatt pedig valószínűsíthető, hogy megbűnhődik a szövetség, és ami még nagyobb baj, a Dárdai Pál által vezetett magyar labdarúgó-válogatott is” – írják.

Mint arról beszámoltunk, az erdélyi Civil Elkötelezettség Mozgalom feljelentést tett a mérkőzéssel kapcsolatban a román fanatikusok rasszista magatartása miatt. A civil szervezet hatoldalas beadványát az UEFA még a fegyelmi tárgyalás előtt megkapta, erről visszajelzést is küldött.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik