nemzetisport.hu 2017.09.05 11:15 Frissítve: 2017.09.05 14:22

„Priskin Tamás fegyverként használta a könyökét”

Mint ismert, a magyar labdarúgó-válogatott már az első fél óra végére emberhátrányba került a Portugália elleni vb-selejtezőn, a játékvezető ugyanis felmutatta a piros lapot Priskin Tamásnak, aki lekönyökölte Pepét. Az esettel kapcsolatban először is kikértük a korábbi válogatott csatár, Klausz László véleményét, hogyan látja szakszemmel, másrészt kíváncsiak voltunk egy korábbi játékvezető véleményére is: Bede Ferencet kérdeztük.

A kiállítás pillanata (Fotó: Török Attila)

 

SZERENCSÉTLEN SZITUÁCIÓ VOLT – A PRISKIN-ESET CSATÁR SZEMMEL

Priskin Tamás Pepével szembeni könyökösével kapcsolatban a Nemzeti Sport Online először Klausz László véleményét kérte. A 27-szeres válogatott csatár – aki jelenleg az NB II-es Ceglédi VSE vezetőedzője – a kimondottan jól fejelő játékosok közé tartozott, köszönhetően a jó súlypontemelkedésének, nem számított ugyanis a kiugróan magas játékosok közé a 188 centijével.  Ezért is voltunk kíváncsiak, hogyan látja szakszemmel Priskin esetét.

„Szerencsétlen szituáció volt, Priskin nem szándékosan könyökölt. Lendületet vett, ahogy azt egy fejpárbajnál szokás, de abban a pillanatban nem láthatta Pepét, mivel háttal állt neki” – mondta Klausz a konkrét eset kapcsán.

Kíváncsiak voltunk ugyanakkor arra is, mit tanítanak az edzők a játékosoknak, hogyan kell felugrani egy ilyen helyzetben.

„Először is a fejelést kell megtanítani a játékosoknak. Az NB II-es tapasztalataim szerint a futballisták lehajtják a fejüket, így a feléjük közeledő labdát az utolsó fél méteren már nem figyelik, ennek következtében nem homlokkal, hanem fejtetővel találják el a labdát” – fogalmazott a szakember, aki a Grosics Akadémián fiatalokkal is dolgozott, majd 2015 és 2017 között a Szeged 2011 vezetőedzőjeként dolgozott a másodosztályban, és idén nyáron vette át a Cegléd irányítását.

Priskin Tamás piros lapot érő könyöklése Pepével szemben

 
„FEGYVERKÉNT HASZNÁLTA A KÖNYÖKÉT” – JÁTÉKVEZETŐI SZEMMEL

„Amikor a játékvezető egy szituációban döntést hoz, lefényképezi az adott játékhelyzetet, és az alapján ítél, ahogy a játékos cselekszik” – mondta a Nemzeti Sport Online megkeresésére Bede Ferenc, volt FIFA-bíró. Szerinte éppen ezért a játékvezető azt nem tudja, és nem is kell mérlegelnie, hogy a cselekedet szándékos volt-e vagy sem.

„Lehet, hogy Priskin Tamás nem akarta megütni Pepét, de megmozdulásával veszélyeztette a védő testi épségét. Olyan ez, mint amikor valaki túlzott erőbevetéssel rácsúszik a másik lábára, lehet, hogy a labdát célozza, de ha nem találja el, akkor az szabálytalan és kiállítást ér” – fogalmazott Bede, aki szerint az utóbbi években még a korábbiaknál is jobban védik a szabályok a futballisták testi épségét, így nem születhetett más ítélet, mint kiállítás.

„A holland játékvezető úgy ítélte meg, hogy Priskin Tamás fegyverként használta a könyökét – még akkor is, ha ezt nem szándékosan tette –, és beleütött az ellenfél arcába. A döntésben a vér látványa is szerepet játszhatott, mert kivárt egy kicsit a játékvezető, mielőtt felmutatta a piros lapot, de a felvételek alapján jó döntés született. Ez volt a meccs legfontosabb ítélete, azonban a második félidőben volt több olyan eset, amikor a játékvezető nem állította meg a játékot, nem akarta széttördelni, de a visszajátszások azt mutatták, szabálytalanság történt, akár egyik, akár másik oldalon” – értékelte Danny Makkelie játékvezető teljesítményét Bede Ferenc, aki ugyanakkor nem ért egyet azzal, amit Bernd Storck nyilatkozott a mérkőzés után.

A szövetségi kapitány szerint a nemzetközi meccseken továbbengednek olyan szituációkat, amikért az NB I-ben már szól a síp. Érdekes, hogy korábban Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője is megfogalmazott hasonló véleményt.

„Olvastam Bernd Storck nyilatkozatát, de a portugálok elleni meccsen a visszajátszások nem azt igazolták, hogy a játékvezető minden esetben jó döntést hozott volna, amikor továbbengedte a játékot. Több olyan szerelési kísérlet is történt, ami szabálytalan volt. Nem gondolnám, hogy ez lenne a helyes út. És nem gondolnám, hogy Magyarországon más lenne a játékvezetői felfogás, mint nemzetközileg. Angliával összehasonlítva az valóban különbség, hogy a Premier League-ben sok esetben a talpalás nem számít szabálytalannak, amit más esetben az angol játékvezető a Bajnokok ligájában lefúj, azonban ez a kettősség nem jó.”

 

 MIT MOND A SZABÁLY?


A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) először a 2007-es ülésén szorgalmazta azt a szabályváltozást, miszerint a könyöklésért automatikusan piros lap járjon a szabálytalanságot elkövető játékosnak – a cél az volt, hogy ezzel minimalizálják a fejsérüléseket a labdarúgás világán belül.


A SZABÁLYZAT

Súlyos szabálytalanság
– Az a szerelés vagy támadás, amely az ellenfél testi épségét veszélyezteti, túlzott erőbevetéssel, vagy brutalitással történik, súlyos szabálytalanságként büntetendő. Az a játékos, aki a labda megszerzése céljából ellenfelét szemből, oldalról vagy hátulról, egyik vagy mindkét lábát használva túlzott erővel támadja és veszélyezteti ellenfele testi épségét, súlyos szabálytalanságban vétkes.

Erőszakos cselekedet
– Erőszakos cselekedetnek minősül, ha egy játékos túlzott erőbevetést vagy brutalitást alkalmaz vagy megkísérel alkalmazni ellenfelével szemben, úgy, hogy a labdát nem próbálja megszerezni, illetve túlzott erőbevetést vagy brutalitást alkalmaz csapattársával, csapatvezetővel, a mérkőzés hivatalos személyeivel, nézővel, vagy bármely más személlyel szemben, tekintet nélkül arra, hogy fizikai kontaktus történt-e.

– Emellett, ha egy játékos, aki nem hajt végre támadást a labda megszerzéséért, szándékosan, kézzel vagy karral fejen, illetve arcon üti ellenfelét vagy bármely más személyt, erőszakos cselekedetben vétkes, kivéve, ha az ütés ereje elhanyagolható.

 

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.11.19 00:09:05

Magyar válogatott SINKOVICS GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Engem nem érdekel a gazdagságod, a celeb léted és már az sem, miért a pénzt választottad a karrier helyett. Már nem zavar, hogy egy még Magyarországról nézve is semmilyen, a fejlődést aligha szolgáló bajnokságban játszol hétről hétre. Ez a te utad. Viseld a következményeit! Az viszont fontos számomra, számunkra, hogy te még nem léphetsz le a süllyedő hajóról, mert szükség van rád.

2017.11.18 09:14:19

Magyar válogatott SINKOVICS GÁBOR

Farkas János az 1966-os angliai vb-n – szerintünk – a torna gólját lőtte kapásból a brazilok hálójába.

2017.11.17 23:54:45

Magyar válogatott SZÖLLŐSI GYÖRGY

NS-VÉLEMÉNY. Rajongók, szakemberek tartják számon világszerte a nagy magyar labdarúgóhoz köthető dátumokat.

2017.11.16 23:49:28

Magyar válogatott TŐKE JÁNOS

NS-VÉLEMÉNY. A következő években a futball-vb- és Eb-selejtezőcsoportok sorsolásakor már én is csak egy mondatot mormoltam magamban: „Csak ne a szerbeket!” Apám néha hozzátette: „meg a románokat se”, de ez utóbbi nem mindig jött be.

2017.11.16 13:26:11

Magyar válogatott PÓR KÁROLY

Kádár több gólt és gólpasszt jegyzett, mint Nagy Ádám – ők játszották a legtöbbet. Pátkai a jövő embere?