Összefog a magyar és a spanyol labdarúgás

Vágólapra másolva!
2011.01.25. 08:56
null
Mindkét elnök sokat remél a megállapodástól (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke és Ángel María Villar Llona, a Real Federación Española de Fútbol, vagyis a spanyol szövetség vezetője aláírta azt a megállapodást, amelynek keretein belül a két nemzet labdarúgása segíti egymást az edző- és játékvezető-képzés területén. Ezen kívül a hazai futball elöljárói Spanyolországban figyelhetik meg az ottani utánpótlás-nevelés és versenyszervezés „hivatali” megteremtését és folyamatát.

A huszonkét éve a spanyol szövetség élén álló, és ezzel világrekorder Ángel María Villar Llona elmondta, hogy a korábban náluk játszó és edzősködő klasszisainktól professzionális szintre fejleszthették (többek között ő maga is Kubala László irányítása alatt szerepelt először a hispán nemzeti tizenegyben) labdarúgásukat. Csányi Sándor azt reméli a megállapodástól, hogy amit most mi kapunk, azt megfelelő munkavégzést követően tovább is adhatjuk majd egy nálunk fejletlenebb futballkultúrájú országnak, és ezzel – a szövetség elnökének másik pozíciójára utalva – visszafizethetjük a „szívességbankból” most felvett hitelünket.

SPANYOL–MAGYAR FUTBALLBARÁTSÁG
    

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik