Nyárig meghosszabbították a nyomozást

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2010.02.12. 17:38
null
Bunda-ügyben az ügyészség a február 1-jén lejárt határidőt június 1-jéig meghosszabbította (képünk illusztráció)
Címkék
A legfontosabb: az európai futballon ősszel végigsöprő vesztegetési ügyben a nyomozás folyik, sőt a nyomozati szakaszt a nyárig meghosszabbították. Sorozatban hallgatják ki a tanúkat a magyar rendőrök, és hamarosan gyanúsítottak is lehetnek. A Nemzeti Nyomozó Iroda nagy erőkkel dolgozik, s nem lenne meglepetés, ha a rendőrség a nyár elejére már eredménnyel is szolgálna.

A bochumi ügyészség bejelentése után (kilenc országban kétszáz mérkőzés eredményét manipulálta egy fogadásokra szakosodott bűnszövetkezet) bizonyos szálak hazánkba vezettek, és tizenhárom magyar élvonalbeli mérkőzésre vetült a gyanú árnyéka. Aztán sorra jöttek a „bombák"...

Mint lapunk elsőként megírta, három nemzetközi utánpótlás-találkozó előtt (Szerbia, Szlovákia, illetve Wales ellen) vesztegetési kísérlet történt, s noha Pintér Ádám, Présinger Ádám és Somodi Bence visszautasította az eredmény befolyásolására tett ajánlatot, a mérkőzések kimenetele mégis a maffiózóknak kedvezett. Kiderült, hogy a Szigetszentmiklós egyik MK-meccse előtt is manipulálásra törekedtek egyesek, ám akkor nem az az eredmény született, amely a csalóknak leginkább megfelelt volna.

Az MLSZ előbb vizsgálatot indított a négy találkozóval kapcsolatban, majd a Nemzeti Nyomozó Irodánál ismeretlen tettes ellen feljelentést tett.

Az iroda munkatársai s az ügyészség nagy erőkkel látott munkához, folynak a tanúkihallgatások, csütörtökön például a Nemzeti Sport munkatársát idézték be. Több mint hat órán át tartott a meghallgatás: a nyomozók nem csupán a bochumiak által is említett mérkőzések után kutakodnak, hanem az utánpótlás-válogatott összecsapásaival kapcsolatos információinkra, nyomozásunk eredményeire is kíváncsiak voltak, sőt a 2001-től 2004-ig tartó időszakra is rákérdeztek.

Nem kétséges, a honi hatóság tudja, hogy a bochumi szálak összefüggésbe hozhatóak az Európát behálózó bűnszervezettel. A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai nyilván számos tanúvallomást ellenőriznek, és meggyőződésünk, hogy a szerb maffia egyik alkalmazottja által elénk tárt iratokban szereplő labdarúgók, sportvezetők is sokat segíthetnek majd a szálak kibogozásában.

A nyomozás tehát nagy erővel folyik, s a munka komolyságát jelzi, hogy az ügyészség a február 1-jén lejárt határidőt június 1-jéig meghosszabbította – így hamarosan már nemcsak tanúi, hanem gyanúsítottjai is lehetnek az Európát behálózó, a magyar labdarúgást is megfertőző csalási ügynek.

Legfrissebb hírek

A McLaren párosa zárta az élen a Magyar Nagydíj első szabadedzését

F1
17 perce

Így lett Kós Hubert fantasztikus úszással világbajnok 200 háton – videó

Vizes vb 2025
21 perce

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
1 órája

BL-selejtező: bekerült a Fradi keretébe az új szerzemény

Bajnokok Ligája
1 órája

Konferencialiga: ekkor játszik jövő csütörtökön az ETO és a Paks

Európa-konferencialiga
1 órája

Kós Hubert ismét világbajnok 200 méter háton, ráadásul Európa-csúccsal

Vizes vb 2025
1 órája

Már csak hat hely kiadó a Hungarian Darts Trophyra

Egyéb egyéni
2 órája

Sakkvilágranglista: Rapport Richárd 28., Gaál Zsóka a lányoknál 8.

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik