NS: CR ritka vendég Budapesten; NBA-s dicséret – vasárnap

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.02. 23:15
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk:



Óriási az érdeklődés a Portugália elleni világbajnoki selejtező iránt. Az Európa-bajnoki cím védője a szokásoknak megfelelően egy nappal a mérkőzés előtt sajtótájékoztatót tartott, amelyen a vendégcsapat játékosait Pepe képviselte, aki válaszolt lapunk kérdéseire is. A kiváló hátvédnek kellemes emlékei lehetnek Budapestről, mert már szerzett győztes gólt a magyar fővárosban. Hogy ez alkalommal milyen mérkőzésre számít, s hogy a csapatkapitány Cristiano Ronaldo miként készül a meccsre, kiderül interjúnkból.

Cristiano Ronaldo ritka vendég Budapesten, épp ezért magyarországi látogatásai mindig eseményszámba mennek. Járt már nálunk Manchester Uniteddel és persze a portugál futballválogatott tagjaként is. Összeállításunkban felvillantjuk e korábbi meccsek egy-egy jelenetét, s néhány képben megmutatjuk CR7 mostani vendégeskedésének egy-egy pillanatát is.

Nikola Vucsevics az NBA-ben szereplő Orlando Magic kosárlabdázója.
A magyar válogatott játékosai most ellenfélként találkoztak vele, hiszen az Európa-bajnokság második játéknapján Montenegró volt a mieink ellenfele. A 2011 óta a tengerentúlon szereplő center a Nemzeti Sportnak nyilatkozva – nagy különbségű győzelmük ellenére – igen elismerően beszélt a magyar együttesről. Hogy mit mondott Eb-céljaikról és a Magic idei terveiről, megtudhatják cikkünkből.

Junior mellékletünkben megismerkedhetnek Hammerl Somával, akinek édesapja, Hammerl László és édesanyja, Joó Éva is világklasszis sportlövő volt. A 15 éves fiatalember megpróbálkozott más sportággal is, de végül szülei nyomdokába lépett. Olyannyira, hogy egy ideig édesanyja volt az edzője. Hogy miért váltott, s mennyire téma otthon a lövészet, az is kiderül írásunkból.

Óriási az érdeklődés a Portugália elleni világbajnoki selejtező iránt.
Az Európa-bajnoki cím védője a szokásoknak megfelelően egy nappal a mérkőzés előtt sajtótájékoztatót tartott, amelyen a vendégcsapat játékosait Pepe képviselte, aki válaszolt lapunk kérdéseire is. A kiváló hátvédnek kellemes emlékei lehetnek Budapestről, mert már szerzett győztes gólt a magyar fővárosban. Hogy ez alkalommal milyen mérkőzésre számít, s hogy a csapatkapitány Cristiano Ronaldo miként készül a meccsre, kiderül interjúnkból.

Cristiano Ronaldo ritka vendég Budapesten, épp ezért magyarországi látogatásai mindig eseményszámba mennek. Járt már nálunk Manchester Uniteddel és persze a portugál futballválogatott tagjaként is. Összeállításunkban felvillantjuk e korábbi meccsek egy-egy jelenetét, s néhány képben megmutatjuk CR7 mostani vendégeskedésének egy-egy pillanatát is.

Nikola Vucsevics az NBA-ben szereplő Orlando Magic kosárlabdázója.
A magyar válogatott játékosai most ellenfélként találkoztak vele, hiszen az Európa-bajnokság második játéknapján Montenegró volt a mieink ellenfele. A 2011 óta a tengerentúlon szereplő center a Nemzeti Sportnak nyilatkozva – nagy különbségű győzelmük ellenére – igen elismerően beszélt a magyar együttesről. Hogy mit mondott Eb-céljaikról és a Magic idei terveiről, megtudhatják cikkünkből.

Junior mellékletünkben megismerkedhetnek Hammerl Somával, akinek édesapja, Hammerl László és édesanyja, Joó Éva is világklasszis sportlövő volt. A 15 éves fiatalember megpróbálkozott más sportággal is, de végül szülei nyomdokába lépett. Olyannyira, hogy egy ideig édesanyja volt az edzője. Hogy miért váltott, s mennyire téma otthon a lövészet, az is kiderül írásunkból.

 

Legfrissebb hírek

Pakson fordított és győzött a Fradi; már-már bajnokok a győri női kézisek

napilap
12 órája

A Paks főleg Varga Barnabásra figyel; Wladár: Mi vagyunk a magyar sport aranytartaléka

E-újság
2025.05.09. 23:55

Történelmi reformok előtt a magyar labdarúgás; Szűcs Kornél: A harmadosztályból is vezet út a válogatottba

E-újság
2025.05.08. 23:47

Jobban szeret a háttérben „dobolni” Damir Krznar, az Újpest vezetőedzője; Veretlenségével az aranykorszakait idézi az ETO

E-újság
2025.05.07. 23:58

Szappanos: Könnyű a Fradi ellen játszani; Kanada ellen büszkén veszítettek a hokisok

E-újság
2025.05.06. 23:55

Kuczora Csenge: Nem éreztem görcsösséget; Pécsi Ármin: A hozzáállásunk megfelelő volt

E-újság
2025.05.05. 23:30

A kiesőjelöltek képtelenek nyerni; újra NB I-es a Kisvárda

E-újság
2025.05.04. 23:45

A Fradi megőrizte előnyét a Puskással szemben; Szabó István: Szerintem szeretettel fogadnak majd Kecskeméten

E-újság
2025.05.03. 23:45
Ezek is érdekelhetik