Női válogatott: vereség az év és a Ciprus-kupa első meccsén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.02. 18:48
null
Vágó Fanniék a második félidőben felnőttek az olaszok szintjére (Fotó: mlsz.hu)
A magyar női labdarúgó-válogatott elveszítette idei első mérkőzését, mivel a Ciprus-kupa elnevezésű felkészülési tornán 2–0-ra kikapott a világranglista 13. helyén álló Olaszországtól. A mieink pénteken az osztrákok ellen javíthatnak.

 

Kezdésként kimondottan nehéz mérkőzés várt Markó Edina csapatára Cipruson, ellenfelünk, az olasz válogatott jelenleg a 13. helyen áll a világranglistán, vagyis az európai élmezőnyhöz tartozik. Az első percekben az olaszok játszottak fölényben, de válogatottunk gyorsan felvette a ritmust, egyre bátrabban futballozott, ám ellenfelünk az első negyedóra végén szép támadás végén megszerezte a vezetést. A gólt követően is mezőnyfölényben futballozott az olasz válogatott, második gólját azonban egy magyar hiba előzte meg: mi végezhettünk el szögletet, majd az eladott labdából vezetett gyors kontrát eredményesen fejezte be az ellenfél.

A szünetig nem sikerült újítania a csapatnak, ám a fordulás után látványosan feljavult a játékunk. Az olaszok ekkor már nem tudtak helyzeteket kialakítani, míg a mieink kapufát lőttek, lehetőségeket dolgoztak ki, sajnos ezeket nem sikerült gólra váltani. Az eredmény a lefújásig nem változott, az olasz válogatott az első félidei fölényének köszönheti 2–0-s sikerét.

„Nagyon jó mérkőzést játszottunk az olaszokkal, ellenfelünk gyorsan, agresszíven futballozott, végig nagy erőbedobásra késztetett bennünket. Az első félidőben jobb volt az olasz válogatott, a második játékrészben mutatott játékunk azonban biztató volt, ekkor már határozottan, hatékonyan futballoztunk, megvoltak a helyzeteink is, de a befejezések pontatlansága miatt lehet hiányérzetünk. A fejlődésünk szempontjából nagyon hasznos mérkőzést játszottunk, de adódtak még hibák, amiket javítanunk kell a következő meccsekre” – mondta Markó Edina szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak.

A magyar válogatott pénteken az osztrákokkal csap össze.

CIPRUS-KUPA, 1. FORDULÓ
A-CSOPORT
Magyarország–Olaszország 0–2 (0–2)
MAGYARORSZÁG:
Szőcs Réka – Papp Dóra, Tálosi Szabina, Szabó Viktória, Tóth Alexandra (Tóth Gabriella, 77.) – Csiszár Henrietta, Fenyvesi Evelin – Nagy Lilla (Szarvas Alexandra, a szünetben), Vágó Fanni, Sipos Lilla (Jakabfi Zsanett, a szünetben) – Zágor Bernadett (Szuh Erika, a szünetben)

A csoport másik mérkőzésén
Ausztria–Írország 2–0

A VÁLOGATOTT PROGRAMJA A CIPRUS-KUPA CSOPORTKÖRÉBEN
Március 2. (Derüneia):
Magyarország–Olaszország 0–2
Március 4., 13.30 (Larnaka):Magyarország–Ausztria
Március 7., 16.30 (Paralimni):Magyarország–Írország

EGYGÓLOS VERESÉGGEL KEZDETT HORVÁTORSZÁGBAN A B-VÁLOGATOTT

Az U19-es korosztályos együttesre épülő B-válogatott egygólos vereséget szenvedett a házigazda horvátoktól az Isztria-kupa első fordulójában. A felnőttválogatott keretéből ezúttal kimaradó játékosokkal kiegészülő csapatunk nagyszerűen helytállt, a találkozó nagyobb részében irányította a játékot, több nagy helyzetet is kidolgozott, de végül egy tizenegyesből született találattal alulmaradt.

„Egyenlő erők küzdelméből a kicsivel szerencsésebb csapat jött ki győztesen. Az összképet nézve a vereség ellenére sem lehetek elégedetlen, mert az történt a pályán, amit elterveztünk, uraltuk a középpályát, és több ziccert is kialakítottunk a horvát kapu előtt. Voltak hibáink, amiből a hazaiak is alakítottak ki helyzeteket, de a döntetlen igazságosabb lett volna, sőt, ha kicsit összeszedettebbek vagyunk a horvát kapu előtt, meg is nyerhettük volna a találkozót. Örömteli, hogy egyenrangú ellenfele voltunk a horvát A-válogatottnak, ugyanakkor sajnálom, hogy nem tudtunk eredményesek lenni, mert az önbizalom szempontjából fontos lett volna, hogy jól kezdjük a tornát” – mondta Turtóczki Sándor szövetségi edző az mlsz.hu-nak.

A B-válogatott az Isztria-kupa második fordulójában a szlovákokkal csap össze pénteken.

ISZTRIA-KUPA, A-CSOPORT
1. FORDULÓ
Magyarország B–Horvátország 0–1 (0–1)
MAGYARORSZÁG:
Samu Anna – Nagypál Fatima (Rozmis Gabriella, a szünetben), Vicai Katalin, Pinczi Anita, Szabó Dorottya – Bognár Enikő (Magyarics Zoé, a szünetben), Horváth Zsófia (Grúber Brigitta, 72.), Kocsán Petra – Diószegi Fanni (Farádi-Szabó Edina, a szünetben), Burján Nóra (Gelb Mónika, 80.), Kaján Zsanett (Krascsenics Petra, 85.)

A csoport másik mérkőzésén
Szlovákia–Észak-Írország 1–0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik