Női válogatott: magyar siker a BL-nyolcaddöntős kazah csapat ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.03.04. 18:11
null
A magyar női válogatott egygólos győzelemmel kezdett Törökországban (Fotó: mlsz.hu)
A magyar női labdarúgó-válogatott 2–1-re legyőzte a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntős kazah BIIK Kazigurt együttesét a törökországi felkészülési torna első fordulójában. A mieink góljait Zágor Bernadett és Németh Loretta szerezte.

 

Markó Edina szövetségi kapitány a Törökországba utazó keret minden hadra fogható tagját bevetette a venezuelai válogatott helyére beugró BIIK Kazigurt elleni mérkőzésen. Egyedül a kisebb sérüléssel bajlódó Kovács Laura nem lépett pályára. A kazah csapatról tudni érdemes, hogy 2013 óta sorozatban hétszer nyerte meg hazája bajnokságát, és ebben az idényben a selejtezőből indulva a nyolcaddöntőig jutott a Bajnokok Ligájában.

Az első félidőben aktívabban futballozott csapatunk, nagy mezőnyfölényt alakított ki és a kapura is folyamatosan veszélyes volt; a kazah együttes alig-alig lépte át a felezővonalat – olvasható az mlsz.hu beszámolójában.

Az első gólt 22 perc játék után szereztük meg: szép letámadást követően sikerült labdát szerezni az ellenfél térfelén, majd a középre passzolt labdát Zágor Bernadett juttatta közelről a kapuba (1–0).

Miután hátrányba kerültek, a kazahok igyekeztek előrefelé építkezni, de komoly veszélyt nem jelentettek Szőcs Réka kapujára. Néhány perccel a játékrész vége előtt a szélen húzott el csatáruk, aki gólra váltotta a jobbról érkező keresztpasszt (1–1).

A második félidő kiegyenlített küzdelemmel kezdődött, mindkét csapat próbálta magához ragadni az irányítást, néhány perc elteltével Bíró Barbara nagy védése is kellett a döntetlen megőrzéséhez. Válaszul Magyarics Zoé veszélyeztetett, lövése nem messze kerülte el a kaput.

A kazah csapat próbálkozott megszerezni a vezetést, ez mégis válogatottunknak sikerült Németh Loretta révén, az MTK játékosa a tizenhatos előteréből lőtt kapura és talált be, ezzel 2–1-re módosítva az állást a 72. percben.

A mérkőzés végéhez közeledve Bíró Barbara ütötte el a labdát a kazah támadó cipője elől, majd ellenfelünk szabadrúgását is védte. A lefújás végéig magabiztosan őriztük előnyünket.

„Mivel klubcsapattal játszottunk és a találkozó nem számít hivatalos mérkőzésnek, egyértelmű volt, hogy a játékosok állapota, felkészítése áll a középpontban, tehát mindenki ugyanannyit lehessen a pályán – értékelt Markó Edina a szövetség hivatalos honlapján. – Nem kötött bennünket a cserék száma, így azon voltunk, hogy mindenkit meg tudjunk nézni. Más-más félidőket láttunk, azt gondolom, megnyugtató teljesítményt mutattak a lányok. Az még látszott, ki az, aki most tér vissza kisebb sérülés vagy betegség után és szüksége van még játékpercekre, de erre a hátralevő két kör tökéletes lesz.”

A magyar válogatott Hongkonggal és Romániával játszik még a törökországi tornán.

NŐI FELKÉSZÜLÉSI TORNA (TÖRÖKORSZÁG)
1. FORDULÓ
Magyarország–BIIK Kazjgurt (kazah) 2–1
Magyarország. 1. félidő:
Szőcs – Mosdóczi, Turányi, Szabó V., Csiki – Csányi, Rácz Zs., Pusztai – Fenyvesi, Zágor, Vágó F. 2. félidő: Bíró B. – Horti, Németh H., Papp D., Pinczi – Magyarics, Farádi-Szabó, Kocsán – Süle, Németh L., Nagy Á.
A magyar válogatott gólszerzői: Zágor, Németh L.

A másik mérkőzésen
Románia–Hongkong 4–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik