Női válogatott: hétgólos meccsen győzelem a szerbek elleni évzárón

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.23. 16:14
A magyar női labdarúgó-válogatott Telkiben 4–3-ra legyőzte Szerbiát idei utolsó mérkőzésén – annak ellenére, hogy a vendégek háromszor is vezetést szereztek – számolt be róla az mlsz.hu.

A magyar válogatott könnyelműen kezdte a meccset, a szerbek pedig éltek a felkínált lehetőséggel, így fordulhatott elő, hogy 25 másodperccel a kezdő sípszó után máris középkezdéshez készülődhettünk: az első támadás végén Marija Radojicsics lépett ki a védők között, egyedül vezette a kapura a labdát, és a kiszolgáltatott Bíró Barbara mellett a hálóba lőtt (0–1).Marija Radojicsics lépett ki a védők között, egyedül vezette a kapura a labdát, és a kiszolgáltatott Bíró Barbara mellett a hálóba lőtt (0–1).

A gól után hamar felpörgött a magyar csapat, az első félidő nagy részében a szerb térfélen zajlott a játék. A Jakabfi, Zeller, Vágó támadótrió több alkalommal is látványos megoldásokkal tudta megbontani a vendégek védelmét, de a befejezések nem voltak kellően pontosak, vagy az utolsó védő tudott blokkolni, vagy elkerülték a kaput a lövéseink. A szerbek kontrajátékra rendezkedtek be, akadt néhány ígéretes megindulásuk, ám a szünetig nagyobb helyzetet nem tudtak kialakítani. A 41. percben góllá érett a magyar fölény, Jakabfi Zsanett vezette a labdát a szerb 16-os előterében, majd egy csel után 15 méterről védhetetlenül a bal felső sarokba bombázott (1–1).

„BIZTOS VOLTAM BENNE, HOGY MEG TUDJUK NYERNI A MECCSET”
„Fejben nem tudtunk tökéletesen felkészülni a mérkőzésre, ennek tudható be, hogy mindjárt a kezdés után hátrányba kerültünk – értékelte a találkozót Markó Edina szövetségi kapitány a lefújás után. – Ezt követően azonban azt játszottuk, amit szerettünk volna, domináltunk, és megvoltak a lehetőségeink is, megérdemelten egyenlítettünk még a szünet előtt. A második félidőben sokat cseréltünk, részben ennek tudható be, hogy voltak rosszabb és jobb periódusaink. Sokat hibáztunk, amit a szerbek kihasználtak, de támadásban jól teljesítettünk, és az utolsó negyedórában már biztos voltam benne, hogy meg tudjuk nyerni a mérkőzést.”

A szünetben a szerbek hármat cseréltek, míg Markó Edina két helyen változtatott a csapat összetételén. A második félidőt a szerbek kezdték jobban, de tíz perc elteltével visszavette a kezdeményezést a magyar csapat. A 62. percben mégis a szerbek szereztek gólt, egy bal oldali szöglet után Marija Radojicsics bólintott öt méterről a bal alsó sarokba (1–2).

A gól után nagy erőket mozgósított az egyenlítés érdekében a magyar válogatott, de a szerbeknek is voltak nagy helyzetei, amelyekből könnyen gól születhetett volna. A 71. percben azonban mi örülhettünk, Vágó Fanni nagyszerű labdát adott a mélységből érkező Jakabfi Zsanettnek, aki klasszishoz méltó módon fejezte be az akciót, lefutotta védőjét és a jobbösszekötő helyéről a jobb alsó sarokba helyezett (2–2).

A védekezésünk a második félidőben nem volt az igazi, a mélységi labdákkal gyakran meggyűlt a bajunk, két perccel az egyenlítés után a szerbek előtt adódott hasonló ziccer, de a befejezés itt nem volt tökéletes, Bíró Barbara bravúrral hárított. A 75. percben kirúgásból eladtuk a labdát, Jelena Cubrilo tört egyedül kapura, elhúzta a labdát a kapus mellett, majd a hálóba passzolt (2–3).

A 79. percben harmadszor is egyenlítettünk, Jakabfi forgatta meg védőjét a jobb oldalon, az alapvonal közelében, pontosan adott középre, az érkező Rácz Zsófia pedig két méterről a kapu közepébe továbbított (3–3).

A 83. percben Jakabfi kapufája után Demeter Réka lőhetett volna gólt, de közelről a kapu mellé helyezett, a 87. percben pedig Fenyvesi Evelin hagyott ki kihagyhatatlannak tűnő helyzetet közvetlen közelről. A 89. percben aztán sikerült megszerezni a győztes gólt, egy kapu elé ívelt labda Szuh Erika elé pattant, ő pedig közelről a léc alá bombázott, így alakult ki a 4–3-as végeredmény.

NŐI LABDARÚGÁS, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Szerbia 4–3 (1–1)
Magyarország: Bíró Barbara – Mosdóczi Evelin (Pinczi Anita, 71.), Tálosi Szabina, Szeitl Szilvia (Demeter Réka, a szünetben), Tóth Gabriella (Papp Dóra, 71.) – Csiszár Henrietta, Fenyvesi Evelin – Szarvas Alexandra (Rácz Zsófia, a szünetben), Vágó Fanni (Nagy Ágnes, 80.), Zeller Dóra (Szuh Erika, 80.) – Jakabfi Zsanett. Szövetségi kapitány: Markó Edina
A magyar gólszerzők: Jakabfi (41., 71.), Rácz (79.), Szuh (89.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik