Női U19-es Eb: magyar vereség az elitkör hazai nyitányán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.26. 20:04
null
Mozgalmas jelenet a belga kapu előtt (Fotó: Török Attila)
Női U19-es labdarúgó-válogatottunk pénteken megkezdte szereplését az Eb-selejtező elitkörének hazai rendezésű tornáján: Turtóczki Sándor szövetségi edző csapata helytállt a nagyobb játékerőt képviselő ellenfelével, Belgiummal szemben, de végül 3–0-s vereséget szenvedett.

 

A belgák elleni nyitómérkőzésen kiegyenlített játékot hozott az első félidő, a magyar csapat nem futballozott alárendelt szerepben, igaz, ellenfelünk többet birtokolta a labdát, és többször jutott el Varga Luca kapujáig – derül ki a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) beszámolójából.

A belga mezőnyfölény a 29. percben gólhoz vezetett: a tizenhatoson belül nem tudott felszabadítani a magyar csapat, és egy jobb oldali beadást követően Celien Guns a jobb sarokba fejelt (0–1).

A második félidő közepén két perc alatt eldőlt a mérkőzés: a 64. percben előbb ismét Guns volt eredményes, miután egy rossz, a kapu mellé tartó belga átlövésre ő reagált a leggyorsabban, és becsúszva a kapuba továbbította a labdát (0–2), majd két perccel később Belgium újabb gólt szerzett Elena Dhont révén (0–3).

Nem sokkal később Süle Dóra lépett ki ügyesen a belga védők közül, de a kivetődő kapus mellett már nem tudta elvinni a labdát, így nem sikerült a szépítés, a meccs utolsó perceiben pedig előbb Kocsán Petra ziccere maradt ki, majd ismét Süle előtt adódott lehetőség, de 18 méterről a kapu fölé lőtt.

„Sajnálom, hogy a mérkőzés elején nem sikerült gólra váltani egyik lehetőségünket sem, mert ez később a túloldalon megbosszulta magát, a futball már csak ilyen. Ha a döntő pillanatokban kicsit jobban koncentrálnak a lányok, szorosabb eredményt is elérhettünk volna, a játék alapján egyértelműen több volt a mérkőzésben, noha el kell ismerni: a belgák erőben jobban bírták a mérkőzés végét. A fizikai fáradtság mentálisan is jelentkezett, néhány szituációban rossz döntést hoztak a lányok, és ezt kihasználta az ellenfél, amely gyakorlatilag minden lehetőségét gólra váltotta” – idézi az mlsz.hu Turtóczki Sándor szövetségi edzőt.

A magyar válogatott ősszel nagy bravúrt ért el, amikor a favorit dánokat is legyőzve első helyen zárta a montenegrói Eb-selejtező tornát, amivel kivívta a jogot a kontinenstornára kvalifikáló elitkörös Eb-selejtezőre.

Az év végi elitkörös sorsoláson elkerülte a szerencse Turtóczki Sándor együttesét: a spanyol, a belga és az orosz válogatottnál nem sok nehezebb ellenfelet lehetett volna kapni.

NŐK, U19-ES EB-ELITKÖR, 1. CSOPORT
MAGYARORSZÁG–BELGIUM 0–3 (0–1)
Hidegkuti-stadion
Magyarország:
Varga Luca – Fél Patrícia, Turányi Lilla (Oláh Adrienn a szünetben), Csigi Eszter, Fél Alexandra (Csiki Anna 70.), Gruber Brigitta (Kocsán Petra a szünetben), Németh Hanna, Csányi Diána, Krascsenics Petra, Süle Dóra, Magyarics Zoé. Szövetségi edző: Turtóczki Sándor
Gólszerző: Guns (29., 64.), Dhont (66.)

A másik mérkőzésen
Spanyolország–Oroszország 3–1 (1–0)
Dabas

A TOVÁBBI PROGRAM

Május 28., vasárnap
16.00: Spanyolország–Magyarország, Hidegkuti-stadion
16.00: Belgium–Oroszország, Dabas

Május 31., szerda
16.00: Oroszország–Magyarország, Hidegkuti-stadion
16.00: Belgium–Spanyolország, Dabas

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik