NL: kedden sorsolás, ők lehetnek a magyar válogatott ellenfelei

MTI MTIMTI MTI
2020.03.02. 12:19
null
Marco Rossi (balra) és csapata ismét készülhet a Nemzetek Ligájára (Fotó: Meder István)
Kedden sorsolják a csoportbeosztását a Nemzetek Ligája második kiírásának, amellyel tulajdonképpen megkezdődik a 2022-es labdarúgó-világbajnokság európai selejtezősorozata is.

A két évvel ezelőtt rajtolt NL osztályait a debütáló kiírás tapasztalatai alapján átalakították, így a magyarok egy osztállyal feljebb, immár a második vonalban szerepelnek majd. Az átalakítás nyomán az A-, B- és C-osztály mezőnye egyaránt 16 csapatos lett a sorozat 2020–2021-es idényére, a D-ben pedig hét együttes maradt. Korábban az első két vonalban csak 12-12 nemzeti együttes, a harmadikban pedig 15 szerepelt. A felsőbb osztályok létszámemelésének következtében lépett szintet a magyar válogatott.

Marco Rossi szövetségi kapitány csapata az Amszterdamban kedden 18 órától sorra kerülő sorsolást a másodosztály negyedik kalapjában várja Bulgária, Izrael és Románia társaságában, utóbbiakat így nem kaphatja ellenfélül. Az elsőből az oroszokat, osztrákokat, walesieket, cseheket, a másodikból a skótokat, norvégokat, szerbeket, finneket, a harmadikból pedig a szlovákokat, törököket, íreket és északíreket kaphatja Magyarország.

A Nemzetek Ligájában a 2022-es vb 12 európai pótselejtezős helyéből kettő kel el, melyet a két legjobb olyan csoportgyőztes szerez meg, amely a világbajnoki selejtezőből nem jutott ki automatikusan, vagy nem zárt a szintén pótselejtezőt érő második helyen.

A négycsapatos csoportok küzdelmeit szeptemberben, októberben és novemberben egy-egy dupla fordulós körben bonyolítják le. Az élvonal négy csoportgyőztese jövő nyáron egy minitornán dönt a sorozat második győzteséről, a címvédő az Európa-bajnok portugál válogatott.

A katari vb európai selejtezősorozata jövő tavasszal kezdődik.

A Nemzetek Ligája B-osztályának kalapjai
1: Oroszország, Ausztria, Wales, Csehország
2: Skócia, Norvégia, Szerbia, Finnország
3: Szlovákia, Törökország, Írország, Észak-Írország
4: Bulgária, Izrael, Magyarország, Románia

A csoportgyőztesek egy osztállyal feljebb lépnek, a csoportutolsók pedig kiesnek.

Legfrissebb hírek

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.06.09. 23:15

Ígéretes kazah fiatalok kaphatnak lehetőséget Debrecenben

Magyar válogatott
2026.06.08. 10:08

A Rossi-korszak nyitányát és a rossz emlékű Leekens-érát idézi a válogatottra váró finn, kazah páros

Magyar válogatott
2026.06.05. 13:24

Magyar vb-rajt angolveréssel, Szenegál romba dönti a világbajnokot – videók!

Minden más foci
2026.05.31. 12:47

Szoboszlai lehagyhatja Détárit és Mészölyt is; már csak Sallai maradt Rossi első csapatából

Magyar válogatott
2026.03.28. 11:16

Hétfőn indul az újabb jegyértékesítés a görögök elleni válogatott meccsre

Magyar válogatott
2026.03.06. 17:44

Csányi Sándor: Az egyik célunkat, a világbajnoki részvételt még nem értük el

Magyar válogatott
2026.03.04. 17:31
Ezek is érdekelhetik