NL: itt a mieink ellen készülő bolgár válogatott kerete

Vágólapra másolva!
2020.09.30. 12:43
null
Georgi Dermendzsiev szövetségi kapitány 27 fős keretet hirdetett (Fotó: AFP)
Georgi Dermendzsiev szövetségi kapitány kihirdette a magyar válogatott elleni Nemzetek Ligája rájátszására készülő bolgár válogatott keretét, amelyben összesen 27 játékosnak jutott hely.

A keret egyik érdekessége, hogy idén először kapott meghívót a Cagliariban futballozó 23 éves szélső, Kiril Deszpodov, akit hazájában 2018-ban az év legjobb labdarúgójának választottak. Deszpodov tavaly novemberben szerepelt legutóbb a nemzeti csapatban, akkor gólpasszal vette ki a részét Csehország 1–0-s legyőzéséből. Bulgária idei válogatott meccseiről bokasérülése miatt maradt le.

Szintén tagja a keretnek a 23 éves Georgi Jomov, CSZKA Szófia csatára, aki első alkalommal kapott meghívót a felnőttek közé.

A bolgár válogatott október 8-án fogadja a magyar válogatottat a 2020-as Eb-pótselejtezőnek számító Nemzetek Ligája rájátszásának elődöntőjében, Szófiában. A bolgárok három nap múlva Helsinkiben Finnország ellen lépnek pályára, majd újabb három nap múlva Walest fogadják Szófiában – utóbbi két mérkőzést a Nemzetek Ligája B-ligájának 4. csoportjában rendezik.

A BOLGÁR KERET
Kapusok (4): Nikolaj
Mihajlov (Levszki), Plamen Iliev (Ludogorec), Georgi Georgiev (Cserno More), Martin Lukov (Lokomotiv Plovdiv)
Védők (8): Vaszil
Bozsikov (Slovan Bratislava – Szlovákia), Sztrahil Popov (Hatayspor – Törökország) Anton Negyalkov (Ludogorec), Georgi Terziev (Ludogorec),Cicinho (Ludogorec), Krisztian Dimitrov (Hajduk Split – Horvátország), Valentin Antov (CSZKA Szófia), Dimitar Velkovszki (Cercle Bruges – Belgium)
Középpályások (9): Georgi Kosztadinov (Arszenal Tula – Oroszország), Todor Nedelev (Botev Plovdiv), Krisztijan Malinov (OH Leuven – Belgium), Galin Ivanov (CSZKA 1948), Alekszandar Cvetkov (Beroe), Birszent Karagaren (Lokomotiv Plovdiv), Janisz Karabeljov (Szlavija), Filip Krasztev (Szlavija), Boriszlav Conev (Levszki)
Támadók (6): Kiril Deszpodov(Cagliari – Olaszország), Bozsidar Kraev (FC Midtjylland – Dánia) Dimitar Iliev (Lokomotiv Plovdiv), Szpasz Delev (Arda Kardzsali), Iszmail Isza (Cserno More), Georgi Jomov (CSZKA Szófia)

EB 2020, PÓTSELEJTEZŐ
A-LIGA
ELŐDÖNTŐ, 2020. OKTÓBER 8.
20.45:
Bulgária–Magyarország
DÖNTŐ, 2020. NOVEMBER 12.
20.45:
Bulgária/Magyarország–Izland/Románia

NEMZETEK LIGÁJA, B-LIGA
4. CSOPORT
Október 11.
15.00:
Írország–Wales
18.00: Finnország–Bulgária
Október 14.
18.00:
Finnország–Írország
20.45: Bulgária–Wales


 

Legfrissebb hírek

A spanyol válogatott ismét kapott gól nélkül nyert, és gyakorlatilag kijutott a világbajnokságra

Foci vb 2026
Tegnap, 20:00

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
2025.11.14. 23:53

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.11.14. 23:44

Vitális Milán: Azt kérte a kapitány, hogy stabilizáljam a középpályát

Magyar válogatott
2025.11.14. 10:04

Bolla és Styles is pályán az örmények ellen – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2025.11.13. 16:40

Marco Rossi: Nem gondoljuk, hogy mi valami különleges szupercsapat vagyunk

Magyar válogatott
2025.11.12. 16:33

820 kilométer/órás sebességgel repültek a mieink Örményországba

Magyar válogatott
2025.11.11. 17:45

Bernd Storck biztos benne, hogy pótselejtezős lesz a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.11.03. 21:22
Ezek is érdekelhetik