Nikolics: Roppant mód megtisztelő, hogy meghívót kaptam

2012.04.24. 13:22
null
Nikolicsnak nagyon tetszik a válogatott meze (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
Egy évvel és három hónappal azt követően, hogy magyar állampolgár lett, Nikolics Nemanja címeres mezt ölthet. Habár arra még várnia kell, hogy az A-válogatott szerelését magára húzhassa, a Videoton 24 esztendős támadóját már az is boldoggá teszi, hogy a – hétfőtől szerdáig Telkiben edzőtáborozó – ligaválogatottban debütálhat ma az U21-es nemzeti csapat ellen.

– Látom, a kilences mezt szorongatja. Ezt kérte?
– Ezt kaptam – vágta rá a Székesfehérvárott 17-esben szereplő Nikolics Nemanja a Nemzeti Sport kérdésére. – Kérni alighanem illetlenség lett volna bármit is, mégiscsak először vagyok itt. Úgyhogy nagyon is jó lesz a kilences. Gyönyörű ez a piros felső, remélem, viselhetem még néhányszor...

– „Elsőbálozóként" hogy érzi magát?
– Köszönöm, remekül. Ráadásul nem idegenek közé csöppenten, hiszen Lipták Zoltán és Lencse László személyében korábbi klubtársaim váltak ismét a csapattársaimmá, és ha ellenfélként is, de a többiekkel is volt már szerencsém találkozni.

– Mit gondol, kellemes emlékeket őriznek önről?
– Nincs okuk arra, hogy haragudjanak rám – ha csak egy-két góllal fel nem bosszantottam őket...

– Apropó, gólok. Derekasan termel mostanság, be is érte Adamo Coulibalyt a góllövőlista élén. Kijelentheti, hogy csúcsformában van?
– Való igaz, nem megy rosszul, én mégis úgy vélem, hogy az elmúlt években folyamatosan bizonyítottam. Száztizenkét élvonalbeli meccsen hatvanegy gólt szereztem, talán ez is jelzi, hogy lehet rám számítani.

– Ezek után aligha érte meglepetésként, hogy bekerült a ligaválogatott keretébe.
– Biztos nem voltam benne, de miután tavaly novemberben egyszer már felvetődött, hogy összeáll ez az együttes, és egy akkori szavazás arról tanúskodott, a szurkolók engem látnának legszívesebben a csapatban, bíztam abban, hogy Egervári Sándortól megkapom a lehetőséget. Roppant mód megtisztelő számomra, hogy így alakult.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, NIKOLICS MIT GONDOL AZ A-VÁLOGATOTT TÁMADÓIRÓL, AZ NB I-ES GÓLKIRÁLYI CÍMRŐL ÉS A VIDEOTON EREDMÉNYEIRŐL, KERESSE A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁT.

Legfrissebb hírek

Távozik a River Plate sikeredzője, a La Ligából érkezhet a helyettese – sajtóhír

Minden más foci
4 perce

Az idény végén visszavonul Szikora Melinda – hivatalos

Kézilabda
40 perce

Cseh labdarúgás: visszatér a válogatott korábbi csapatkapitánya

Minden más foci
41 perce

NFL: a Detroit lesz az egyik csapat, amely Münchenben játszik az ősszel

Amerikai sportok
1 órája

Marozsán ismét az első fordulóban búcsúzott Dubaiban

Tenisz
1 órája

Élet Amerikában, futball Kanadában – Sallói új lendületet kaphat pályafutásában

Légiósok
2 órája

Birkózás: Tiranában jön a második rangsorverseny, tizenkét magyarral

Birkózás
2 órája

Sportlövőink érmek reményében utaznak Örményországba

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik