Nagy Ádám tudja milyen Cardiffban nyerni; Ahol Szabics, ott a kijutás

Vágólapra másolva!
2019.11.18. 00:22
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk.

Győzelmet Cardiffban! A sérüléséből visszatérő Nagy Ádám szeretné teljesíteni a szurkolók kívánságát, és ő ráadásul néhány napja már megtapasztalhatta, milyen érzés Walesben nyerni. A középpályással Pietsch Tibor beszélgetett.
Győzelmet Cardiffban!
A sérüléséből visszatérő Nagy Ádám szeretné teljesíteni a szurkolók kívánságát, és ő ráadásul néhány napja már megtapasztalhatta, milyen érzés Walesben nyerni. A középpályással Pietsch Tibor beszélgetett.

„Erre büszke lehetek” – mondja Szabics Imre. Minden mozaik a helyére került az osztrák válogatottnál, véli a pályaedzőként ott dolgozó fiatal, mindössze 38 éves szakember, aki pályaedzőként négy éve a magyar, most az osztrák válogatottat segítette Eb-szerepléshez. Somogyi Zsolt interjúja.

Eppel Márton: Vissza Európába! A gólerős csatár valószínűleg távozik a Kajrat Almatiból, de a Cserháti Andrással folytatott beszélgetés során a vízilabda, az NB I és a válogatott is szóba került.

Milák Kristóf azt mondja, nem kell őt félteni. A világ- és Európa-bajnoki aranyérmes úszó gőzerővel készül az olimpiára, ám Kovács Erikának azt is elárulta, hogy Tokió helyett egyelőre a feladatra fókuszál.

Max Verstappen nyerte meg a Formula–1 lebilincselő stratégiai harccal, látványos előzésekkel és meghökkentő ütközésekkel tarkított brazíliai futamát, ahol az utolsó méterekig izgalmas akció zajlott. Az őrült „szambáról” Zsoldos Barna készített összefoglalót.

Népsport-mellékletünk tartalmából. 1939: Bevált a hurrápesszimizmus; 1929: A listát készítette és vezeti: Mechlovits Zoltán; 1969: Úton Marseille felé: Fradi–Leeds kétszer 0:3; Meggypiros mezben, azaz: ők 1001-en.

Legfrissebb hírek

A görögök legyőzésével közel kerültünk a csoportelsőséghez; Guzi Blanka: Remek érzés megélni a fejlődést

E-újság
10 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
2025.07.10. 23:50

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
2025.07.09. 23:38

NS: ifjabb Dárdai Pál aláírt a Puskás Akadémiához; Vécsei Bálint: Nem ijedek meg senkitől

E-újság
2025.07.08. 23:24

Három meccs van hátra a klub-vb-ből; Babos Tímea újra a győztes úton

E-újság
2025.07.07. 23:51

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
2025.07.06. 23:40

Méh, kutya, drón, pánik – félbeszakadt futballmeccsek nyomában; Szabó László: Humort és derűt tanultam a parasportolóktól

E-újság
2025.07.05. 23:55

Repedések a jövő évi labdarúgó-vb rendezői között; Garda Krisztina: Nem féltem a fiatalokat, mindenki belevaló a csapatban

E-újság
2025.07.04. 23:41
Ezek is érdekelhetik