MLSZ: Dárdaiék lefektették az U-képzés szakmai alapjait

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.10.14. 14:06
A Magyar Labdarúgó-szövetség által, a hazai utánpótlás-képzés megújítása céljából létrehozott bizottság lefektette az új irány szakmai alapjait. Ennek részleteiről ír az utanpotlassport.hu.

Az év elején állt fel az utánpótlás reformjával foglalkozó ad hoc bizottság Kovács Ferenc vezetésével, melynek programját május 27-én el is fogadta a szövetség. A Dárdai Pál, Garami József, Herczeg András és Tamási Zsolt alkotta négyes közben tanácsadó testületté avanzsált, amely ellenőrzi a reformok végrehajtását. Jelenleg a részletek kidolgozása zajlik, január elsejétől indul az egyeztetés a különböző területek résztvevőivel, és várhatóan július elsején kezdődik a megvalósítás.

A szakmai anyagba az MLSZ egyesületi program vezetője, a Tanácsadó Testület titkára, Kiss Baranyi Sándor engedett betekintést.

Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy „a program nem teljesen új: a korábbi évek tapasztalatai mentén a modern labdarúgás elemeit magában hordozó futballkultúrák sajátosságait is tartalmazza. Összesen harminchárom ország utánpótlás-rendszerét elemezték a szakemberek. A szövetség több száz edzőt küldött szét Európában különböző programok keretében, hogy tanulmányozza a sikeres modelleket grassroots, elit utánpótlásképzés, edzőképzés és női labdarúgás témakörökben.”

A reform több alappilléren nyugszik, ezek a következők:
– a labdarúgás képezzen egységes rendszert
– a tömegbázist szélesíteni kell a grassroots fejlesztésével
– ki kell építeni az országos utánpótlás nevelési és képzési hálózatot
– tehetségkutatás, feltérképezés és fejlesztés
– a gyerekek egyéni fejlesztésére kell nagyobb súlyt fektetni
– szakmaiprogram-vázlat
– egységes korosztályos képzési program
– utánpótlás-versenyrendszer
– korosztályos válogatottak
– fontos a folyamatos ellenőrzés, a rendszeres és következetes számonkérés, a továbbképzés

Jelenleg ezen pontok megvalósításának a kidolgozása zajlik, a tervek szerint jövő nyáron indulhat meg az érdemi munka.

A pontok részletes kifejtését, illetve a teljes cikket elolvashatja az utanpotlassport.hu-n.

Legfrissebb hírek

Birkózás: Hideg Balázs ötödik lett a szamokovi U17-es Eb zárásaként

Utánpótlássport
12 órája

Futsal: ismét vereséget szenvedett az U19-es válogatott

Utánpótlássport
19 órája

Jégkorong: Barna Olivér megugrotta az újabb lépcsőfokot Amerikában

Utánpótlássport
2026.05.16. 19:00

Kézilabda: Bernhardt Panna az NB I legeredményesebb utánpótláskorúja

Utánpótlássport
2026.05.16. 09:03

Birkózás: Zsitovoz Mária megvédte U17-es Európa-bajnoki címét

Utánpótlássport
2026.05.15. 18:28

Sportlövészet: két magyar ezüst pénteken a junior Eb-n

Utánpótlássport
2026.05.15. 14:41

Németh Krisztián veszi át Bogdán Ádám helyét az MLSZ-ben

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 14:30

Röpi: a második vonalból az első élére jutott a TFSE U20-as csapata

Utánpótlássport
2026.05.15. 14:24
Ezek is érdekelhetik