HIRDETÉS
CSERHÁTI ANDRÁS, SOMOGYI ZSOLT 2017.12.06 12:12 Frissítve: 2017.12.06 12:36

MLSZ: „A magyar válogatott továbbra is vonzó ellenfél"

Bár a Magyar Labdarúgó-szövetség nem erősítette meg azokat az uruguayi sajtóhíreket, amelyek szerint a válogatott 2018-ban a vb-szereplő dél-amerikai válogatottal játszik felkészülési mérkőzést, a nemzeti csapat sajtófőnöke szerint továbbra is vonzó ellenfél.

Az osztrák válogatott játékosai három héttel ezelőtt testközelből tapasztalták az uruguayi labdarúgók erőszakosságát – vajon a mieinknek is lesz rá lehetőségük? (Fotó: Imago)

„A férfi A-válogatott életének következő mérföldköve a Nemzetek Ligájának januári sorsolása lesz – mondta Szabó Gergő, a válogatott sajtófőnöke. – Ennek eredménye természetesen meghatározó lesz a 2018-as szakmai program összeállításakor, ezért jelenleg nincs értelme a válogatott jövő évi programjáról, a lehetséges ellenfelekről sem beszélni. Annyi azonban elmondható, hogy felkészülési mérkőzésekkel kapcsolatban több jelentős erőt képviselő nemzeti együttestől is megkeresték a Magyar Labdarúgó-szövetséget, vagyis a magyar válogatott továbbra is vonzó ellenfél a nemzetközi labdarúgásban.”

Amikor a magyar válogatott november 14-én Costa Rica ellen lépett pályára, Uruguay a szomszédban, Bécsben lépett fel. Ezen a meccsen mutatkozott be az osztrák válogatott új szövetségi kapitánya, Franco Foda, és a kezdés nem is lehetett volna sikeresebb: Sabitzer vezetést szerzett a házigazdának, és bár Cavani egyenlített, Schaub góljára már nem érkezett válasz, 2–1-re nyert Ausztria.

Beszámoltunk róla: az osztrák válogatottat irányító új szakmai stáb tagja a magyar Szabics Imre, az FTC, a Sturm Graz és a Stuttgart korábbi támadója.

„Az első meccs mindenkinek gyomorgörcsös kissé – mondta lapunknak Szabics Imre. – A szövetség vezetői, a sportigazgató, az edzői stáb, a játékoskeret – mindenki kíváncsi a bemutatkozásra, a közönségnek, a médiának is különleges az első mérkőzés, ráadásul nagyon erős ellenféllel szemben. Jól sikerült, győztünk, de ezen már túlléptünk.”

Ami a találkozót illeti, az FC Barcelona világklasszisa, Luis Suárez hiányzott, de Szabics Imre szerint hét játékos nem lehetett ott a hazaiaknál sem, akik jó eséllyel pályára léphettek volna, a Bayern Münchenben szereplő David Alaba sem játszott sérülés miatt.

Mit lehetett látni a felkészülési mérkőzésen?

„Az nem volt kérdés, milyen erősségű ellenféllel találkozunk – mondta Szabics Imre. – Szerintem kevés olyan válogatott van a világon, amelynek a tengelye annyira erős lenne, mint az uruguayié. Az Atlético Madrid két belső védője, Godín és José Giménez előtt az Inter egyik szűrője, Vecino, mellette a Juventusban húszévesen már egyre többet szereplő Bentancur, elöl Cavani – a játékosok és a klubok neve sokat elárul. Játszott egy tizenkilenc éves középpályás, akit a Real Madrid kölcsönadott a Depornak, vagyis rendkívül erős a dél-amerikaiak kerete. A meccs? Jól kezdtünk, gólt lőttünk, de a gyors egyenlítés után szükségünk volt a szerencsére is. A szünet után stabilabbak lettünk hátul, akcióból nem volt helyzete Uruguaynak, mi többet tettünk a győzelemért, megérdemelten nyertünk.”

Uruguay a vb-n Oroszországgal, Egyiptommal és Szaúd-Arábiával szerepel egy csoportban.

2019.02.14 08:58:43

Magyar válogatott PIETSCH TIBOR

A kapitány a közelgő Eb-selejtezőről, a kibővült körről és a nagykövet segítségéről is beszélt.

2019.02.13 23:45:06

Magyar válogatott N. PÁL JÓZSEF

ALAPVONAL. Végh Antal éppúgy a szocializmus egyik furfangos szelepe volt, ahogy a műfajában nála klasszisokkal tehetségesebb Hofi Géza is. Még az sem véletlen tán, hogy Hofi a futballt mint témát vele egy időben »találta meg«.

2019.02.13 23:14:11

Magyar válogatott nemzetisport.hu

2019.02.08 15:23:26

Magyar válogatott SZÖLLŐSI GYÖRGY

Tarlós István főpolgármester Kocsis Sándorról, Varga Zoltánról, gombfociról, a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságról.

2019.02.05 09:44:27

Magyar válogatott BORBOLA BENCE

Közeleg a 2020-as, részben budapesti rendezésű Eb – és közeleg a selejtezők rajtja is.