MLSZ: a korábbi elnök munkanélküliként éli napjait

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.21. 11:53
A Magyar Labdarúgó-szövetség korábbi elnöke, a tisztséget 1998-tól 1999-ig ellátó Kovács Attila jelenleg munkanélküli, teljesen eltávolodott a sportélettől. A 62 éves korábbi sportvezető az index.hu-nak adott interjújában – ahogy ő mondta – panaszkodta ki magát.

Kovács Attilát 1998-ban a Soroksár tulajdonosaként választották meg az MLSZ elnökének,de Deutsch Tamás akkori sportminiszter pazarló gazdálkodásra hivatkozva leváltotta. A FIFA utasítására átmenetileg visszahelyezték az elnöki tisztségbe, de még 1999-ben leváltották, miközben több per is indult ellene. 2007-ben teljesen eltűnt a sportvilágból és a közéletből.

SZÉTCSÚSZVA – NS-VÉLEMÉNY

Különös volt újra látni Kovács Attila, az MLSZ szörnyű emlékű elnökének friss fotóját, és olvasni a szavait. Mi is próbáltuk őt felkutatni és megszólaltatni, ám ez előbb sikerült az Indexnek, amiért jár a szakmai elismerés. Azért már kevésbé, hogy a beszélgetésben kontroll nélkül mesélhetett, fantáziálhatott végeláthatatlanul, a tényeket a tőle megszokott nagyvonalúsággal kezelve, mellőzve, alakítva. Szomorú, sőt, megrázó látni, hogy munkanélküliként, bukott sport- és vállalatvezetőként kritizál mindent és mindenkit, amolyan igazi párttitkári színvonalon, összekeverve neveket, országokat, tárgyi tévedések és csúsztatások özönét zúdítva az olvasóra, talán csak az öntudatos lendület hagyott kicsit alább az elmúlt két évtizedben. Ha a bő lére eresztett, kocsmai bölcsességekkel megspékelt mondandó közlése azt a célt szolgálta, hogy lejárassa magát az interjúalanyt, nem volt sikertelen az akció, ám mégis azt gondolom, erre a szegény, kiégett emberre csupán azért volt most szükség, hogy megfogalmazza a maga végtelenül egyszerű üzenetét: a gonosz politika tönkretette őt, a tökéletest. Hadd ne kezdjünk e helyütt részletes felsorolásba, hogy Kovács Attila milyen elképesztő, dilettáns, szégyenteljes döntésekkel, módszerekkel, machinációkkal, otrombaságokkal írta be örökre a nevét a magyar labdarúgás történetének legsötétebb lapjaira. Már húsz éve igyekszünk ezeket örökre elfelejteni.

SZÖLLŐSI GYÖRGY

„Gyakorlatilag senkivel sincs kapcsolatom – mondta az Indexnek Kovács Attila. – Bűncselekmény hiányában minden vádpont alól felmentettek. Nagyon nehéz időszak volt. Próbáltam a gazdaságomat rendbe tenni, ami nem sikerült. Hosszú volt az az időszak, amíg besározták a nevemet. Magyarországon mindent felszámoltam, semmilyen tevékenységet sem folytatok, még van pár évem a nyugdíjig. Most négy hónapja nem dolgozom.”

Kovács Attila elmondta, három fia közül a legkisebbet jó kapusnak tartja, de hiába próbálkozott Csányi Sándornál és Király Gábornál, senkivel sem tudott kapcsolatba lépni, hogy akadémiára juttassa.

A magyar válogatottat és a magyar futball figyelemmel kíséri, de nem szakmázik.

„Nem mondom, hogy szakember vagyok. Sohasem mondtam. Az, hogy az MLSZ elnöke voltam, nem jelenti, hogy szakember is" – fogalmazott Kovács Attila, aki elmondta, az ideiglenes leváltását követően megpróbálták megvesztegetni.

„Teljesen más céljuk volt az én, pontosabban a felügyelőbizottság és az elnökség felfüggesztésével, de a nemzetközi nyomással nem bírtak. Nem tudták úgy lefordítani azokat a leveleket, hogy nekik legyen pozitív. Pedig az angol nyelv minden szépségét kihasználták, hogy ami fehér, az fekete, ami fekete, az fehér legyen. Végül kénytelenek voltak visszahelyezni – idézik Kovácsot. – És az volt számomra a megdöbbentő, amikor vissza lettem helyezve, a Hold utcába kellett bemennem. Nem felejtem el. Egy fiatalember nyitott nekem ajtót, méghozzá Baróti Lajos unokája. Nagyon megdöbbentem. Azért, mert amikor még rendesen, hivatalosan elnökként működtem, kiírtunk egy pályázatot, amelyben meg lehetett pályázni az NB I-es, pontosabban a professzionális nemzeti bajnokság csapatainak a beléptetőrendszert. És hozzám a Berzi Sándor még akkor úgy jött, hogy Baróti Lajos unokája is szeretné ezt megpályázni. Bejött hozzám két jól öltözött, öltönyös úriemberrel, és elmondták, hogy ők is szeretnék ezt megpályázni. Leraktak elém az asztalra tízmillió forintot, és azt mondták, hogy ők ezzel szeretnék segíteni a döntésemet. Mondtam nekik, hogy legyenek szívesek, vegyék fel ezt a pénzt az asztalomról, és nagyon szépen megkérem önöket, hogy hagyják el az irodámat. És erre akkor döbbentem rá, amikor a Hold utcában kinyitotta nekem az irodaajtót. Hogy ennyire szemetek azért nem lehetnek. Ha akkor én picikét is felemeltem volna a kezem a tízmillió forint felé, bármilyen szempontból, lehet, hogy még mindig börtönben ülnék.”

A korábbi MLSZ-elnök Berzi Sándorról is beszélt.

„Az ő titka, hogy nagyon hajlékony. Mindig is a saját érdekeit nézte. Amikor kandidáltam elnöknek, megkeresett a VIII. kerületi irodámban, és azt mondta, hogy ő olyan, mint egy rossz lány, mindenkinek odakínálja magát, és aki nyer, a mellé akar állni. Ő akkor pont nem volt főtitkár, most sem az, jelenleg az MLSZ elnökhelyettese. Nagyon fontos pozícióban van. Biztosan kap jövedelmet a magyar labdarúgástól, és nem társadalmi munkában végzi. Ez akkor is komoly problémát okozott” – árulta el Kovács Attila, akiről többet is megtudhat, ha ide kattint, a vele készült teljes interjút itt elolvashatja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik