Marco Rossi: Motivált harcosok kellenek a válogatottba

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2019.04.27. 09:45
null
Marco Rossi szerint fontos, hogy a Bundesliga-játékosok motiválják a többieket (Fotó: Török Attila)
A vezér típusú játékosokról, a korábban kritizált Dzsudzsák Balázsról, a kezdetben bizonytalan Willi Orbánról, a szabályt bontó kivételről és a közelgő Európa-bajnoki selejtezőről is beszélt Marco Rossi szövetségi kapitány a Nemzeti Sportnak adott interjúban.

 

– Szándékosan húzódott háttérbe a Horvátország elleni győzelem után?
– Mondhatjuk – felelte lapunknak Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. – Egyfelől azért, mert a győzelmet a játékosoknak köszönhettük. A szakmai stáb hozzátette a részét, de az érdem kilencven százalékban mindig a labdarúgóké. Másrészről, ahogy a lefújás után is elmondtam, büszkék vagyunk rá, hogy csodálatos estével ajándékoztuk meg a drukkereket, de reálisan kell értékelni a helyzetünket. Szeretnénk kijutni a jövő évi Európa-bajnokságra, az új Puskás Ferenc Stadionban játszani, de ehhez további meccseket kell nyernünk. Ha nem szerzünk három pontot idegenben Azerbajdzsán ellen, jelentősen csökkentjük a horvátok elleni győzelem értékét. Ezért az eufória megélése helyett rögtön a következő feladatra akartam összpontosítani.

– A legutóbbi mérkőzés után sokan készpénznek veszik az Azerbajdzsán elleni győzelmet.
– Éppen ez a nehézség. A horvátok ellen senki sem számított tőlünk ilyen eredményre és teljesítményre, de a győzelem után Azerbajdzsán ellen mindenki három pontot vár. Csakhogy más úgy pályára lépni, hogy nincs vesztenivaló, és úgy, hogy kötelező a győzelem. Pontosabban ez így nem teljesen igaz, címeres mezben mindig van vesztenivaló. Maradjunk annyiban, az azeriek elleni meccs előtt pszichológiai szempontból nagyobb nyomás nehezedik a válogatottra, mint a vébéezüstérmes ellen.

– A horvátok elleni győzelem után több játékos is kiemelte, mennyit számított, hogy Dzsudzsák Balázs és Szalai Ádám az öltözőben is vezérként viselkedett. Mekkora segítséget jelent az ilyen típusú játékosok jelenléte?
– Rengeteget, mert a pályán a futballistáknak kell segíteniük egymást. A meccsen a játékosok a hangzavarban és a pillanat hevében sokszor nem hallják az utasításaimat, ott egymásra vannak utalva, muszáj segíteniük a társuknak. Ezen a téren Dzsudzsák Balázs és Szalai Ádám kiemelkedik, de ide sorolhatjuk Gulácsi Pétert is. Ádámról még annyit mondanék, hogy sokat változott csapatkapitányként. A kinevezésem után beszéltem vele, mert korábban úgy tűnt, gyakran elégedetlen a pályán, és a társaival pöröl a rossz átadások után. Elmondtam neki, a válogatott vezéreként mást akarok látni tőle: mindig biztatnia és buzdítania kell a többieket. Azóta mintha kicserélték volna, a megbeszélések után például rendre kimegy a mágnestáblához, és még egyszer megbeszéli a taktikát, a személyre szabott feladatokat a többi játékossal.

A horvátok ellen gólt szerző Szalai Ádám vezére a csapatnak (Fotó: Dömötör Csaba)
A horvátok ellen gólt szerző Szalai Ádám vezére a csapatnak (Fotó: Dömötör Csaba)

– Többen kritizálták, amiért beválogatta Dzsudzsák Balázst, ön azonban kitartott mellette, s a szélső két gólpasszt adott Horvátország ellen. Érzett elégtételt azokban a pillanatokban?
– Magyarországon szinte mindenki futballszakértőnek gondolja magát, tudom, mindenkinek megvan a saját elképzelése a válogatott optimális összeállításáról. Senki sem tévedhetetlen, én is hibázhatok, de amikor a válogatott összetételéről döntök, minden játékosnak okkal postázunk meghívót. Folyamatosan figyeljük a bő keret tagjait: a fizikai állapotukat, a képességeiket és azt, hogyan teljesítenek nyomás alatt. Egy-egy kisebb csapat labdarúgói milyen célért küzdenek? Többnyire azért, hogy a következő idényben is az első osztályban játsszanak, ráadásul egy-két-három ezer néző előtt. Ezt össze sem lehet hasonlítani a válogatott meccseken tapasztalt nyomással, amikor több tízezer szurkoló előtt kell teljesíteni. Kísérletezésre pedig nincs idő, ha az Európa-bajnoki részvétel a tét. Olyan játékosok kellenek, akik hozzászoktak a nemzetközi meccsekhez, Dzsudzsák Balázs pedig ilyen. Vagy talán azért tart száz válogatottságnál, mert az összes korábbi szövetségi kapitány, aki annak idején behívta, tudatlan volt? Szó sincs róla. Oka van, ha valaki eljut eddig a hihetetlen számig, mégpedig az, hogy az illető jó játékos. Amikor novemberben meghívtam, tudtam, hogy márciusra erőnlétileg jobb állapotban érkezik a kerethez. Így is történt, és biztos vagyok benne, hogy ezen a téren júniusban sem lesznek gondjai.

– Messzinek vagy közelinek tűnik a következő két Eb-selejtező?
– Közelinek érzem. Egyébként éppen középúton járunk, egy hónapja játszottunk a horvátokkal, és másfél hónap van hátra a következő összecsapásig. Az itthon és külföldön játszó futballistákat egyaránt figyeljük, senkit sem felejtünk el. Ha valaki a teljesítményével kiérdemli a meghívót, biztos lehet benne, hogy május végén megkapja.

– Mennyit segíthetnek a Németországban játszó labdarúgók sikerei? Szalai Ádám éppen a múlt szombaton szerezte meg az ötvenedik Bundesliga-gólját, míg Gulácsi Péter és Willi Orbán a harmadik helyen áll a Leipziggel, továbbá a Német Kupa döntőjére készülnek.
– Nagyon sokat számít, ha a labdarúgók pozitív érzésekkel érkeznek a kerethez. A lelkesedésük, az optimizmusuk a többieket is motiválja. Külön öröm, hogy amikor felhívtam az említett játékosokat, mindannyiukon éreztem, hogy már most hangolódnak a júniusi selejtezős meccsekre, és büszkék rá, hogy a válogatottban szerepelhetnek. Ez nagyon fontos, mert az utóbbi időszakban rengeteg új pályát épített a szövetség, valamint megkétszereződött a csapatok és majdnem megháromszorozódott a játékosok száma, nekünk pedig az is a feladatunk, hogy motivációt adjunk a teljesítményünkkel mindannyiuknak.

ÉBREN ÁLMODOTT
Ahogyan arról beszámoltunk, április 2-án stadionbejárást rendeztek az épülő Puskás Ferenc Arénában, a látogatásról természetesen Marco Rossi sem hiányzott.
„Szeptemberben jártam először az arénában, amikor aztán április elején ismét megnéztük, láttuk, a munkálatok már a végéhez közelednek – mondta a kapitány. – Eszembe jutott, milyen érzés lehet itt futballozni. Csaknem hatvannyolcezer ember előtt, több tízezer magyar drukker támogatását élvezve Eb-meccset játszani mindannyiunk életében egyedülálló pillanat lenne. Már a legutóbbi, horvátok elleni találkozón is olyan hangulat uralkodott a Groupama Arénában, amilyet – noha a szurkolóink mindig fantasztikusak – korábban sohasem tapasztaltam Magyarországon, képzelem, mi lenne az új Puskásban...”
Akik pedig szeretnék biztosítani helyüket a 2020-as Eb budapesti meccsein, minél előbb regisztráljanak az euro2020.com/tickets oldalon, mert előnyös helyzetbe kerülnek a hamarosan kezdődő első körös jegyértékesítésnél.

– Számított rá, hogy a tavaly ősszel bemutatkozó Willi Orbán ilyen gyorsan beilleszkedik a válogatottba?
– Miután tavaly ősszel felhívott, hogy szeretne bizonyítani, igen. Ám tudni kell, hogy tavaly júniusban nem véletlenül beszéltem a motiváció fontosságáról. Akkoriban Gulácsi Péter mesélt Williről, azt mondta, többször beszéltek az esetleges válogatottságról, de a hátvéd nem volt biztos benne, hogy szeretne csatlakozni hozzánk. Akkor azt feleltem, ha nem elég motivált, inkább ne jöjjön. Aki eltökélt, tárt karokkal várom, de győzködni senkit sem akarok. Aztán az első két Nemzetek Ligája-találkozó után éppen Londonban, a FIFA-gálán voltam, amikor megcsörrent a telefonom. Péter szólt, hogy a csapattársa szeretne velem beszélni. Megadta neki a számomat, és amikor Willi felhívott, azt mondta, megnézte a meccseinket,és látta, hogy más a hangulat, a harci kedv, és ha számítok rá, örömmel lenne a magyar válogatott tagja.Abban a pillanatban éreztem, hogy sínen vagyunk, mert teljes szívével szeretne velünk lenni.

– A pozitív példák után meg kell említenünk, hogy az alapembernek számító Nagy Ádám a tavasszal két mérkőzést játszott a Bolognában. Aggasztja a középpályás helyzete?
– Korábban elmondtam, milyen szempontok alapján küldünk meghívót a labdarúgóknak, de azt is hozzátettem, hogy Ádám kivételt jelent. Nincs még egy olyan játékos a keretben, aki mindenkinél többet és gyorsabban fut. Az ő pozíciójában nincs igazi alternatíva, és hihetetlenül profi a hozzáállása, rendszeres játéklehetőség nélkül is keményen dolgozik az edzéseken. A mostani idényben keveset játszik, ennek ellenére a válogatottban mindig jól teljesített. A legutóbbi két találkozón is, így nincs okunk kihagyni a keretből. A szabályokat azért alkotjuk, hogy indokolt esetben időnként kivételt tegyünk.

– Van bármi egyéb, ami aggodalomra ad okot júniusra?
– Talán annyi, hogy a balhátvéd posztján nincs nagy merítési lehetőség. Az NB I-ben is figyelünk minden szóba jöhető játékost, többek között Ferenczi Jánost, Silye Eriket és Nagy Zsoltot, de érzésem szerint nekik még fejlődniük kell ahhoz, hogy nemzetközi szinten is megállják a helyüket. Jelenleg Kádár Tamás és Korhut Mihály mutatkozik a legjobb opciónak, még akkor is, ha Tamás inkább belső védőt szeret játszani. Tudom, hogy a Dinamo Kijevben ezen a poszton szerepel, de ha őszinték akarunk lenni, az én kapitányságom idején a horvátok ellen játszott a legjobban – amikor balhátvédként számítottam rá. A világ egyik legerősebb válogatottja ellen hiba nélkül teljesítette a kilencven percet. Ezért szeretném leszögezni, ha a jövőben a bal oldalon számolok vele, az nem azért lesz, hogy kiszúrjak Tamással, vagy nehéz helyzetbe hozzam, hanem mert láttam, milyen remek teljesítményre képes a hiányposztunkon.

– Mit üzenne a közelgő Európa-bajnoki selejtezős meccsek előtt?
– A játékosaim üzenetét is tolmácsolom, amikor a mottónkat idézem: csak együtt lehetséges. Ezt a horvátok ellen is tapasztaltuk. Ha az akkor átélt szurkolás és kivételes hangulat az Eb-selejtező végéig – rosszabb pillanatainkban is – elkísér minket, bármi megtörténhet.

Rossi egyetért a csapat üzenetével: csak együtt sikerülhet (Fotó: Dömötör Csaba)
Rossi egyetért a csapat üzenetével: csak együtt sikerülhet (Fotó: Dömötör Csaba)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik