- Utolsó módosítás:
- 2011-11-19 02:48:19
Németh Krisztián és Koman Vladimir is betalált. Balotelli csak kapufáig jutott.
Szenzációs gólokkal intéztük el az olaszokat
Kulcsfontosságú Európa-bajnoki selejtező mérkőzést játszott a magyar U21-es válogatott: az Egervári Sándor edzette csapat Olaszország korosztályos együttesét látta vendégül Győrben. A párharcra többen az egyiptomi U20-as vb-negyeddöntő visszavágójaként tekintettek, mások azt mondták, a vesztes alighanem kiszáll a csoportgyőzelemért zajló versenyből. Ha utóbbiból indulunk ki, akkor az olaszok közel kerültek a kieséshez, ugyanis a mieink Németh Krisztián és Koman Vladimir góljával 2–0-ra legyőzték Pierluigi Casiraghi együttesét. A Liverpool AEK Athénban játszó csatára bokasérülést szenvedett nem sokkal a találata után. Az Internazionale fiatal tehetsége, Mario Balotelli csak kapufáig jutott.
![]() |
| Németh Krisztián (jobbra) a levegőben a gólja után. (Fotó: Mirkó István) |
Pintér Ádám belázasodott, így Egervári Sándor Elek Ákost jelölte a kezdőbe, amely így a Gulácsi Péter – Lázár Pál, Korcsmár Zsolt, Szabó János, Kádár Tamás – Gosztonyi András, Varga József, Elek Ákos, Koman Vladimir – Németh Krisztián, Simon András összeállításban lépett pályára.
Már az első percben megszerezhettük volna a vezetést, Simon Ádám azonban Mannone kapuja fölé emelt. Nagy iramban indult a mérkőzés, a lendületes támadásainkkal szemmel láthatóan zavarba hozhatók voltak az olaszok.
|
Több ígéretes akciónk is volt az első negyedórában, az utolsó passzokba azonban rendre hiba csúszott. A 15. percben, amikor már úgy tűnt, hogy Simon Ádám elkörülményeskedi az ígéretes helyzetet, két védő között szenzációs passzal ugratta ki Németh Krisztiánt, aki jobbról, kilenc méterről úgy lőtt a kapu jobb alsó sarkába, hogy a labda a kapufa tövéről pattant a hálóba. 1–0
Nem sokkal a gól után Németh szerencsétlenül ért földet az egyik felugrás után, aminek következtében kifordult a bokája, és nem tudta folytatni a játékot, az MTK-s Lencse László állt be a helyére.
Félóra elteltével könnyű volt számba venni a veszélyes olasz helyzeteket, ugyanis ilyenek nem voltak! Láthatóan remek ötlet volt Győrbe vinni a mérkőzést és ingyenessé tenni a belépést, ugyanis jó hangulatot teremtettek a hazai szurkolók, ami pozitív hatással van a mieink teljesítményére.
A félidő végére feljöttek az olaszok, már több veszélyes szituáció is kialakult Gulácsi Péter kapuja előtt, gólt azonban nem tudtak szerezni a vendégek, így maradt az 1–0-s magyar vezetés a szünetre.
Pierluigi Casiraghi, az olaszok mestere kettőt is cserélt a szünetben, láthatóan nem volt elégedett az első félidei teljesítménnyel. Mégis mi duplázhattuk volna meg az előnyt, Elek Ákos 22 méteres lövését bravúrral tolta szögletre Mannone.
Ezután Balotelli szerezhetett volna három ízben is gólt, először a kapufát találta el, azután Gulácsi tolta ki a távoli lövését, majd pedig szintén a magyar kapus mentett előle egy kiugratás után.
Szakály Dénes beállása után ki tudtunk jönni a szorításból, és helyzetekig is eljutottunk a második játékrész ezen szakaszában. Elek és Koman távoli bombái után is közel álltunk a második gól megszerzéséhez.
A megnyugtató találatra végül a 87. percig kellett várni: Lázár adta be a labdát jobbról, Lencse lekészítette a labdát Komannak, aki 7 méterről a bal alsó sarokba bombázott. 2–0
Az eredmény már nem változott a hátralevő percekben, a magyar csapat győzelmével megerősítette második helyét a csoportban, sőt még az első pozíció sem tűnik elérhetetlennek. Az olaszok a vereségükkel távol kerültek a továbbjutástól.
| Magyarország–Olaszország 2–0 (Németh K. 15., Koman 87.) |
| A 3. CSOPORT ÁLLÁSA | |||||||
| 1. Wales | 5 | 4 | 1 | – | 13– 3 | 10 | 13 |
| 2. Magyarország | 4 | 3 | – | 1 | 7– 4 | 3 | 9 |
| 3. Olaszország | 4 | 1 | 1 | 2 | 4– 5 | –1 | 4 |
| 4. Luxemburg | 6 | 1 | 1 | 4 | 2–11 | –9 | 4 |
| 5. Bosznia és Hercegovina | 3 | – | 1 | 2 | 1– 4 | –3 | 1 |
Az Európa-bajnoki selejtezősorozatból a tíz csoportgyőztes mellett a négy legjobb második jut tovább, majd az újabb sorsolást és párharcokat követően - a rendező Dánia mellett - a hét győztes lesz ott a 2011-es Eb-döntőben. Az első öt helyezett pedig készülhet a 2012-es londoni olimpiára.
| Luxemburg–Wales 0–0, Wales–Luxemburg 5–1, Magyarország–Luxemburg 3–0, Luxemburg–Magyarország 0–1, Wales–Magyarország 4–1, Bosznia-Hercegvina–Luxemburg 0–1, Wales–Olaszország 2–1, Olaszország–Luxemburg 2–0, Wales–Bosznia-Hercegovina 2–0, Olaszország–Bosznia-Hercegovina 1–1, Magyarország–Olaszország 2–0 |
| 2010. március 2. | Olaszország–Magyarország |
| 2010. augusztus 11. | Bosznia-Hercegovina–Magyarország |
| 2010. szeptember 4. | Magyarország–Wales |
| 2010. szeptember 7. | Magyarország–Bosznia-Hercegovina |
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 02:21 Felkészülés: az FTC Lisztes bombagóljával nyert a Vasas ellen Detroitban
- 00:31 NS: Lázár Bence és a felállva ünneplő közönség; mi is az a tértölelő indítás? - kedd
- 23:45 Futsal NB I: négygólos hátrányt ledolgozva 9-8-ra nyert a Gödöllő
- 23:21 Genk: Köteles állapota javul, vidám hangulatban osztogatta az aláírásokat
- 23:15 Videó: egy macska látogatta meg a Liverpool-Tottenham meccset
- 23:09 Futsal Eb: a házigazda horvátok hetesekkel győztek Ukrajna ellen
- 22:53 Premier League: nem született gól a Liverpool-Tottenhamen
- 22:53 Primera División: a Granada meglepte a Málagát hazai pályán
- 22:06 Bundesliga 2.: Királyék Lauth duplájával győztek a Cottbus ellen
- 21:31 Laureus-díj: Djokovics, Cheruiyot és a Barca nyerte el a sportolói Oscar-díjat
- 21:27 Newcastle: a klub 12 fiataltól, köztük Kádár Tamástól, megválhat - sajtóhír
- 21:13 Sevilla: ahogy várható volt, Michel vette át az andalúz csapat irányítását
- 21:00 Premier League: Liverpool-Tottenham élőben az NSO-n!
- 20:55 Euro 2012: a 16 résztvevőből 13 Lengyelországban száll meg
- 20:55 Bolton: Bogdánon és Ngogon kívül mindenki alulteljesített - Owen Coyle
- Küzdelmes meccsen ikszelt a Pool a Tottenhammel
- NS: Lázár Bence és a felállva ünneplő közönség; mi is az a tértölelő indítás? - kedd
- Felkészülés: az FTC Lisztes bombagóljával nyert a Vasas ellen Detroitban
- Videó: egy macska látogatta meg a Liverpool-Tottenham meccset
- A sorcsere után nagy figyelem irányul a Toro Rossóra
- Oroszország: Dzsudzsákról vitáztak a Dinamo vezetői, Podolski is képben volt
- Rooneynak már kész frizurája van a hajbeültetés után - képek!
- Lunde Haraldsen: Nem hoztuk a legjobb formánkat
- Ibrának a Juve elleni rangadóba kerülhet a pofon
- Az ultraszexi Adriana Lima, testfestő Danica Patrick és 10 másik reklám a Super Bowlról - videók!
- Futsal NB I: négygólos hátrányt ledolgozva 9-8-ra nyert a Gödöllő
- Guardiola: Már a legrosszabbra gondoltam
- Ferguson: Chicharitónak kezdenie kellett volna
- Szőke hurrikán - avagy nem csak a pasik tudnak motorozni
- Genk: Köteles állapota javul, vidám hangulatban osztogatta az aláírásokat
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt







