Válogatott: Néhány játékosnál még hiányzik a ritmus – Storck

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.06. 23:12
A 0–0-s feröeri–magyar mérkőzés után Bernd Storck értékelt az M4 Sportnak.

„Ha megnézzük a mérkőzést, öt perccel a vége előtt volt egy nagy helyzetünk, de nem tudtuk a kapuba lőni a labdát – mondta Bernd Storck szövetségi kapitány. – Nem játszottunk jól. Bár többnyire nálunk volt a labda, nem tudtuk keresztülvinni az akaratunkat.”

„Láthattuk, hogy néhány játékosnál még hiányzik a ritmus. A szezon elején vagyunk, nem futballoztunk olyan biztonsággal, mint a múltban. Ezen még dolgozni kell. Vannak, akik még nem játszottak a klubjukban ebben a szezonban, csak edzettek, tehát hiányzik a meccsrutin. Az akciók végén nem sikerültek a mélységi passzok. Sokat kell dolgoznunk.”

„Svájc ellen már több játékos léphet pályára meccsrutinnal. Az egy másik találkozó lesz. Feröer ellen jó lett volna nyerni, de itt más csapatok is pontokat hullajtanak majd. Mindent megpróbáltunk, de ma nem voltunk elég jók.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik