THURY GÁBOR
THURY GÁBOR
2011.05.13 08:00 Frissítve: 2015.03.28 01:41

Lóri a német sztárokkal nem találta meg a hangot

Az Aranycsapat középhátvédjét, az 1981. május 31-én elhunyt Lóránt Gyulát a németországi Endingenben kísérték utolsó útjára, azonban özvegye engedve Lóri szülővárosa, Kőszeg többszöri kérésének, majd' 30 évvel a halálát követően hazahozatta az egykori futballista hamvait. Pénteken 8 órától a kőszegi Jézus szíve templomban gyászmisével emlékeznek, a temetői gyászszertartás 10-kor kezdődik. Ki is volt Lóránt Gyula? A Nemzeti Sport Online ennek próbált utánajárni – az életút első részét csütörtökön olvashatták, jön a folytatás!

Nehéz edző, nehéz játékos: Lóránt Gerd Müllernek magyaráz (Fotó: Imago)

Az 1954-es vb-döntőben elszenvedett vereség őt is megviselte. Azon kevesek közé tartozott, akinek rossz előérzete volt. Szepesi György segített tolmácsolni, amikor az osztrák Werner Schneyder a finálé előtt interjút készített Lóránttal.

EGY KIS MELLÉKES

Köztudott volt, hogy legjobb futballistáink üzleteléssel jutottak mellékes jövedelemhez, amelynek nagysága az akkori viszonyok között egyáltalán nem volt mellékes. Az elvesztett vb-döntő után  azonban szigorúbbá vált az ellenőrzés, az akkori idők humoristája, Kellér Dezső „szájára is vette" a csempészőket, Hofi Géza – már a Kádár-rezsimben – doxásoknak titulálta az Aranycsapat tagjait. Sőt, Lórit nemes egyszerűséggel csempészkirálynak hívták. Persze ha győzött a csapat, nem volt szigorú a vámvizsgálat. A húsvéti torna keretében játszották 1953. április 3-án Bécsben az Austria Wien–Bp. Honvéd mérkőzést. A 17. percben már 4:0-ra vezetett a Honvéd, Lóránt hátraszólt Grosicsnak: „Vihetjük a cuccot!" (A Honvéd végül 7:6-ra győzött a szemtanúk szerint az akkori idők egyik legjobb meccsén.)

„Szinte szó szerint emlékszem, mit mondott Lóri: »Nagyon félek, mert nem úgy készültünk, ahogyan kellett volna. Nem tartottunk rendes edzést,  akaratban a németek fölénk nőhetnek.« Ő volt az egyetlen, aki a játékosok közül a kételyeinek adott hangot.”

A középhátvéd a vb-döntő után majd' egy évig, a Dánia–Magyarország (0:6) mérkőzésig (1955. május 15.) szinte kirobbanthatatlan a csapatból, aztán többször (37 válogatottság) már nem játszott a legjobbak között. Az okokat Szepesi így magyarázza:

„Lóri elmúlt már harminckét éves, s abban az időben ez már kornak számított. Ugyanakkor Sebes Gusztáv pozíciója megtartásáért beígérte a fiatalítást, igaz, nem találta meg Lóri helyettesét, a Sebest követő Bukovi Márton pedig  MTK-kötődése miatt Börzseyt favorizálta – aki egyébként még Lórinál is idősebb volt két évvel.”

A mellőzés indoka tehát nem egyértelmű, így alapot adhatunk annak a feltételezésnek, hogy az elvesztett vb-döntő után a legfelső vezetés elhatározta, véget vet a futballisták csempésztevékenységének, márpedig Lórántot e tekintetben sem kellett félteni. Ráadásul az 1954. december 8-i skót–magyarra Londonon átutazó futballistáinkat fogadó nagy tömeg előtt a középhátvéd kijelentette:

„Uraim, ez a magyar válogatott, Kellér Dezső nincs itt!”

A poénnak Pesten is híre ment, a megjegyzés arra vonatkozott, hogy a humorista egyik kabarészámában a csempésző labdarúgókkal foglalkozott. A glasgow-i találkozót követően Lóri már csak háromszor játszott címeres mezben, a Honvédból is kikopott, emellett üzleti vállalkozása sem volt sikeres. Mondhatnánk, a nyughatatlan léleknek kimondottan jól jött, hogy az 1956-os forradalom alatt megnyíltak a határok, de Lóri alig féléves kislányával nem akart elmenni, még a Honvéd dél-amerikai túráján sem vett részt. Maradt, de finoman fogalmazva nehezen szokta meg a civil életet, a futballban nem volt számára hely, Sebes és Kutas elvtársak nem szakadtak meg, hogy protezsálják. Sebes fel is mondta szaktanácsadói posztját a kispesti klubnál, amikor Lóránt hosszú kacskaringók után 1962-ben a Bp. Honvéd edzője lett.

NEM TETT LAKATOT A SZÁJÁRA

Lóránt Gyula testvérének, a 86 éves Imrének feltettük a kérdést, Lóri valóban kereste a konfliktusokat?

 

„Gyula nem szerette, ha beleszóltak az összeállításba, márpedig minden elnöknek volt lieblingje – persze neki is voltak kedvencei. Magyarországról a PAOK-ba igazolt Panajotisz Kermanidisz, s Lóri vele kezdte az összeállítást, pedig szerintem a posztján volt nála jobb. A nagyképűsködést nem szerette, meg azt se, ha át akarták verni. S hát ugye jó futballista volt, ha kóstolgatták visszavágott. Rehhagelnek ezt mondta: »Otto, te háromszor a földbe rúgsz, míg egyszer eltalálod a labdát!« Ezek után el lehet képzelni, Rehhagel mit érzett.

 

A Honvédban Tichyvel került összetűzésbe. Először a kézfogás miatt, aztán a játékos sérültet jelentett, erre Gyula mondta, rendben, de menjenek el az orvoshoz. Akkor már a csatárnak nem fájt annyira a lába... De mindig mondtam neki, téged, meg Hidegkutit kellene összegyúrni, mert ugye a Nándi meg ritkán szólalt meg, általában nyugodtan.” 

De már az elején megfagyott körülötte a levegő. Amikor egykori játékostársa, Tichy Lajos kezét nyújtva gratulált kinevezéséhez, Lóránt hűvösen csak annyit mondott: „Majd ha én nyújtok kezet, akkor üdvözölhetsz.” Ilyen antré után 1963-ban megbukott Kispesten, decemberben Bécsbe utazott, ahonnan nem tért vissza.

Nehezen kapott vízumot Nyugat-Németországba, de ott egykori ellenfele, Fritz Walter segített neki, beprotezsálta a kölni edzőképzőbe. Külföldi edzősége így foglalható össze: a csapat érdekeit szem előtt tartva már-már a kíméletlenségig szigorú volt, mert játékosait a kimerülés határáig hajtotta – akárcsak magát játékospályafutása alatt. Gyűlölte, ha beleszóltak a munkájába, véleményének képtelen volt diplomatikusan hangot adni, leginkább a nyerseség jellemezte.

Klubjaihoz erős kezű trénerként érkezett, távozásakor összeférhetetlen embernek bélyegezték meg, elismerve, hogy ért a szakmához.

A német sztárokkal egy-két kivételtől eltekintve nem találta a hangot, az egykor maga is nagyszerű játékos nem tűrte a sztárallűröket. Hogy számos klubnál idő előtt telt ki a becsülete, annak is betudható, hogy anyagilag rendkívül előnyös szerződéseket kötött (a Bayernben 23 ezer, a Schalkénál 26 ezer márkás havi fizetése volt), ami miatt nagyobb elvárásokat támasztottak vele szemben. Az is igaz, nem egy csapathoz (Köln, Bayern München) átmeneti válság idején érkezett, ugyanakkor horribilis összegű végkielégítéseket alkudott ki. Együtteseit erőnlétileg kiválóan felkészítette, korszerű védekezési stílust igyekezett meghonosítani.

Edzői karrierjét jól jellemzi a 1971-től eltöltött időszak. Ekkor szerződött az anyagi gondokkal küszködő 1. FC Kölnhöz, ahol a későbbi világbajnok Wolfgang Overathtal került összeütközésbe, ráadásul egy bajnoki meccsen a nagyközönség előtt Oskar Maas klubelnököt állítólag a következő szavakkal illette: „Fogd be a szád, kövér disznó!”

Azért állítólag, mert Lóránt végig tagadta az esetet, de lehet, hogy egy korabeli forrás fogalmazott találóan az üggyel kapcsolatban:

„Mondta vagy nem mondta, ma már teljesen mindegy, a lényeg – ahogy mi ismertük Lóránt Gyulát... – mondhatta volna!”

Két sikertelen próbálkozás következett, majd 1974-ben Szalonikiben a PAOK, s láss csodát: Lóránt görög bajnokságot nyert (az elsőt a kettőből, amit a szaloniki fekete-fehérek valaha nyertek), s ez jó ajánlólevél volt vissza, Nyugat-Németországba, ahol az Eintracht Frankfurt következett – már csak azért is, mert Lóri és a PAOK nem tudtak megegyezni az anyagiakban.

„Azt hiszem, én vagyok itt a legmegfelelőbb ember” – mondta frankfurti székfoglalójában. Az Eintrachtnál, s később a Bayernnél is Csernai Pál volt a pályaedzője, aki Lórántot követte a vezetőedzői poszton, s a müncheniek egyik legeredményesebb trénere lett. Csernai ezt mondta ez együtt töltött időszakról:

„Mi már Magyarországról is ismertük egymást, 1955-ben hagytam el az országot, amikor Bécsben jártam a B-válogatottal. Abban az időben egy Karlsruhe melletti sportiskolában dolgoztam a német szövetség alkalmazásában. Gyula a közelben lakott, gyakran beugrott hozzám, s ilyenkor jókat beszélgettünk. Szerencsére akkor járt le a szerződésem, amikor ő az Eintrachthoz került, s mivel magyar edzővel szeretett volna dolgozni, rám esett a választása. Valóban hangzatos dolgokat mondott, de ebben a sajtónak is szerepe volt. Viszont remekül tudta motiválni a játékosokat. Frankfurtban egy lógó orrú társaságot kapott, hiába játszott ott a világbajnok Grabowski és Hölzenbein, képtelenek voltak felszabadultan futballozni. Gyula a pályán szabad kezet adott nekik, a többieket pedig lélektanilag felhozta. Huszonkét meccsen maradtunk veretlenek zsinórban, nem volt nála nagyobb ember Frankfurtban. Grabowski például a tűzbe ment volna érte. Volt hitele a szavának, a játékosok felnéztek rá.”


Kedvenc német futballistájával, Jürgen Grabowskival az Eintracht Frankfurtnál
A magyar tréner Sepp Maierrel...

Arra a kérdésre, hogy miért kellett távozniuk, Csernai az elnök személyét hozta fel. Arra a felvetésre, hogy Lóránt anyagi kérdésekben rátarti lett volna, azt válaszolta, erről sohasem beszéltek egymással. Lóri életrajzi regényében az áll, Achaz von Thümen klubelnökkel azért nem szerették egymást, mert Lóránt 450 ezer márkás végkielégítéssel szinte bebetonozta magát. Végül úgy távozott, hogy Von Thümen és a Bayern elnöke, Wilhelm Neudecker „kicserélte” a két edzőt, Lórántot és a Münchenben megutált Dettmar Cramert. „»Megyünk Münchenbe«, mondta Gyula egyik nap – emlékezett Csernai, aki megemlítette, Grabowski megpróbálta az Eintracht elnökét befolyásolni, de már nem lehetett.

A bajor fővárosban nagy fába vágták a fejszéjüket, a Bayern anyagilag sem volt a legerősebb, s a csapat is átalakulóban volt, a játékosok klikkekre bomlottak. Az egyikbe tartozott Sepp Maier és Uli Hoeness, a másik vezetője Paul Breitner, a harmadiké Gerd Müller volt.

Egy „fafejű” (jobbra Breitner) és egy „bohóc” (Lóránt)

„Mindegyik sztárnak megvolt a maga újságírója, s ha nem tetszett valami, a bulvárlapokon keresztül üzengettek – emlékezett Csernai, s hozzátette, Lóránt baja a Müller-féle csoporttal gyűlt meg, igaz, Lóri Breitnert fafejűnek titulálta, cserébe a világbajnok a bohóc jelzőt aggatta főnökére. A szóbeszéd szerint Maier sem kedvelte az edzőt, mert Lóránt azzal ugratta, hogy csodálja a kapus bátorságát, hogy a ronda vékony lábaival mégis rövid nadrágban játszik... „Mindig ment a szöveg, zrikálták egymást, mindketten nagyhangúak voltak. De ez csak duma volt. Én jóban voltam a kapussal, Sepp teniszklubjában játszottam, tudnom kellett volna, ha utálják egymást” – mondta Csernai, aki így emlékezett Lóránt kirúgására. „Düsseldorfban nagyon kikaptunk, a meccs után Lóri azt mondta nekem, »Te, Pali, ebből  baj lesz!«. Hétfőn a Säbener Strassén behívatta Neudecker, s tíz perc múlva a sportigazgatóval üzent, hogy én helyettesítem. Akkor még csak ideiglenesen.”

Lóránt betegszabadságra ment, de aztán Neudecker azzal távolította el a klubtól, hogy az újságokban megjelent nyilatkozataival ártott a klub hírnevének.

MAGYAR LÉGIÓS A KEZE ALATT
Salamon József, a DVTK háromszoros válogatott középhátvédje abban az időben a PAOK-ot erősítette, s ott volt a pályán, amikor Lóránt összeesett: „Nagyon rossz érzésem támadt, mert én átéltem hasonlót Tátrai Sanyi bácsival, aki szintén így halt meg. Borzasztó volt.” Salamon így emlékezett az együtt töltött időszakra: „Rettenetesen kemény edzéseket tartott, és nem mondott le róla, hogy túl a harmincon is fejlődjek. Az ő módszerei szerint sprinteltem, tanított fejelni.” Arra a kérdésre, hogy Lóránt Görögországban jobban megválogatta-e szavait, mint Németországban, Salamon így válaszolt: „Nem kellett megválogatni a szavait, ő volt »A« Lóránt.” Egyébként Salamon értesítette a korabeli Népsportot az edző haláláról.

A két magyar élete az Eintrachtnál és a Bayernnél eltöltött időszak alatt szinte összeforrt. Csernai elárulta, ő úgy embert még nem hallott magyar nótákat énekelni, mint Lórántot.

A Schalkénál tett rövid kitérő után ismét az a csapat következett, amelynek kispadján az életét vesztette.

Korábbi sikerei színhelyén, a PAOK-nál edzősködött, amikor 1981. május 31-én a PAOK–Olympiakosz bajnoki mérkőzés 76. percében egy kihagyott hazai helyzetet követően Lóránt egyik cserejátékosa karjaiba zuhant, s többé nem tért magához, szívinfarktusban elhunyt.

A haláláról szóló pár sor a korabeli sajtóban

Az ellenfél edzője, a legendás Kazimierz Górski ezt mondta róla a tragédia után: „Lóránt katonamódra, a csatatéren halt meg.” De a legtalálóbban talán a német Die Rheinpfalz újság nekrológja fogalmazott: „Ez az ember jobb volt, mint a híre.”

Haláláról a Népsport 1981. június elsejei száma a 2. oldalon számolt be rövid hírben. Lóri testvére, Lóránt Imre elmondta,  bátyja jött volna haza az öregfiúk június 6-i, magyar–angol vb-selejtező előtti nosztalgia-mérkőzésére, amellyel a Kádár-rendszer mintegy jelezte, megbocsátott a tékozló fiúknak...

„Gyula félt, mert tartalékos tisztként disszidált, s ezért három évre elítélték, de Sebes megígérte neki, nem lesz bántódása, nyugodtan visszautazhat majd Görögországba. De a sors útjai kifürkészhetetlenek.”

Endingenben temették el, hamvai 30 után kerülnek Magyarországra.

(Fotók: Somos István, Peterdi Pál: Lóri)

 

 

2019.09.13 21:33:46

Magyar válogatott MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. A drukker ilyen, ilyennek is kell lennie – a végletek emberének. Olyannak, amilyennek a legendás osztrák futballvezér, Hugo Meisl látta egykori honfitársainkat: a magyarok vagy temetnek vagy lakodalmat ülnek.

2019.09.11 20:54:38

Magyar válogatott VINCZE ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. Az UEFA-szabályozás sem tudja felülírni az érzelmeket.

2019.09.10 20:04:39

Magyar válogatott PÓR KÁROLY

NS-VÉLEMÉNY. Honnan ez a szenvedély?

2019.09.10 14:04:22

Magyar válogatott MAROSI GERGELY

107 mérkőzés, 3 fordítás, avagy ha bajba kerülünk, akkor ritkán vágjuk ki magunkat belőle. Értékelés.