Légiósmustra: több válogatott kerettagunk helyzete is bizonytalan

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2020.02.07. 14:06
null
A válogatott kulcsembere, gólfelelőse, Szalai Ádám (balra) idén 33 percet töltött a pályán (Fotó: Török Attila)
Év eleji mérleg: több légiósunk helyzete bizonytalan, de néhány bajnokságban még tart a szünet, így van idő behozni a lemaradást a bolgárok elleni, az Eb-kijutás szempontjából fontos mérkőzésig.

Mostanában gyakran szolgáltat beszédtémát, hogy mennyit játszanak légiósaink a klubjukban, hiszen akadnak olyanok, akik ezen az önmagában nem feltétlenül sokatmondó tény alapján próbálják megállapítani, hogy a futballista sikeres-e vagy sem. A játszott percek száma nem feltétlenül megbízható tükre egy játékos tudásának (számos oka lehet a mellőzöttségnek, nem csak edzői döntés), de ettől függetlenül nyilván nem előnyös, ha a nemzeti csapatnál számításba vett alapembereket mellőzik klubjukban. A játékidő pedig a Nemzetek Ligája-rájátszás miatt a tavasszal különösen fontos, hiszen mindenki azt szeretné, ha a magyar válogatott a legerősebb összetételében, jó erőállapotban utazna el a bolgárok elleni szófiai (március 26.) mérkőzésre, amelyet győzelem esetén újabb összecsapás követne március 31-én Budapesten az Izland–Románia párharc nyertesével.

TIZENEGYESÖLŐ BOLGÁR VETERÁN

Metodi Sumanov bolgár sportújságíró szerint hosszas kihagyás után ismét meghívót kaphat a válogatottba Vladiszlav Sztojanov. A Ludogorec kapusa 2017 márciusában olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy azt követően csak 2019 novemberében lépett pályára ismét (a razgradiak tartalékcsapatában). A hírt közlő bolgár kolléga szerint a szövetségi kapitány, Georgi Dermendzsiev jól ismeri Sztojanovot, hiszen a Ludogorecnél edzője volt. A sportújságíró kiemelte, a 32 esztendős kapus remekül védi a tizenegyeseket, azon kevés játékos közé tartozik, aki kétszer is Cristiano Ronaldo-büntetőt hárított.

Megnéztük, január elseje óta (szerdáig bezárólag) mennyit játszott az a 19 magyar légiós, aki szerepet kapott az Európa-bajnoki selejtezők során (lásd táblázatunkat a cikk végén).

Első ránézésre kissé riasztó az összkép, hiszen nyolc olyan külföldi játékosunk van, aki egy percet sem játszott még 2020-ban, persze ennek prózai oka is lehet, közülük hatnak még tart a téli szünet. A legnagyobb „pihenő” a Sporting Kansast erősítő Baráth Botondra vár, aki legutóbb a walesiek ellen játszott tétmérkőzésen november közepén, és az alapozás végeztével legközelebb február 29-én játszhat élesben az MLS-idény rajtján. Korábbi klubtársának, Németh Krisztiánnak ellenben nincs csapata (a hírek szerint a neve szóba került a Honvédnál), a védelem oszlopa, az RB Leipzig játékosa, Willi Orbán sérült és szinte biztosan nem épül fel a rájátszásra.

Mielőtt mély depresszióba esnénk, és a játszott percek alapján máris temetnénk a csapatot, vegyünk néhány mély lélegzetet. A pótselejtezőig még több mint másfél hónap van hátra, így abban talán bízhatunk, hogy a most kevesebbet játszó futballisták addig megkapják az ideális meccsterhelést. Másrészről, ha csak a pályán töltött időt vesszük figyelembe, a bolgárok nincsenek előnyben. Már csak azért sem, mert a csehek elleni utolsó Eb-selejtezőn szereplő keret nagyjából nyolcvan százaléka a hazai bajnokságban játszik, amely csak a jövő hét végén folytatódik. A novemberi mérkőzésre nevezett öt bolgár légiós közül háromnak még tart a bajnoki szünet, a másik kettő rendszeresen játszik.

Marco Rossi szövetségi kapitánynak inkább egyéb bizonytalansági tényezők okozhatnak fejfájást.

Dzsudzsák Balázs például csapata mindegyik 2020-as mérkőzését végigjátszotta, ám az al-Ittihad Kalba a minap jelezte, nem tart igényt rá. Végül országon belül váltott, és az al-Ainhoz került. Kádár Tamás (Dinamo Kijev) helyzete is bizonytalan, a hírek szerint ő is klubot cserélhet. Nagy Ádám bokasérüléssel bajlódott, szerencsére a második ligás Bristol City menedzsere nemrég azt nyilatkozta, nem kell műteni. A középpályás csapata legutóbbi három bajnokiján egy percet sem játszott, de bízzunk benne, hogy mielőbb százszázalékos állapotba kerül.

Március végén mindenkire szükségünk lesz.


NEMZETEK LIGÁJA, RÁJÁTSZÁS
A-LIGA
ELŐDÖNTŐ, MÁRCIUS 26., CSÜTÖRTÖK
20.45: Izland–Románia
20.45: Bulgária–Magyarország
DÖNTŐ, MÁRCIUS 31., KEDD
20.45:
Bulgária/Magyarország–Izland/Románia

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik