Albert Flórián (1941–2011)

Minden tisztességes ötvenes, hatvanas vagy idősebb honi futballbarátnak megvan a maga Albert-története. „Amikor elindult…” „Hatvanban hatot vágott a Debrecennek.” „A brazilok elleni játéka…” „…Csípőre tett kézzel várta a felezőnél a labdát…” „…És úgy dőltek az NSZK-s bekkek, mint a kuglibábuk!”

Dodi – aki általános iskolás tanulóként mellesleg a később szintén zöld-fehér színekben tündöklő Varga Zolival járt egy osztályba – fiatal éveiben állandó vendég volt az Üllői úti pályán vagy a Népstadionban. Rajongott a Fradiért. Még az esküvőjét is elhalasztotta azért, hogy láthassa Albert Flóriánt (és társait) futballozni.

„1968 tavaszán volt az esküvőm. Már meg volt hirdetve, el is mentek a meghívók, amikor a haverok szóltak, hogy, te, a hétvégén kettős meccs van a Népstadionban. Pont azon a hétvégén, amikorra az esküvőt is terveztük… Fradi-meccs nélkülem? Á, szó sem lehetett róla! Kaptam is apámtól a letolást, hogy nem vagyok normális, de nem tehettem mást, némi közbenjárás után egy héttel elhalasztottam az esküvőmet.”

Az igazság az: Albert (és társai) játékát egyszerűen vétek volt elmulasztani.

A ’67-es, ’68-as Ferencváros egyike volt a klub történetének legragyogóbb Ferencvárosainak. A IX. kerületiek 1968 decemberében öldöklő küzdelemben védték meg a bajnoki címüket a trónkövetelő, több mint száz gólt vágó Újpesti Dózsával szemben, illetve az év augusztusában-szeptemberében VVK-döntőt játszottak (és vesztettek) a korszak egyik legjobb európai klubcsapata, a Leeds ellen.

Elöl a Karába/Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi ötös fogat (hol Branikovitscsal, hol Katonával csatába dobva) garancia volt a látványos játékra, a sikerre – a zseniális dr. Lakat Károly által felkészített zöld-fehérek akkor sem zuhantak össze, amikor a kvintett egysége megbomlott Varga Zoltán októberi disszidálását követően.

Az ifjabbak rendszerint az éltesebb futballbarátoktól tudakozódtak-tudakozódnak „Albert-ügyben”. Áginak például bennfentes édesapja mesélt a Császárról:

„A szerénysége volt a legnagyobb, soha senkit nem rúgott meg a pályán, de az életben sem. A politika a családját sem kímélte, kitelepítették a fél családot, besúgók keserítették az életüket, nem volt szabad elhagyniuk a kijelölt helyet, ahol mozoghattak (Bocsák Miklós már az 1984-ben megjelent A Császár és utána a sötétség című könyvében említést tesz erről – a szerk.). És mégis: Flóriból áradt a szeretet. Csak az igazi nagy császárok élik meg a halhatatlanságot. Egy olyan ember, mint én, akinek semmi köze sincs a futballhoz, nem a sportbeli értékük miatt emlékszik az Albert-sztorikra. A Császár morális vonzereje fogott meg, én csak ezt tudom felidézni.”

A Sportvilág ’67 című képes sportmagazinból tudjuk, hogy amikor Száger Mihály, az első edzője az ötvenes évek elején megkérdezte tőle a kölykök öltözőjében, melyik fogast választja, amelyen Rudas Ferenc, Kispéter Mihály vagy a nagy Sárosi doktor öltözött valamikor, Albert csak tovább-ballagott, és letette a motyóját egy fapadra. „Azóta se(m) veszem el senki fogasát” – emlékezett 1967 legjobb magyar és legjobb európai játékosa akkoriban.

Évtizedekkel később pedig azt mondta: „Tisztesség, becsület és szorgalom nélkül nem boldogultam volna.”

Kvalitásain, góljaink kívül talán éppen a tisztessége és a becsülete tette Albertet azzá, amivé: futballcsászárrá. Az utolsó magyar futballcsászárrá.

Akire százak, sőt ezrek emlékeztek 2011. október 31-én és november első napjaiban a róla elnevezett stadion székházépületénél. A fotóin kívül mécsesek, gyertyák, virágok, „futballkellékek” és -relikviák előtt, ferencvárosi dresszek és sálak mellett Vasas-, Honvéd-, Győr- vagy éppenséggel nemzeti színű sálat a járdára kiterítve.

Íme, az utolsó magyar futballcsászár, aki holtában egyesítette a futballnemzetet.

ŐKET IS ELVESZÍTETTE A SPORTVILÁG 2011-BEN 

A magyar labdarúgás júliusban Bicskei Bertalant gyászolta. Neve összeforrt a Budapesti Honvéddal, amelyben 1965 és 1976 között védett; 240 alkalommal szerepelt az NB I-ben, gólt is szerzett tizenegyesből. Leginkább mégis hazai és nemzetközi edzői tevékenysége, veleszületett és megszerzett tudása, sportvezetői képességei és sokak számára kedves személyisége avatta a labdarúgás és a sportszakma feledhetetlen nagyságává. Bicskei Bertalan súlyos betegség következtében, rövid szenvedés után hunyt el.

Az Aranycsapat kiegészítő embere, Szojka Ferenc hosszan tartó súlyos betegség után hunyt el. A jobbfedezet két világbajnokságon játszott, 1954-ben Dél-Korea ellen Zakariás Józsefet helyettesítve mutatkozott be a válogatottban, amelyben négy évvel később is ott volt.

A Mexikóvárosban olimpiai bajnoki címet szerző, az aranyéremről döntő, Bulgária elleni találkozón gólt is szerző Menczel Iván hetvenévesen hunyt el.

Az Újpest Solymosi Ernőt, Albert Flórián 38-szoros válogatott kortársát gyászolta az idén.

Gajda István, a Ferencváros korábbi játékosa, aki a halála előtti időszakban Maglódon szerepelt, autóbalesetben veszítette életét november végén.

A nemzetközi futballélet februárban Dean Richardsot, a súlyos betegségben 36 évesen elhunyt angol hátvédet gyászolta, s összeállításunkba került sajnos a novemberben életének saját kezével véget vető walesi szövetségi kapitány, Gary Speed, valamint a hirtelen rosszullétet követően december elején 57 esztendősen elhunyt brazil legenda, Sócrates is.

A magyar sport kiemelkedő alakjai közül a hatszoros Európa-bajnok asztaliteniszező, Berczik Zoltán, a súlyemelés első magyar világbajnoki címét megszerző Veres Győző, a testvérével, Nagy Lászlóval műkorcsolyában két olimpiai bronzérmet nyerő Nagy Marianna is az idén távozott az élők sorából. El kellett búcsúznunk a legidősebb élő magyar olimpikontól, a 103 évesen elhunyt tornásztól, Kende Rezsőtől is..

A kosárlabdázók Orosz Lászlót gyászolták, a májusban eltűnt sportoló holttestére szeptemberben találtak rá egy Sopronhoz közeli erdőben.

Aktív sportolóként hunyt el májusban a 34 esztendős Ferjan Matej salakmotoros, a 20 éves világ- és Európa-bajnok Tócsán Tibor kick-boxos és a 24 esztendős romániai síbajnok Szabó János Kevend.

A sportdiplomácia Schulek Ágostont, a Magyar Atlétikai Szövetség korábbi elnökét veszítette el, míg a televíziós sportriporterek közül a gyorsasági motor egyik hangja, Böröczky József távozott az élők sorából.

A legnagyobb visszhangot kiváltó külföldi tragédia a Lokomotiv Jaroszlavl jégkorongcsapatának szeptemberi légi katasztrófája volt, a 35 utas kivétel nélkül belehalt a sérüléseibe. A tengerentúlon az NHL holt idényében három jelenlegi vagy egykori játékos, Derek Boogard, Rick Rypien és Wade Belak hunyt el.

Világszerte közvetített sporteseményen hunyt el a kerékpáros Giro d’Italián végzetes balesetet szenvedő Wouter Weylandt, az IndyCar idényzáróján tömegbalesetbe keveredő Dan Wheldon és az egy héttel később a gyorsaságimotoros-világbajnokság sepangi futamán szerencsétlenül eleső Marco Simoncelli is.

Váratlanul hunyt el a háza erkélyéről ittas állapotban kizuhanó kenyai olimpiai bajnok Samuel Wanjiru, aki 24 évesen veszítette életét. A 32 éves Xavier Tondo spanyol kerékpáros edzésre indult a Tour de France előtt, amikor rácsapódott a garázsajtaja, és nem élte túl a balesetet. A 37 esztendős, aktív pályafutását 2008-ban befejező Margo Dydek kosárlabdázó májusban szívroham következtében hunyt el.

Marinko Kelecevic bosnyák kézilabdázó júliusban motorjával szenvedett halálos balesetet. A 26 éves játékos a tragédiáját megelőzően a Ferencvárosban játszott, ősztől a Celjében folytatta volna a pályafutását.

Az ökölvívás Muhammad Ali két korábbi nagy ellenfelét is gyászolta, az őt 1963-ban kis híján legyőző Henry Cooper májusban, míg az Alit az „Évszázad mérkőzésén” ténylegesen is felülmúló Joe Frazier novemberben hunyt el.

A kosárlabda és a vízilabda együttesen gyászolta Cesare Rubinit, akit mindkét sportág Hírességek Csarnokába beválasztottak (ez egyedülálló a világon). Az NFL Al Davistől, az Oakland Raiders tulajdonosától és a Rendőrakadémia sorozatból Hightowerként is ismert, a Baltimore Coltscal 1971-ben Super Bowlt nyerő Bubba Smithtől vett végső búcsút. A golf világa a betegségével évek óta küzdő spanyol Seve Ballesterost gyászolta, míg a súlyemelés a kétszeres olimpiai és nyolcszoros világbajnok Vaszilij Alekszejevtől, 80 világcsúcs felállítójától köszönt el.