Király: Egyetlen néző előtt is ugyanúgy el akarom kapni a labdát

Vágólapra másolva!
2013.03.21. 09:35
Király Gábor jól ismeri a románokat. Nem véletlen, hogy nemcsak a Nemzeti Sport, hanem román sportújság is kérdezte a magyar kapust a pénteki magyar–román világbajnoki selejtező előtt. Király legszebb emléke Hrutka János gólja, ellenben annak nem igazán örült, amikor kővel dobálták meg. Szerinte a román jó csapat annak ellenére, hogy most nincsenek nagy sztárjai, és százezer ember előtt is ugyanúgy kell futballozni, mintha csak egy néző lenne.

„Hirtelenjében két emlék ugrik be, ha a románokról kérdeznek – nosztalgiázott Király Gábor a Nemzeti Sportnak. – Az első Hrutka János parádés szabadrúgásgólja, a kapuból remekül láttam, hogy a labda a bal felső sarokba süvít. Pontos és pontot érő löket volt. Ami még eszembe jut, az már kevésbé kellemes élmény: az egyik bukaresti mérkőzésen a kapu mögött állók kövekkel dobáltak meg. A lelátóról letört kisebb betondarabokat tekertek fóliába, azokkal vettek célba. Hiába volt becsomagolva, nem örültem a meglepetésnek…”

Király Gábor jól ismerheti a románokat (Fotó: Czerkl Gábor)
Király Gábor jól ismerheti a románokat (Fotó: Czerkl Gábor)

Hogy a nemzeti együttes szerelését először 1998. március 25-én, vagyis négy nap híján tizenöt esztendeje magára öltő kapuvédő péntek este nyolcvanhétről nyolcvannyolcra jut-e a válogatottság terén, azt nem tudjuk. Azt viszont Király Gábor is tudja, hogy kulcsmeccs(ek) előtt áll a csapat.

„Azt nem állítom, hogy a románok, majd a törökök ellen eldől a sorsunk, az ellenben tagadhatatlan, ha jól jövünk ki ebből a két találkozóból, nőnek az esélyeink. A versenynek azonban csak az ősszel lesz vége, addig felesleges számolgatni. Minden mérkőzésre úgy kell kifutnunk, hogy meg akarjuk nyerni – más célunk nem is lehet! Én a magam módján mindent megteszek ezért, ha lehet, akkor a pályán, ha úgy adódik, kívülről segítem a csapatot. A fiatalokat is igyekszem pátyolgatni, és örömmel tapasztalom, hogy megvan a fogadókészség részükről. Amíg úgy érzem, hogy van, ami motivál, ráadásul bírom az ifjak diktálta tempót, örömmel jövök a válogatottba!”

Még román oldalon is nagy becsben tartják a magyar kapust. A prosport.ro például hosszú interjút közöl Királlyal, a játékossal, aki az előző négy magyar–román tétmérkőzésen is ott volt.

„Azokban az években, amikor Hagi és Ilie is játszott, nagy egyéniségei voltak a román futballnak. Büszke vagyok arra, hogy Hagi ellen játszhattam, hatalmas futballista volt. Jelenleg Romániának nincsenek sztárjátékosai, de nagyon jó csapatot alkotnak. A korábbi négy mérkőzésünk kitűnő volt mindkét csapat számára, kiegyenlített meccsek voltak. A mostani is ilyen lesz” – mondta a román lapnak Király.

A magyar kapus szerint egy futballista mindig ugyanarra törekszik a pályán – függetlenül attól, hogy van-e néző a stadionban vagy sem. Mint ismert, a holnapi selejtezőt a magyar csapatnak nézők nélkül kell megvívnia.

A Nemzeti Sport pénteki számához 16 oldalas melléklet 
jár a magyar–román világbajnoki selejtező felvezetéseként
A Nemzeti Sport pénteki számához 16 oldalas melléklet jár a magyar–román világbajnoki selejtező felvezetéseként

„A szurkolók nagyon fontosak, de amikor pályára lépsz, nyerni akarsz, nem számít, hol vagy, milyenek a körülmények. Ugyanúgy el kell kapnom a labdát telt ház előtt is, mint például edzésen. Ugyanez a helyzet a támadókkal is, mindig gólt szeretnének lőni. Ha százezer vagy éppen csak egy szurkoló előtt játszunk, akkor is eltökélten kell futballoznunk, mert tudjuk, hogy nyernünk kell. Minden játékosunk tudja, hogy mennyire fontos ez a mérkőzés, a héten minden nap elemeztük a románok játékát, mindenki tisztában van azzal, hogy mit kell csinálnia” – tette hozzá Király, aki azt is elmondta, hogy az Izrael elleni mérkőzésen nem hallott antiszemita bekiabálásokat.

Természetesen a román újság megemlíti azt a számunkra igen elkeserítő tényt, hogy a magyar válogatott 32 éve nem győzte le a románokat.

„Nagyon hosszú idő, az biztos, de harcolni fogunk. Románia erős csapat, de mi is azok vagyunk. A második helyen állunk a csoportban, s jó esélyünk van arra, hogy hosszú idő után ismét nyerjünk. De a történelem semmit sem számít, amikor pályára lépünk. A Románia és Törökország elleni mérkőzés fontos a számunkra, az elkövetkező négy nap megmutatja, hogy hol tartunk és hogy hová juthatunk el.”

Mindent a magyar–román világbajnoki selejtezőről: itt az összes hírünket megtalálja a kulcsfontosságú meccsről!

VB-SELEJTEZŐ, A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hollandia 4 4 13– 2 +11 12
2. MAGYARORSZÁG 4 3 1 10– 5 +5 9
3. Románia 4 3 1 8– 4 +4 9
4. Törökország 4 1 3 4– 6 –2 3
5. Észtország 4 1 3 1– 6 –5 3
6. Andorra 4 4 0–13 –13 0
MAGYAR–ROMÁN FUTBALLTÖRTÉNELEM
2013. 09. 06. Románia–Magyarország vb-selejtező (2014)
2013. 03. 22. Magyarország–Románia vb-selejtező (2014)
2009. 08. 12. Magyarország–Románia 0–1 barátságos
2004. 02. 21. Magyarország–Románia 0–3 barátságos
2001. 09. 05. Magyarország–Románia 0–2 vb-selejtező (2002)
2001. 06. 02. Románia–Magyarország 2–0 vb-selejtező (2002)
1999. 06. 05. Románia–Magyarország 2–0 Eb-selejtező (2000)
1998. 10. 14. Magyarország–Románia 1–1 Eb-selejtező (2000)
1981. 09. 23. Románia–Magyarország 0–0 vb-selejtező (1982)
1981. 05. 13. Magyarország–Románia 1–0 vb-selejtező (1982)
1980. 01. 11. Ferencvárosi TC–Románia 2–2 nem hivatalos
1972. 05. 17. Magyarország–Románia 2–1 Eb-selejtező (1972)
1972. 05. 14. Románia–Magyarország 2–2 Eb-selejtező (1972)
1972. 04. 29. Magyarország–Románia 1–1 Eb-selejtező (1972)
1964. 05. 20. Magyar olimpiai válogatott–Románia 0:0 nem hivatalos
1958. 10. 26. Románia–Magyarország 1:2 barátságos
1954. 09. 19. Magyarország–Románia 5:1 barátságos
1952. 07. 15. Románia–Magyarország 1:2 olimpiai selejtező
1948. 10. 24. Románia–Magyarország 1:5 barátságos
1948. 06. 06. Magyarország–Románia 9:0 barátságos
1947. 10. 12. Románia–Magyarország 0:3 barátságos
1945. 09. 30. Magyarország–Románia 7:2 barátságos
1940. 05. 19. Magyarország–Románia 2:0 barátságos
1939. 10. 22. Románia–Magyarország 1:1 barátságos
1936. 10. 04. Románia–Magyarország 1:2 barátságos
1933. 09. 24. Románia–Magyar amatőr válogatott 5:1 nem hivatalos
1931. 10. 04. Magyar amatőr válogatott–Románia 4:0 nem hivatalos

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik