Jótékonyság: skót drukkerek egy budapesti óvodát támogattak

SZ. E. M.SZ. E. M.
Vágólapra másolva!
2018.03.28. 09:06
null
Neil Forbes (sárga trikóban) örömmel adta át az ajándékot a Wesley János óvodának (Fotó: Tumbász Hédi)
A hazánkba érkező skót drukkerek jelentős összeggel támogatták az egyik budapesti óvodát.

 

A Tartan Army, azaz a skót válogatott drukkerei szenvedélyes szurkolásukról ismertek, de kedd délelőtt egy másik oldalukat is megmutatták. A Tartan Army Sun-shine Appeal nevű alapítvány 2003 óta minden idegenbeli válogatott mérkőzés előtt gyűjtést szervez, és az összeget egy helyi ügy támogatására fordítja.

Budapesten helyi skót alapítványok közvetítésével (Robert Burns Nemzetközi Alapítvány, St. Andrews Association) a hátrányos helyzetű családok gyermekeivel foglalkozó Wesley János óvodának adományoztak több mint 1.7 millió forintot a Magyarország–Skócia mérkőzés előtt.

„Megtiszteltetés, hogy itt lehetünk – mondta Neil Forbes, az alapítvány első embere. – Nehéz szavakba önteni, mit érez az ember ilyenkor, főleg amikor látja a gyerekeket. Sokak szerint a futballdrukkerek huligánok, reméljük, ez a kezdeményezés javít a megítélésükön.”

Az esemény főszereplői természetesen a gyerekek és a skót drukkerek voltak, akiknek nevében Iain Lindsay, az Egyesült Királyság magyarországi nagykövete adta át a jelentős pénzösszeget.

„Negyven-ötven évvel ezelőtt nem volt különösebben jó hírük a skót drukkereknek, ám ez a nyolcvanas évekre jelentősen megváltozott – mondta a Nemzeti Sportnak Iain Lindsay, aki maga is skót. – Mostanra a világ legjobb szurkolói között tartják őket számon, és példás viselkedésükkel tűnnek ki. A Sunshine Appealen keresztül az érzékenyebb oldalukat is megmutathatják, a budapesti volt a hatvanhatodik adományuk, ami elképesztő büszkeséggel tölt el. Biztos vagyok benne, úgy távoznak az országból, hogy csak barátokat szereztek, akik azt szeretnék, hogy minél előbb visszatérjenek. Kedden újabb szép fejezettel bővül a két csapat közös történelme, amely a harmincas évekre nyúlik vissza. A testvérem kisfiúként kint volt az 1954-es mérkőzésen a Hampden Parkban, örülök, hogy most Budapesten találkozik a két együttes.”

A magyarul jól beszélő diplomata elárulta, munkája jelentős részét nem feltétlenül a protokolláris események teszik ki, illetve az ilyen kezdeményezések is főszerepet játszanak az országok közötti jó viszony ápolásában.

„Hétfőn két televízióban voltam, aztán a miniszterelnöki hivatalban is jártam, este a skótokkal vacsoráztam, kedd délelőtt itt voltam az óvodában, este a mérkőzésre voltam hivatalos – mondta Iain Lindsay. – Egy nagykövet munkáját nem csak a politika vagy az üzleti találkozók jellemzik, az csak a jéghegy csúcsa. Az országok közti kapcsolatokat nagy részben az ilyen találkozók erősítik, emberek közti kapcsolatteremtés, jótékonykodás, oktatás, barátság – csodás, hogy napi szinten ilyen eseményeken vehetek részt.”

A nagykövet természetesen az esti mérkőzésen is ott volt, a találkozás előtt unszolásunkra elárulta, skót győzelmet vár, amit némi diplomáciai üzenetváltás is megelőzött.

„Amikor kiderült, hogy a két ország márciusban összecsap, írtam Orbán Viktor miniszterelnök úrnak egy SMS-t, hogy jó meccset várok, hajrá, Skócia, amire azt a választ kaptam, hogy hajrá, Magyarország!”

Talán nem túlzás azt állítani, kedd délelőtt a skótok is nyertek néhány új szimpatizánst.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–SKÓCIA 0–1 (0–0)
Budapest, Groupama Aréna, kb. 10 000 néző. Vezette: Lechner (osztrák)
Magyarország: Gulácsi – Fiola, Otigba, Guzmics – Lovrencsics G., Kleinheisler (Pátkai, 67.), Pintér Á. (Elek Á., a szünetben), Hangya (Szabó J., a szünetben) – Varga R. (Nikolics N., 83.), Szalai (Böde, 77.), Dzsudzsák (Németh K., 59.). Szövetségi kapitány: Georges Leekens
Skócia:
A. McGregor – Hendry, Mulgrew, S. McKenna – R. Fraser (Paterson, 82.), McGinn, C. McGregor (Cummings, 92.), A. Robertson (B. Douglas, 67.) – S. Armstrong (McLean, 70.), M. Phillips (McBurnie, 84.), Forrest (Christie, 77.). Szövetségi kapitány: Alex McLeish
Gólszerző: M. Phillips (48.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik