Interjú a salgótarjáni legendával; A WADA és a szárazvércsepp-teszt

S. T. J.S. T. J.
2019.10.10. 23:58
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.

• Munkatársaink a horvát–magyar Eb-selejtező előtt bebarangolták Splitet. Többek között azt látták, hogy a katedrális előtti térre „kivezényelt” római legionáriusok mindenre kaphatók. Ha a látogatók azt kérik, fotózkodnak, akinek az a kívánsága, hogy csináljanak úgy, mintha kioltanák az életét, annak a nyakához szegezik a kardjukat. Aki pedig focizni akar velük, azzal fociznak, s csak a fejeléshez veszik le a sisakjukat.
• Munkatársaink a horvát–magyar Eb-selejtező előtt bebarangolták Splitet. Többek között azt látták, hogy a katedrális előtti térre „kivezényelt” római legionáriusok mindenre kaphatók. Ha a látogatók azt kérik, fotózkodnak, akinek az a kívánsága, hogy csináljanak úgy, mintha kioltanák az életét, annak a nyakához szegezik a kardjukat. Aki pedig focizni akar velük, azzal fociznak, s csak a fejeléshez veszik le a sisakjukat.

• Kezdetben balszélső volt, de nem szerette a posztot, mert ott sosem kapott labdát. Ha például a jobbszárnyon jól ment a csapatnak, akkor várhatta, mikor fordítják az ő oldalára a játékot. Aztán átkerült a középpályára, ahol összeállt az ikonikus Szalay, Répás, Básti fedezetsor. A Salgótarján legendás futballistájával, Básti Istvánnal 75. születésnapja alkalmából beszélgettünk.

• A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség nagy reményeket fűz az úgynevezett szárazvércsepp-teszthez, amely, bár nem új találmány, más dimenzióba helyezné a doppingellenes harcot. Nem kisebb a cél, mint már a 2022-es téli olimpián és paralimpián rutinszerűen alkalmazni a doppingellenes küzdelemben forradalminak kikiáltott eljárást. Sőt, azon is gondolkoznak, miképp lehetne részben már Tokióban bevezetni.

• Gyerekként a szülei először kajakozni vitték le, de már a hajóba szálláshoz szükséges vízi jártasságit sem szerezte meg. Birkózóként viszont jeles karriert futott be, Sydneyben olimpiai ezüstérmes lett. Hogy miért nem jutott el több ötkarikás játékra, s hogyan lett rádiós, nos többek között erről is mesélt Sportkrém mellékletünk heti vendége, Bárdosi Sándor.

Legfrissebb hírek

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
9 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
2026.11.06. 23:14

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
2026.11.05. 23:50

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
2026.11.04. 23:55

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
2026.11.03. 23:50

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
2026.11.02. 23:29

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
2026.11.01. 23:55

Nagy durranás: itt az európai szuperrangadók hétvégéje!; Jensen vagy az ETO rossz sorozata szakad meg a Népligetben?

E-újság
2026.10.30. 23:45