Magyar csúcs: ilyen hosszú idő még sohasem telt el két Eb-részvétel között!

Vágólapra másolva!
2015.11.18. 18:28
null
1972 után szerepelhetünk újra Európa-bajnokságon (Fotó: Földi Imre)
A magyar labdarúgó-válogatott – a norvégok felett aratott pótselejtezős győzelmeivel – kivívta a jogot, hogy szerepelhessen a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságon. Ezzel hosszú idő után vehet részt ismét nagy futballeseményen: kontinenstornán 1972-ben, míg egyáltalán jelentős világversenyen (vb) 1986-ben járt legutóbb (az 1996-os olimpián nem az A-válogatottunk szerepelt). Ennek apropóján fellapoztuk az Eb-rajtlistákat – érdekességek sora következik 1960-tól a jövő évi viadalig, az első Európa-bajnok Szovjetuniótól az Eb-n sohasem járó alakulatokig, avagy ki mikor vett részt vagy nem vett részt az öreg kontinens legjobb válogatottjainak seregszemléjén.

 

Franciaországban öt újonc válogatott léphet pályára: Albánia, Észak-Írország, Izland, Szlovákia (önállóan) és Wales sohasem járt még Eb-n, az albán és az izlandi nemzeti együttesnek ráadásul minden tekintetben ez lesz az első nagy tornája. Az északírek – a magyarokhoz hasonlóan – az 1986-os világbajnokságon fordultak meg legutóbb nagy világeseményen, a walesiek viszont még régebben: történetük eddigi egyetlen, A-válogatottak számára kiírt tornáján, az 1958-as vb-n, amelyen a 6. helyet szerezték meg (többek között épp a mieink kárára). Ennek jövőre lesz ötvennyolc esztendeje...

Az öt új résztvevő rekord az Eb-k történetében, az eddigi csúcs a négy debütáló fellépő volt. Értelemszerűen az első – négycsapatos – tornán, 1960-ban (Szovjetunió, Jugoszlávia, Csehszlovákia, Franciaország), továbbá 1996-ban (Svájc, Törökország, Horvátország, Bulgária) jegyeztek fel négy újoncot; az utóbbi tornán talán azért is, mert akkor szerepelt először 16 csapat a kontinensbajnokságon. A bővítés nem mindig járt szükségszerűen „újoncboommal”, merthogy 1980-ban, az első nyolccsapatos Eb-n csupán Görögország volt új név a rajtlistán.

A franciaországi kijutók közül bizonyos tekintetben Ausztria és Ukrajna is zöldfülű: először játszhatnak majd úgy Eb-n, hogy kvalifikálniuk kellett magukat a tornára, az eddigi egyetlen szereplésük alkalmával ugyanis (társ)házigazdák voltak. Az osztrákok 2008-ban, az ukránok 2012-ben.

Magyarország, mint a bevezetőből is kitetszik, 44 év után vehet részt ismét Európa-bajnokságon. Ilyen hosszú idő még sohasem telt el két Eb-szereplés között! Ez majdnem kétszer annyi idő, mint amennyit egykor a franciák (1960 és 1984), a görögök (1980 és 2004) vagy az írek (1988 és 2012) töltöttek el várakozással, hogy újfent számot adhassanak tudásukról a földrész legjobb válogatottjainak seregszemléjén.

Ami a most is élő „várakozási szériákat” illeti: Norvégia, Szerbia és Szlovénia 2000 óta nem járt Eb-n, Skócia pedig, amely a második ilyen tornáján vett részt akkor, már 1996 óta.

Az ötödik részvétele előtt álló Belgium legutóbb 2000-ben szerepelt Eb-n, éspedig rendezőként, kvalifikáció útján ellenben még az 1984-es tornára jutott ki ezt megelőzően – a mieink „harmincasa” (1986, mexikói vb) mellett ez sem akármilyen „harmincas”!

A legtöbb Eb-részvétel Németország (és az egykori NSZK) nevéhez fűződik: a nationalelf, amely 1972-es bemutatkozása óta állandó szereplője az eseménynek, már tizenkettedszer lehet ott a tornán. A németek mögött – meglepő vagy sem – a szovjet jogutód orosz válogatott következik a sorban, a tizenegyedik fellépése előtt áll. Az utóbbi két Európa-bajnokságot megnyerő spanyol válogatott eddig kilencszer járt Eb-n, 1996 óta állandó résztvevőnek számít.

Egyaránt nyolcszor volt ott Franciaország (amely 1984-es Európa-bajnoki címe óta csak a '88-as tornát hagyta ki), Olaszország (amely 1996 óta mindig résztvevő), a Csehszlovákia eredményeit magával vivő Csehország (amely ugyancsak állandó résztvevő 1996 óta), valamint Anglia.

Portugália a hetedik Eb-jére készül (1996 óta egyszer sem hiányzott), Svédország meg a hatodikra (1992-es bemutatkozása óta csak az 1996-os kontinensbajnokságot hagyta ki). A horvát nemzeti együttes 1996-ban mutatkozott be a tornán, és azóta csak a 2000-es eseményt mulasztotta el; a 2016-os lesz az ötödik Eb-je.

Végezetül álljon itt az UEFA jelenlegi 54 tagszövetsége közül azon országok névsora, amelyek még sohasem vettek részt Európa-bajnokságon. A nem túl szerencsés „huszonegyes: Andorra, Azerbajdzsán, Bosznia-Hercegovina, Ciprus, Észtország, Fehéroroszország, Feröer, Finnország, Gibraltár, Grúzia, Izrael, Kazahsztán, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Macedónia, Málta, Moldova, Montenegró, Örményország és San Marino. A huszonkettedik név pedig az egykori NDK válogatottjáé...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik