Huszti: „Együtt sírunk, együtt nevetünk”

Vágólapra másolva!
2009.09.08. 09:29
Címkék
Huszti Szabolcs a svédektől elszenvedett vereség ellenére hisz a magyar válogatottban: amint azt a Zenit középpályása elmondta, a szombati sírás után szerdán már együtt nevetne társaival. Főleg ha valamelyikük füléről pattanna a labda a portugál kapuba az utolsó pillanatban...
Huszti Szabolcs 11-esből volt eredményes a svédek ellen (Fotó: Szabó Miklós)
Huszti Szabolcs 11-esből volt eredményes a svédek ellen (Fotó: Szabó Miklós)

– Rémálmaiban hányszor jött elő a kilencvennegyedik perc?
– Sokszor – felelte Huszti Szabolcs. – Bár az olyan jelenet volt, amely a rémálomnál is rosszabb. Nem kívánom senkinek sem. Szörnyű volt látni, ahogy a labda gurul a kapunk felé. Nagyot hibáztunk. Nem a védők, hanem mi, akik a pályán voltunk. Tizenegyen kaptuk azt a gólt. Együtt sírunk, együtt nevetünk; szombaton, sajnos, együtt sírtunk. Ugyanakkor már kár ezen rágódni – amikor vasárnap este találkoztunk Telkiben, Erwin Koeman is azt kérte tőlünk, hétfő reggelre zárjuk le magunkban a svédek elleni mérkőzést, és semmi másra ne koncentráljunk, csak arra, hogyan győzhetjük le a portugálokat.

– A válogatott stábjához tartozik Nagy Sándor pszichológus is. Beszéltek vele azóta, hogy visszatértek az edzőközpontba?
– Már leült velünk. Akkor ott volt az egész csapat. Aki úgy érzi, hogy egyéni terápiára is szüksége van, bármikor bekopoghat hozzá.

– A szombaton értékesített tizenegyes eddigi pályafutása legfontosabb találata lett volna?
 –
Az lett volna, igen. Csakhogy végül kikaptunk, így nem sokat ér. Sőt semmit. A következő gólomnak talán nagyobb hasznát vesszük.

– Felteszem, nem érezte jól magát támadóként.
 –
Nem az volt a gond, hogy az első félidőben csatárt kellett játszanom, hanem az, hogy a lapos passzok helyett ívelgettünk, így szinte esélyem sem volt labdához férkőzni a magas svéd védők között. Ettől függetlenül elismerem, gyenge teljesítményt nyújtottam. Fájdalom, az egész csapatnak nem ment a játék, csupán az egyenlítést követően volt némi keresnivalónk. Meg kell vernünk a svédeket, meg kell vernünk a svédeket – mondtuk magunkban, és rohantunk is előre, aztán kaptuk azt az idióta gólt...

– Őszintén: legyőzhetik Portugáliát?
– Erre készülünk. A svédek ellen óriási lehetőséget szalasztottunk el, ám a csoportban még mindig mi állunk a második helyen. Igaz, a skandinávok Máltára utaznak, és mivel kizártnak tartom, hogy ne három ponttal gazdagabban térjenek haza, nekünk is nyernünk kell, ha azt akarjuk, hogy a sorsunk a saját kezünkben legyen. Nehéz lesz, nagyon nehéz, de nem lehetetlen.

– Nem tart Cristiano Ronaldóéktól?
– Senkitől sem félek. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne becsülném a portugálokat, akik egytől egyig klasszisok. A nevek alapján a világ egyik legerősebb válogatottját alkotják: állítom, ha kijutnak a vébére, a végső győzelemre is esélyesek. Más kérdés, hogy mi ezt akarjuk megakadályozni.

A teljes interjút elolvashatja a Nemzeti Sport keddi számában!

AZ 1. CSOPORT MENETRENDJE
2008.09.06. Albánia–Svédország 0–0
2008.09.06. Málta–Portugália 0–4 (Said 26. – öngól, H. Almeida 61., Simao 72., Nani 78.)
2008.09.06. Magyarország–Dánia 0–0
2008.09.10. Svédország–Magyarország 2–1 (Källström 55., Holmén 63., ill. Rudolf 90+3.)
2008.09.10. Portugália–Dánia 2–3 (Nani 42., Deco 86.–11-es, ill. Bendtner 84., C. Poulsen 90., D. Jensen 90+2.)
2008.09.10. Albánia–Málta 3–0 (Bogdani 45., Duro 83., Dalku 89.)
2008.10.11. Magyarország–Albánia 2–0 (Torghelle 49., Juhász 81.)
2008.10.11. Dánia–Málta 3–0 (S. Larsen 10., 47., Agger 29. – 11-esből)
2008.10.11. Svédország–Portugália 0–0
2008.10.15. Málta–Magyarország 0–1 (Torghelle 23.)
2008.10.15. Portugália–Albánia 0–0
2009.02.11. Málta–Albánia 0–0
2009.03.28. Málta–Dánia 0–3 (Larsen 12., 23., Nordstrand 89.)
2009.03.28. Albánia–Magyarország 0–1 (Torghelle 39.)
2009.03.28. Portugália–Svédország 0–0
2009.04.01. Magyarország–Málta 3–0 (Hajnal 7., Gera 80., Juhász 94.)
2009.04.01. Dánia–Albánia 3–0 (Andreasen 31., S. Larsen 37., C. Poulsen 80.)
2009.06.06. Albánia–Portugália 1–2 (Bogdani 29., ill. Almeida 27., B. Alves 93.)
2009.06.06. Svédország–Dánia 0–1 (Kahlenberg 22.)
2009.06.10. Svédország–Málta 4–0 (Källström 22., Majstorovic 52., Ibrahimovic 56., M. Berg 58.)
2009.09.05. Dánia–Portugália 1–1 (Bendtner 42., ill. Liédson 87.)
2009.09.05. Magyarország–Svédország 1–2 (Huszti 79. – 11-esből, ill. Mellberg 8., Ibrahimovic 94.)
2009.09.09. Magyarország–Portugália
2009.09.09. Málta–Svédország
2009.09.09. Albánia–Dánia
2009.10.10. Portugália–Magyarország
2009.10.10. Dánia–Svédország
2009.10.14. Dánia–Magyarország
2009.10.14. Portugália–Málta
2009.10.14. Svédország–Albánia
AZ 1. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dánia 7 5 2 14–3 +11  17
2. Magyarország 7 4 1 2 9–4 +5  13
3. Svédország 7 3 3 1 8–3 +5  12
4. Portugália 7 2 4 1 9–5 +4  10
5. Albánia 8 1 3 4 4–8 –4  6
6. Málta 8 1 7 0–21 –21  1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik