Hova kerül Gera, kikkel vívja meg Dárdai a finnek elleni csatát?

M. G.M. G.
Vágólapra másolva!
2014.11.11. 13:39
null
Nagy kérdés, a finnek ellen hol veti be Dárdai Pál Gera Zoltánt (balra) Fotó: Action Images
Sok meglepetés nincs Dárdai Pál Finnország és Oroszország ellen készülő keretében, a magyar labdarúgó-válogatott hiányposztjaira sem tűnt elő megoldás a „semmiből” – a megbízott szövetségi kapitány döntően a Románia és Feröer ellen pályára lépőkre számít. Kísérletezés nincs, az egyértelmű hiányposztokra még folyik a keresés – így készülhet együtt a kerettel az újonc Poór Patrik és Forró Gyula. Légiós kapusaink nincsenek játékban, Tőzsér Dániel a keret „munkamániása”, Szalai Ádám ismét betalált a Bundesligában – hogy állunk a pénteki Eb-selejtező előtt?

KAPUSOK

Gulácsi Péter kimaradt, a három meghívott kapusból pedig kettő súlyos meccshiánnyal küszködik. A nemzetközi színtéren még tapasztalatlan Dibusz Dénes az egyetlen a három kapus közül, aki stabil kezdőnek számít (minden percét végigjátszotta a Ferencváros 14 NB I-es meccsének), Bogdán Ádám és Király Gábor a Championshipben kispadozik.

Bogdán sérülésből tért vissza, az angol másodosztály 5. fordulója óta nem tudta visszaszerezni helyét a Bolton kezdőjében, Király Gábor pedig két meccs után szorult a kispadra a Fulhamben. Ha Dárdai Pál úgy dönt, hogy a 2012–2013-ban a válogatott első számú kapusának számító Bogdán kapja meg az egyes mezt a finnek ellen, akkor a válogatott negyedik Eb-selejtezőjén már a negyedik kapuvédő kezd – Észak-Írország ellen Gulácsi, Románia ellen Király, Feröer ellen Dibusz volt a kezdőkapus. Nehéz lenne dönteni a három kapus között: Dibusz mellett szól egyértelműen, hogy játékban van, Bogdán korábban az esetek többségében magabiztos kezdőkapus volt, Király pedig óriási rutinnal rendelkezik, Bukarestben biztos pontnak bizonyult.

HÁTVÉDEK: EGY REPEDÉST BEFOLTOZUNK, MÁRIS OTT A MÁSIK

A keretben ismét nincs olyan játékos, akinek az első számú posztja jobbhátvéd lenne – a paksi Fiola Attila és az MTK-s újonc Poór Patrik az a két futballista, aki rendszeresen ezen a poszton játszik az NB I-ben, igaz, egyikük sem csak itt bevethető. Poór mellett kétségtelen jó formája mellett az is szólhatott, hogy négy poszton (jobbhátvéd, balhátvéd, középhátvéd, védekező középpályás) is bevethető, így személyében egy univerzális védőjátékos került a keretbe.

Mivel sem Fiolának, sem Poórnak nincs sok nemzetközi rutinja, valószínűleg ismét Varga József lesz a kezdő jobbhátvéd – a DVSC játékosa ugyan a legjobb magyar védekező középpályás, ám a választék szűkössége miatt rendre a védelem jobb szélére kényszerül, egy olyan pozícióba, amelyet klubjában nem gyakorol. Elképzelhető még Simon Krisztián jobbhátvédként játszatása is (Feröeren ő kezdett), ám nem valószínű, hogy ezt a kapitány megkockáztatja egy szinte teljesen hasonló játékerejű ellenféllel szemben. Ami a kapusoknál elmondható, az jobbhátvédben is: elképzelhető, hogy Finnország ellen már a negyedik különböző jobb oldali védő kezd a válogatottban (Észak-Írország ellen az első félidőben a felállás miatt nem volt klasszikus jobbhátvéd, a folytatásban Vanczák Vilmos ment ki jobbra).

Középen bezzeg Juhász Roland helye fix: a 84. és 85. válogatott fellépésére készülő középhátvéd visszanyerte önbizalmát és ezzel együtt védelmi vezérszerepét is – az eddigi selejtezők közül Bukarestben kiemelkedően jó munkát végzett. Kérdés, a sérült Korcsmár Zsolt és az ismét meghívott, ám szintén megsérült Pintér Ádám, valamint a már hosszabb ideje kényszerpihenőn levő Vanczák Vilmos hiányában ki lesz a partnere.

A kézenfekvő megoldás Kádár Tamás lenne (ő játszott Feröer ellen is Juhász mellett), csak ismét jön a magyar keret „vékonysága”: Kádár ugyanis tud balhátvédet is játszani (Románia ellen ezt is tette), bal oldali védő pedig rajta kívül egy van a keretben, az újonc Forró Gyula. Ha viszont Kádár balra kerül, akkor nem marad Juhász mellett rutinos belső védő: a háromszoros válogatott Lang Ádám, esetleg Fiola vagy Poór játszhat még belül. Egy érdekesség: a keretben ezúttal egyetlen légiós védő sincs (Vanczák, Korcsmár és Pintér Ádám is sérült), mindegyik játékos itthon futballozik.

DEPTH CHART A MAGYAR VÁLOGATOTTRÓL
KAPUS Bogdán Dibusz Király
JOBBHÁTVÉD Varga J. Fiola Poór Simon K.
KÖZÉPHÁTVÉD Juhász Kádár Lang Fiola Poór
BALHÁTVÉD Kádár Forró Poór Elek Á.
VÉDEKEZŐ KP. Varga J. Elek Á. Simon Á.
Tőzsér Poór
KÖZÉPSŐ KP. Gera Tőzsér Kovács I. Kalmár
JOBBSZÉLSŐ Lovrencsics Gera Simon K.
Stieber Dzsudzsák Gyurcsó
BALSZÉLSŐ Dzsudzsák Stieber Gyurcsó Lovrencsics Simon K. Gera
CSATÁR Szalai Á.
Nikolics Priskin
Az elsősorban amerikai profi sportokban alkalmazott depth charton ábrázoltuk a válogatott keretet, az adott posztokon bevethető játékosokkal. Jól látszik, hogy a szélső hátvédek posztján vagy a rutintalan játékosok bevetését kockáztatja meg a kapitány, vagy más posztokon is használható (esetleg ott erősebb) játékosokat vezényel szükségtől vezetve a szélekre.

KÖZÉPPÁLYA: HOVA KERÜLJÖN GERA ZOLTÁN?

A MAGYAR KERET
Kapusok: Bogdán Ádám (Bolton Wanderers – Anglia), Dibusz Dénes (Ferencváros), Király Gábor (Fulham – Anglia)
Védők: Fiola Attila (MVM-Paks), Forró Gyula (Újpest FC), Juhász Roland (Videoton FC), Kádár Tamás (Diósgyőri VTK), Lang Ádám (Győri ETO FC), Poór Patrik (MTK Budapest), Varga József (Debreceni VSC-Teva)
Középpályások: Elek Ákos (Diósgyőri VTK), Gera Zoltán (Ferencváros), Kalmár Zsolt (RB Leipzig – Németország), Kovács István (Videoton FC), Simon Ádám (Videoton FC), Tőzsér Dániel (Watford – Anglia)
Támadók: Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva – Oroszország), Gyurcsó Ádám (Videoton FC), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan – Lengyelország), Nikolics Nemanja (Videoton FC), Priskin Tamás (Győri ETO FC), Simon Krisztián (Újpest FC), Stieber Zoltán (Hamburger SV – Németország), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország)

Az októberi selejtezőkön a védekező középpályás posztján „vékonyodott el” sérülések miatt a csapat, így került Gera Zoltán szokatlanul hátravont szerepkörbe, Elek Ákos mellé. Elek mellett most Simon Ádám is bevethető (és ne feledkezzünk el Varga Józsefről, aki nem a védelemben tudja a legjobb teljesítményt nyújtani – csak épp ott van nagyobb szükség rá), Tőzsér Dániel pedig a szezonban egyik legjobb teljesítményt nyújtó magyar légiósként minden bizonnyal a finnek ellen is szerepet kap a középpálya közepén.

Kalmár Zsolt – a keret legkevesebbet játszó játékosa – és Kovács István valószínűleg „lendülethozó cserék” lehetnek, nagy kérdés pedig, most melyik poszton játszik Gera Zoltán? A válogatott egyik legrutinosabb labdarúgója a bajnokságban játszott középső támadó középpályást, bal- és jobbszélsőt, árnyékcsatárt, a válogatottban pedig középső középpályást. Meglepő lenne, ha nem kapna szerepet – Dárdai Pál bízik benne és vezéri képességeiben –, és mivel most a védekező középpályásoknál nincs kényszerhelyzet, alighanem előretolt szerepet kap.

Vegyük ide a szélsőket is: általában itt a legerősebb a felhozatal a magyar keretben, sérült nincs, Dzsudzsák Balázs, Lovrencsics Gergő, Stieber Zoltán, Gyurcsó Ádám és Simon Krisztián is bevethető. Mindannyian játszhatnak „hagyományos” és tükörszélsőt is.

Dzsudzsák Juhász Roland mellett a legbiztosabb pont a kezdőben (nem beszélve arról, hogy csapatkapitány), az orosz bajnokságban is megfelelő teljesítményt nyújt. Ugyanakkor Dzsudzsák átlagban alig több mint egy félidőnyi játéklehetőséget kap a Premjer-liga meccsein a Dinamo Moszkvában, igaz, a rotációs elv miatt az európai kupaküzdelmekben sokat játszik. A keretbe meghívott összes szélső közül csak Stieber Zoltánnak van kevesebb játékperce. Formája alapján Simon és Gyurcsó „meghajthatja” a kezdőcsapatba kerülésért Lovrencsicset. Mivel a finnek ellen a mieinken lesz az eredménykényszer, valószínűbb a két (vagy „másfél”) csatár, ebben az esetben csak négy hely lenne a középpályán.

CSATÁROK: SZALAI, NIKOLICS, VAGY MINDKETTŐ EGYSZERRE?

A fent már említett szélsők mellett három center van a keretben. A feröeri góljával három pontot hozó Szalai Ádám aligha marad ki, Nikolics Nemanja pedig remek formájával (13 bajnokin 13 találat) formálhat igényt a kezdőcsapatbeli tagságra. Amikor Szalai és Nikolics kezdőként együtt játszott Feröeren, akkor Szalai indult a csúcsék Nikolics mögül. Priskin Tamás minden bizonnyal csereszerepbe kényszerül – ez nem lesz újdonság számára, ugyanis negyvenhat válogatottsága több mint felén csereként állt be a csapatba.

SZAVAZÁS

Legyőzi-e a finneket a magyar válogatott a soros Európa-bajnoki selejtezőn?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Az eddigi selejtezőkön látottak alapján kulcskérdés, mennyire tudja Dárdai Pál és stábja összerakni a válogatott támadójátékát. Észak-Írország ellen hazai pályán ziccerbe is alig került a csapat, Románia és Feröer ellen is csak egy-egy gólig jutott, úgy, hogy akcióból még nem talált a kapuba. Két magyar gól szöglet után, egy pedig közvetlenül szabadrúgásból született – a csoportban a mieinken kívül minden más csapatnak van már akciógólja. Az eddigi selejtezőkön a támadások során elvesztett rengeteg labda is arra utal, hogy valami nincs rendben a támadójátékkal, a helyzetet előidéző vagy védelmet megbontó kevés passz ugyanerre utal. De minden csapatépítés hátulról indul, és a védelem októberben megfelelő stabilitást nyújtott: az újabb kis előrelépést az jelentené, ha a csapat sokkal veszélyesebben tudna támadni. Persze ez nem könnyű, kevés az idő a gyakorlásra, és Dárdai Pál bevallottan hátulról építkezik.

„Ilyen rövid idő alatt a védekezést lehet gatyába rázni a válogatott edzőtáborában, az pedig a koncentráción, a fegyelmen és az összeszokottságon múlik. A támadások viszont annyira felgyorsultak, ott olyan gyors döntéseket kell meghozni, hogy ott az automatizmusokban kell bízni” – vélekedett a szövetségi kapitány a kérdésről.

NIKOLICS A LEGGÓLVESZÉLYESEBB, TŐZSÉR A LEGTÖBBET FOGLALKOZTATOTT

Ha megnézzük a Pintér Ádám kiesésével 24 tagúra fogyatkozott keretet, láthatjuk, hogy játékhiánnyal ezúttal kevés futballista küszködik. Kalmár Zsolt összesen egy órát töltött eddig pályán az RB Leipzigban, Király Gáborról és Bogdán Ádámról már szó esett, Stieber Zoltán is egyelőre kiegészítő ember a HSV-ban – rajtuk kívül minden más meghívott tíz vagy több bajnoki mérkőzésen játszott a 2014–2015-ös szezonban. Ez ahhoz képest előrelépés, hogy jó néhány esetben a keret fele játékhiánnyal küszködött, ahhoz képest pedig nem, hogy most jóval kevesebb nívós csapat keretébe tartozó légiósunk van…

A legtöbbet eddig Tőzsér Dániel töltötte a pályán, aki kihagyhatatlanná tette magát a Watfordban: 17 meccse és 1456 játékperce egyaránt első helyet ér. A keret „bajnoki góllövőlistáját” fölényesen Nikolics Nemanja vezeti 13 góllal – utána Simon Krisztián (6), Kovács István (5), Priskin Tamás (4), Tőzsér Dániel (4) és Juhász Roland (4) következik. A legtöbb gólpasszt (10) Gyurcsó Ádám osztotta ki, a kanadai táblázaton ismét Nikolics lenne az éllovas (13 gól + 3 gólpassz, 16 pont).

Magyarország - Eb-selejtező - 2014.11.14. - Football tactics and formations

Tipp a kezdőcsapatra (4–4–1–1): Bogdán (Dibusz?) – Varga J., Lang, Juhász, Kádár – Gera, Elek Á., Tőzsér, Dzsudzsák – Szalai Á. – Nikolics
Tipp a kezdőcsapatra (4–2–3–1):
Bogdán (Dibusz?) – Varga J., Lang, Juhász, Kádár – Elek Á., Tőzsér – Simon K. (Lovrencsics?), Gera, Dzsudzsák – Szalai Á.

A FINN KERET
Kapusok: Lukas Hradecky (Bröndby – Dánia), Niki Mäenpää (VVV-Venlo – Hollandia), Henrik Moisander (FC Lahti)
Védők: Kari Arkivuo (BK Häcken – Svédország), Jarkko Hurme (Odd Grenland – Norvégia), Veli Lampi (HJK), Niklas Moisander (Ajax – Hollandia), Juhani Ojala (Tyerek Groznij – Oroszország), Sebastian Sorsa (HJK), Joona Toivio (Molde – Norvégia), Jere Uronen (Helsingborg – Svédország)
Középpályások: Roman Eremenko (CSZKA Moszkva – Oroszország), Markus Halsti (Malmö FF – Svédország), Kaspar Hämäläinen (Lech Poznan – Lengyelország), Perparim Hetemaj (Chievo – Olaszország), Joni Kauko (FSV Frankfurt – Németország), Sakari Mattila (Aalesund – Norvégia), Tim Sparv (Midtjylland – Dánia), Teemu Tainio (HJK)
Támadók: Eero Markkanen (Real Madrid Castilla – Spanyolország), Joel Pohjanpalo (Fortuna Düsseldorf – Németország), Teemu Pukki (Bröndby – Dánia), Riku Riski (Rosenborg – Norvégia)

FEGYELMI HELYZET

Az Európa-bajnoki selejtezőkön három sárga lap után jár eltiltás, a magyar csapatban egy játékos van veszélyben: ha Gera Zoltán sárgát kap Finnország ellen, akkor kihagyja a márciusi, Görögország elleni mérkőzést. Gerán kívül Varga József, Juhász Roland, Elek Ákos, Vanczák Vilmos, Tőzsér Dániel, Korcsmár Zsolt és Király Gábor kapott még sárga lapot eddig a kvalifikációs sorozatban.

EZ MÁR TELJESEN JÓ LENNE: CSÚNYA MECCS, HÁROM PONTTAL

Dárdai Pál nem engedett a realizmusából: jelezte, szép meccsre még véletlenül se számítson senki. A finn válogatott játékereje szinte azonos a mieinkkel, van egy kulcsember hiányzójuk (Alexander Ring), meg sokkal több légiósuk – igaz, topligás játékosokkal ők sincsenek tele. Ugyanúgy eredménykényszerben játszanak, mint a mieink – egy iksz megtartja mindkét válogatott „túlélési” esélyeit, de igazán csak a három pont lenne jó.

„Az öt ponttal versenyben marad, a héttel előrébb lép a csapat, ha a továbbjutást jelentő harmadik helyről beszélünk. Nagy a felelősség és a kényszer a magyar futball és az utánpótlás szempontjából, hogy hozza-e a csapat a meccset a célokat vagy sem” – vélekedett a kapitány.

Egy csúnya 1–0-t (mint 1996-ban) habozás nélkül alá is írnánk.

EB 2016, SELEJTEZŐK
AZ F-CSOPORT NOVEMBERI JÁTÉKNAPJÁNAK PROGRAMJA

November 14.:
Magyarország–Finnország, 20.45

Görögország–Feröer 20.45
Románia–Észak-Írország 20.45

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Észak-Írország 3 3 6–1 +5 9
2. Románia 3 2 1 4–1 +3 7
3. Finnország 3 1 1 1 4–4 0 4
4. MAGYARORSZÁG 3 1 1 1 3–3 0 4
5. Görögország 3 1 2 1–4 –3 1
6. Feröer 3 3 1–6 –5 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik