Nekünk 8! Minden idők legsúlyosabb vereségét szenvedte el a magyar válogatott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.11. 20:20
null
A hollandok örülhetnek, mi sírhatunk (Fotók: Mirkó István)
A csoda helyett soha nem látott vereséget szenvedett a magyar labdarúgó-válogatott a Hollandia elleni vb-selejtezőn Amszterdamban. A mieink 8–1-re kikaptak, és ezzel minden idők legsúlyosabb kudarcát szenvedték el. Robin van Persie triplázott, és megdöntötte Patrick Kluivert rekordját, míg a magyar csapatból Dzsudzsák Balázs volt eredményes büntetőből. Matematikai esélyünk még mindig van a pótselejtezőt érő második helyre, de még Andorra ellen sem lesz könnyű dolgunk egy ekkora csapás után. Egervári Sándor szövetségi kapitány lemondott a meccs után, lemondását elfogadták.

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT ITT TEKINTHETI MEG.

Egervári Sándor szövetségi kapitány két csatárt jelölt a kezdőcsapatba az oranje ellen: a helyiek által is jól ismert Németh Krisztián lesz az előretolt ék, mögötte a ferencvárosi Böde Dániel játszik, és reményeink szerint minél többször a kapu elé kerül.

A hazaiaknál vállalta a játékot Robin van Persie, aki a héten még sérüléssel bajlódott, és kérdéses volt, hogy szerepet kap-e a mieink ellen.

Egy egész rezes banda érkezett a himnuszokhoz, valamint kifeszítettek egy nagy kör alakú molinót a pálya közepén a szponzor logójával. Még mindig sok az üres hely, valószínűleg a kezdésre nem lesz tele a stadion. A magyar szurkolók már elfoglalták a helyüket: Budajenő, Göd, Jászberény, Felvidék zászlók a magyar szektorban.

A himnusz előtti pillanatok
A himnusz előtti pillanatok

Felcsendültek a himnuszok, a magyar után a hollandot is lejátszották, pillanatokon belül kezdődik az összecsapás.

1. FÉLIDŐ

A hollandok kezdték a mérkőzést. Alig telt el két és fél perc, és máris óriási helyzetbe kerültek a hollandok. Arjen Robben lépett ki, de szögletre mentettünk előle. A szöglet után azonban előbb Koman Vladimir fejelte ki a labdát a kapufa mellől, majd a hazaiak a kapunkba lőttek, de a játékvezető les címén nem adta meg a találatot.

A 7. percben ismét a hollandok szöglete után kerültek hatalmas helyzetbe a hazaiak. Bogdán Ádám nem tudta jól kiütni a labdát, ami így Robin van Persie elé került. A csatár tüzelt, de sikerült belevetődni.

A mieink is próbálkoztak néhány támadással, de a hazai védőknek nem tudtunk gondot okozni. A 10. percben Dzsudzsák Balázs lőtt kapura egy szabadrúgást jó 20 méterről, de csak az oldalhálót találta el.

Néhány pillanatig úgy tűnt, hogy Van Persie megsérült, húzta a lábát, de egy cipőcserével sikerült is meggyógyítani a Manchester United támadóját.

A 14. percben jó támadást vezetett a magyar csapat. Németh Krisztián indult meg, majd Böde Dánielnek tette ki a labdát a jobb oldalra. Az FTC csatára visszalőtte neki középre, de a hollandok szögletre mentettek. A szöglet után a hazaiakhoz került a labda.

Vezetnek a hollandok A 16. percig bírtuk kapott gól nélkül. A jobb szélről jött a beívelés Daryl Janmaattól a kapunk elé, Van Persie pedig felugrott, és a kapura bólintotta a labdát. Bogdán Ádám ugrott, de nem érte el a labdát. Kissé mintha elszámította volna a kapu bal felső sarkába tartó labda ívét. Van Persie így már 39 gólos az oranjében, és ezzel egy góllal van lemaradva a rekorder Patrick Kluiverttől, aki ott ül kispadon – a válogatott segédedzőjeként. 1–0

VAN PERSIE GÓLJA

Itt az újabb holland fejes gól. A védelmünk ismét nagyot hibázott. A menteni igyekvő Korcsmár Zsolt laposan kirúgta a jobb szélre a labdát, de az éppen Jeremain Lenshoz került, aki lazán visszalöbbölte azt, és a középen helyezkedő Kevin Strootman a kapunk jobb oldalába fejelt. 2–0

STROOTMAN TALÁLATA


Már megint… 3–0 a hollandoknak. Strootman emelte be a labdát a tizenhatosunkra, ahol Korcsmár erőtlenül kikanalazta azt, de éppen Lens elé. Az előbb még gólpasszat adó szélső pedig a kapuba vágta a labdát.

LENS GÓLJA

A hollandok lőttek egy nagy kapufát is, majd a 42. percben végre mi veszélyeztettünk: Dzsudzsák lőtt kapura középről egy szabadrúgást, és Michel Vormnak kellett nagyot mentenie.

Négygólos hátrányban vagyunk. Lens húzta meg a félpályától a bal oldalon, Guzmics egy ideig remekül tartotta vele a lépést, ám Robben zárkózott mögöttük, és Lens szépen tálalt elé. Varga nem ért oda a labdát megtoló Robbenre, a bayernes beadta, és a remekül érkező Van Persie középről zavartalanul fejelt a jobb felső sarokba. 4–0

VAN PERSIE MÁSODIK VILLANÁSA

FÉLIDEI STATISZTIKÁK
13 (5) Lövések (kapura tartó lövések) 4 (1)
4 Szabálytalanságok 2
8 Szögletek 1
1 Lesek 0
78% Labdabirtoklás 22%
0 Sárga lapok 0
0 Piros lapok 0
1 Védések 1

Van Persie ezzel beállította Kluivert rekordját, és a két 40 gólos együtt ünnepelt az oranje kispadjánál.

Vége az első félidőnek. Már biztosnak tűnik, a csoda elmaradt. A második félidőben a tisztes helytállás lehet a cél. A stadion közönségét közben mosolygós szambatáncosok szórakoztatják – ők legalább vidámak…

2. FÉLIDŐ

Dzsudzsák tizenegyesből szépített! Jól kezdődött a második játékrész, a bíró kezezés miatt büntetőt ítélt a javunkra, és Dzsudzsák magabiztosan a kapu bal alsó sarkába lőtt.

DZSUDZSÁK BÜNTETŐJE

Egervári Sándor egyébként kettőt is cserélt a szünetben: Elek Ákos jött be Hajnal Tamás helyére, míg Devecseri Szilárd is beállt, Kádár Tamás helyét foglalta el.

5–1 a hollandoknak. Van Persie harmadszor is betalált. Vlaar adta be a labdát a bal oldalról, a tizenhatoson belül helyezkedő Arjen Robben pedig középre fejelte a labdát. Van Persie-nek még levenni is volt ideje az ötösön belül, majd a kapuba helyezett. 5–1

VAN PERSIE: 3

VAN PERSIE, KLUIVERT – VANCZÁK, ALBERT
Miközben a németalföldi statisztikusok azt konstatálhatták, hogy Robin van Persie megdöntötte Patrick Kluivert gólrekordját a holland válogatottban, mi, magyarok azt számolhattuk ki, hogy a 75. válogatott meccsét játszó Vanczák Vilmos utolérte a szereplési rangsorban Albert Flóriánt és Sándor Károlyt…

Magyar helyzetecskék: előbb Böde lövése után kellett tisztáznia a holland védőknek Németh elől, majd Dzsudzsák bombázott kapura balról, de Vorm védett.

Van Persie nagy ováció közepette elhagyta a pályát a 62. percben, és a helyét a századik válogatott meccsét játszó Dirk Kuyt foglalta el.

6–1 Óriási öngól. Szegény Devecseri Szilárd teljesen üresen kapta a labdát a kapunk előtt Lens beadása után, és ahelyett, hogy kifejelte volna, a saját kapujába bólintott. Robben próbálta vigasztalni a teljesen összeomló magyart.

DEVECSERI ÖNGÓLJA

Érdekesség: Egervári Sándor attól az Erwin Koemantól vette át 2010 nyarán a magyar válogatott irányítását, akinek utolsó meccse nemzeti csapatunk élén 2010. június 5-én Amszterdamban volt. Az akkori felkészülési meccs eredménye: Hollandia–Magyarország 6–1. A meccs után Egervári Sándor lemondott – úgy tűnik, Amszterdamba járunk szövetségi kapitányt buktatni…

A 79. percben beállt Nikolics Nemanja. A Németh Krisztián helyére beálló, a keretbe a beteg Szalai Ádám helyett bekerülő támadó így bemutatkozik a válogatottban. És majdnem rögtön be is talált.

Itt a hetedik! Rafael van der Vaart is betalált, szabadrúgásból talált Bogdán kapujába, aki nem tudta kivédeni a Vanczákon megpattanó labdát. 7–1

Robben is bevágta. Újabb szabadrúgásgól, Robben szépen tekert a kapu jobb felső sarkába. Számolni is nehéz már a holland gólokat. 8–1

AZ UTOLSÓ TŐRDÖFÉS – ROBBEN-MÓDRA

Fellélegezhetünk: vége a mérkőzésnek. Magyar szempontból szörnyű összecsapáson vagyunk túl, a mieink nemcsak esélytelenek voltak a győzelemre, de soha nem látott vereséget szenvedtek… Ez volt egyben Egervári Sándor utolsó mérkőzése is a magyar válogatott kispadján: a szövetségi kapitány a lefújás után felajánlotta lemondását, amelyet elfogadtak – véget ért a 2010 óta tartó Egervári-éra. A hatvanas évek óta nem tudott magyar szövetségi kapitány két, egymást követő selejtezős ciklust teljes egészében kitölteni.

Dzsudzsák legszívesebben sírna

Hajnal: Ez a meccs túl nagy hatással van ránk

VB 2014
SELEJTEZŐ, D-CSOPORT
Hollandia–Magyarország 8–1
(Van Persie 16., 42., 53., Strootman 25., Lens 37., Devecseri 64. – öngól, Van der Vaart 85., Robben 90., ill. Dzsudzsák 47. – 11-esből)

A CSOPORT MÁSIK KÉT MECCSÉN
Andorra–Románia 0–4
Észtország–Törökország 0–2

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hollandia 9 8 1 32– 5 +27 25
2. Törökország 9 5 1 3 16– 7 +9 16
3. Románia 9 5 1 3 17–12 +5 16
4. MAGYARORSZÁG 9 4 2 3 19–20 –1 14
5. Észtország 9 2 1 6 6–18 –12 7
6. Andorra 9 9 0–28 –28 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik