Holland-magyar: a helyi sajtó Van Persie-ről és Vormról ír

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2013.10.11. 10:54
A holland sajtó is kiemelten foglalkozik a pénteki, Magyarország elleni labdarúgó-világbajnoki selejtezővel. Helyszínen tartózkodó kollégánk segítségével a jelentősebb lapok beharangozóiból és szalagcímeiből szemezgettünk.

 

A Voetbal International hetilap címlapján Memphis Depay szerepel, aki abszolút újoncként szerepel az oranje keretében. A lapban megszólal Németh Krisztián is, míg Michel Vorm, a Swansea hálóőre egyenként elmondja a véleményét a keret összes tagjáról, még saját magáról is.

A De Telegraaf sportrovata egy oldalt szentel a találkozónak, ebben is szó esik többek között Vorm formájáról, valamint Robin van Persie állapotáról.

Az Algemeen Dagblad címlapján Van Persie szerepel, az MU támadójának állapota érthető módon kiemelt téma Hollandiában. A két dupla oldalas, válogatottal foglalkozó összeállításban arra számítanak, hogy Van Gaal megadja a lehetőséget azon játékosoknak, akiknek nem biztos a helye a vb-csapatban. A De Volkskrant pedig egy elemzés mellett kiemeli a századik válogatott fellépése előtt Dirk Kuytöt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik