Hogyan törjük meg 1972 óta tartó romániai gólcsendünket?

RITZ BALÁZSRITZ BALÁZS
2014.10.08. 22:47
null
„Azt várom, hogy ne tojjunk be a hangulattól, ne ijedjünk meg, ha gólt kapunk” (Fotó: Hegedüs Gábor)
A magyar válogatott elfelejtette volna, hogyan kell gólt szerezni Romániában? Szombaton az ideiglenesen Dárdai Pál által irányított nemzeti csapat Bukarestben megtörheti 1972 óta tartó gólcsendünket – igaz, a szurkolók egy része talán a gól nélküli döntetlent is előre aláírná a közelmúlt eredményeinek ismeretében. De mi kell ahhoz, hogy Szalai Ádámék október 11-én betaláljanak legalább egyszer keleti szomszédaink hálójába? A választ Szőke Istvánnal együtt igyekeztünk kideríteni. A még élő válogatott játékosok közül ő szerzett legutóbb gólt Romániában.

Az 1972-es Európa-bajnokságra selejtező magyar válogatott tudott utoljára gólt, sőt gólokat szerezni Bukarestben. Akkor a románokkal a legjobb négy közé jutásért küzdött nemzeti együttesünk, és a hazai 1–1 után a román fővárosban 2–2-es döntetlent ért el az Illovszky Rudolf által vezényelt együttes. A semleges pályán, Belgrádban rendezett harmadik mérkőzésen pedig a Ferencváros örökös bajnoka, Szőke István 87. percben szerzett találatával kiharcoltuk a legjobb négy közé jutást.

Román–magyar – friss hírek, cikkek, érdekességek, minden, amit a meccsről tudni kell!

A bukaresti találkozón 1972. május 14-én Szőke már az ötödik percben vezetéshez juttatta a magyar válogatottat, sőt a 2000-ben, 53 esztendősen elhunyt Kocsis Lajos révén 2–1-re is vezettünk egészen a 81. percig.

„Bene Ferenc szabadrúgásánál valahogy ráéreztem, és a kipattanót hét-nyolc méterről belőttem – emlékezett vissza Szőke István, az FTC 13-szoros válogatott, kétszeres bajnok jobbszélsője. – Az itthoni mérkőzésen csere voltam, kint viszont a kezdőben kaptam lehetőséget. Tartottunk a románoktól, pláne, hogy itthon ikszeltünk velük, és azért mégiscsak ötven-hatvanezer ember előtt fociztunk Bukarestben, igaz, akkoriban egy Fradi–Dózsára volt, hogy hetvenezren is kíváncsiak voltak.”

Szőke romániai gólja 0:25-től. Szőke a rájátszásban is betalált, ezt az Eb-részvételt érő gólt 3:00-nál láthatja



„Engem nem zavart a publikum, általában nagy önbizalommal léptem pályára, és ha az elején bejött egy-két csel, felszabadultabban játszottam. Nyilván volt bennünk egyfajta drukk, mert roppant fontos meccs volt az a bukaresti, nagy téttel. Talán Kű Lajos volt a legizgatottabb, de amint elkezdődött a találkozó, nyoma sem volt a határozatlanságnak. Rudi bácsi a felkészülés alatt nagyon odafigyelt ránk, mindenkivel külön elbeszélgetett étkezések, pihenők alkalmával. Ezekből a csevegésekből pedig sok információt leszűrhet egy jó edző. Nagyon bízott bennünk, a bukaresti mérkőzés előtt nem kért semmi különlegeset, csak azt, amit máskor is. Mindenkinek külön elmagyarázta, mit vár tőle taktikai szempontból, kérte, hogy segítsünk egymásnak, merjünk futballozni, és akkor nem lesz gond. Telepakolt minket önbizalommal. Jólesett, hogy törődtek velünk” – folytatta Szőke István.

Az önbizalom lenne a kulcs a bukaresti gól(ok)hoz?

„Ahhoz, hogy valaki gólt szerezzen, nyilván magabiztosnak kell lenni. Bárki betalálhat, ám ehhez társak is kellenek. Büszke vagyok, hogy egy csapatban szerepelhettem Albert Flórival és Varga Zolival a Fradiban, de ehhez azért valamit tudni kellett, valamit le kellett tenni az asztalra.”

Dárdai Pál személyében a német futballkultúrát és mentalitást alaposan ismerő tréner készíti fel Dzsudzsák Balázsékat a bukaresti ütközetre.

„Lehet, hogy Dárdai Pali jó edző, de nincs még rutinja ezen a szinten – véli a Fradival BEK-negyeddöntőig jutó Szőke. – Én is önbizalmat próbálnék pumpálni a játékosokba, ám ha az a pályán nem látszik meg… Az a baj, hogy nem Dárdai Pali játszik.”

Mire számíthatunk szombaton?

„Rettentő nehéz mérkőzés vár ránk. A románok nyertek Görögországban, ami nem kis eredmény. Mi pedig itthon kikaptunk Észak-Írországtól… Remélem, nem kapunk három-négy gólt, talán egy bravúrgyőzelem összejöhet, de egy iksz is jó lenne. Mindenestre drukkolni fogunk. Azt várom, hogy ne tojjunk be a hangulattól, ne ijedjünk meg, ha gólt kapunk. Szalai Ádám visszatért, jó formában van, de kérdés, mennyire viselte meg az ominózus huzavona a válogatottal. Nikolics Nemanja az NB I-ben ontja a gólokat, tőle és Dzsudzsáktól remélhetünk gólt, Gera Zolira sajnos már nem építhetünk hosszú távon. A lényeg, ha valaki felveszi a válogatott mezét, annak kutya kötelessége mindent kiadni magából. Nagyon mélyen van most a labdarúgásunk helyzete, ennek javításáért is harcoljon az, aki a címeres mezben futballozik. Küzdjünk, tegyünk meg egymásért mindent, hajtsunk, és tereljük jobb irányba régóta sínylődő focinkat!” – tette hozzá Szőke István, aki gólt szerzett 1972-ben.

Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek