Gyepes, Pintér és Koltai Egervári keretében

2010.09.27. 14:45
null
A mieink a Moldova elleni siker után ismét Eb-selejtezőre készülnek (Fotó: Korponai Tamás)
Címkék
Egervári Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya kihirdette a nemzeti csapat keretét a soron következő Európa-bajnoki selejtezőkre. Ebben Pintér Ádám, a Zaragoza légiósa is helyet kapott, valamint Gyepes Gábor és Koltai Tamás is bekerült a bő keretbe.

Egervári Sándor szövetségi kapitány kijelölte 21 fős játékoskeretét az október 8-i hazai (Puskás Ferenc Stadion, 19 óra), és az október 12-i idegenbeli (Helsinki, Olimpiai Stadion, 17.30 óra) Európa-bajnoki selejtezőkre – adta hírül a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja.

A keret tagjai október 4-én, hétfőn találkoznak Telkiben, és itt készülnek a két Eb-selejtezőre. Először kapott meghívót Egervári Sándortól Gyepes Gábor, Pintér Ádám (aki még nem mutatkozott be az A válogatottban) és Koltai Tamás.

„A keretben történt minimális változásokat elsősorban Hajnal Tamás sérülése, Huszti Szabolcs visszalépése, illetve az a tény befolyásolta, hogy Lázár Pál és Lipták Zoltán sárga lapok miatti eltiltás okán nem szerepelhet San Marino ellen, csak a második, finnek elleni Eb-selejtezőn" – mondta el a keret összetétele kapcsán a szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak.

„Koltai Tamás nemcsak gólerős az utóbbi időszakban, hanem általában a játékával is felhívta magára a figyelmet. Pintér Ádám az U21-es válogatottban kiváló teljesítményt nyújtó játékosok közé tartozik, akivel már korábban is számoltam. Jelenleg is kiváló formában futballozik, nem csoda, hogy gyorsan alkalmazta egy nagyszerű spanyol klub, a Zaragoza. Továbbá ő két poszton, belső védőként és belső középpályásként is bevethető. Ami pedig Gyepes Gábort illeti, ő folyamatosan játszik csapatában, többször láttuk meggyőző játékát. Ő is jó formában van, ezért kerül vissza ismét a válogatott kerethez" – tette hozzá Egervári.

A MAGYAR VÁLOGATOTT BŐ KERETE
Kapusok: Fülöp Márton (Ipswich Town), Király Gábor (1860 München), Bogdán Ádám (Bolton Wanderers)
Védők: Lázár Pál (Videoton FC), Vermes Krisztián (Újpest FC), Lipták Zoltán (Videoton FC), Juhász Roland (Anderlecht), Vanczák Vilmos (Sion), Gyepes Gábor (Cardiff City), Laczkó Zsolt (DVSC)
Középpályások: Elek Ákos (Videoton FC), Czvitkovics Péter (DVSC), Pintér Ádám (Real Zaragoza), Koman Vladimir (Sampdoria), Dzsudzsák Balázs (PSV), Vadócz Krisztián (Osasuna), Koltai Tamás (Győri ETO FC)
Támadók: Rudolf Gergely (Genoa), Priskin Tamás (Ipswich Town), Gera Zoltán (Fulham FC), Szalai Ádám (Mainz)
Biztonsági tartalékok: Komlósi Ádám (DVSC), Varga József (DVSC)

 

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo üzent a kételkedőinek

Foci vb 2026
17 perce

Varga Ádám futamgyőzelemmel döntős 500 méteren a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
18 perce

Tapasztalt kapust szerződtetett a Sepsi OSK

Minden más foci
44 perce

Elnyomás és ultimátum elleni küzdelmek elevenednek meg a K-csoport himnuszaiban

Foci vb 2026
57 perce

A Red Bull és a McLaren is megtámadhatja az FIA döntését Gasly ügyében

F1
1 órája

Így tudtak örülni egy dél-koreai középiskolában a győztes gólnak

Foci vb 2026
1 órája

F1, Katalán Nagydíj, 2. szabadedzés

F1
1 órája

Erste Liga: a BJA, a Brassó és a Miskolc is hosszabbított egy játékosával

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik