nemzetisport.hu 2016.03.15 19:36 Frissítve: 2016.03.15 19:55

Futsal: Dróth-gólokkal nyertünk a vb-selejtező előtti főpróbán

A magyar futsalválogatott felkészülési mérkőzésen Dróth Zoltán duplájával 2–0-ra legyőzte Hollandiát.

 

Dróth Zoltán továbbra is parádés formában, két góljával vertük meg Hollandiát (Fotó: Machalek Attila)

Futsalosaink most tartották a főpróbát az Olaszország elleni világbajnoki pótselejtező előtt, amelyet egy hét múlva rendeznek meg – ugyancsak Miskolcon. Azt a találkozót eltiltás miatt kénytelen kihagyni Rábl János, így ezen a mérkőzésen helyére a keretbe (és a kezdőcsapatba) került Komáromi Péter, aki az Európa-bajnokságot sérülése miatt volt kénytelen kihagyni.

A találkozót a hollandok kezdték meg jobban, több helyzetet alakítottak ki, Tóth Gyula három nagy bravúrt is bemutatott az első öt percben. Az előny azonban hozzánk került, a hetedik percben Dróth Zoltán szemfüles találatával szereztük meg a vezetést. A Kajrat Almati légiósa labdát szerzett, majd hat méterről a kapuba lőtt (1–0).

A magyar válogatott legjobbja szerezte a második gólunkat is, a 27. percben látványos találattal duplázta meg a mieink előnyét, Szeghy Szabolcs passza után Dróth négy méterről sarokkal vette be a vendégek kapuját (2–0).

A mérkőzés végén mindkét csapat átváltott az öt a négy elleni játékra, újabb gól azonban ebből sem született. A főpróba jól sikerült, ám az olaszok ellen hatalmas bravúr kellene ahhoz, hogy hasonlóan szép eredményt érjünk el.

FUTSAL
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Hollandia 2–0 (1–0)
Magyarország:
Tóth Gy. – Komáromi, Dróth, Horváth N., Németh P. – Matkovics (k), Harnisch, Dávid, Gál, Öreglaki, Trencsényi, Hosszú, Klacsák, Szeghy
G: Dróth (7., 27.)

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2018.02.17 09:06:48

Magyar válogatott CSILLAG PÉTER

„A csapatokban a kagyet nyet oficér-től kezdve a nagytekintélyű ezredesig minden rang képviselve volt.”

2018.02.11 23:18:49

Magyar válogatott SINKOVICS GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Már megtanultuk megbecsülni, ha valami jó dolog történt velünk

2018.02.08 09:46:15

Magyar válogatott BORBOLA BENCE

„Sok tehetség van, de a fiatalok túl korán külföldre igazolnak, és alig-alig jutnak szóhoz.”

2018.02.06 23:22:49

Magyar válogatott KISS ANTAL

ALAPVONAL. Csak akkor lehet újra jó foci, ha lesznek klub- és válogatott szinten is jelentős személyiségek, erős belső tartású, jól képzett játékosok, akikből remek csapat formálható.

2018.02.06 19:17:35

Magyar válogatott nemzetisport.hu

A szűk körű összejövetelen a riporterlegenda a fia, János társaságában fogadta a megjelenteket.