Futballőrző – Vincze András jegyzete

Nem tudom, valakibe belehasított-e már az érzés, ahogy múlnak az évek, úgy érezni, hogy korban (is) kezdjük utolérni az előttünk járókat. Nyilasi Tibor január 18-án, szombaton lett hatvanöt esztendős, s ha arra gondolok, hogy a hetvenes években rövid gatyás, Haller téri gyerekként a grundon ökölre mentünk a srácokkal, melyikünk legyen a dühöngőben rendezett focimeccsünkön a „Nyíl”, s hogy ma már csupán kicsivel több mint tizenegy esztendő választ el tőle, akkor...

Na, szóval, tényleg rohan az idő.

Hála az égnek, azért a legendás ezüstcipős fradistát nem tudja megelőzni, s nézve Nyilasi Tibort a minapi Év sportolója gálán a színpadon, azt láttam, hogy még vannak elkoptathatatlan ideáljai világunknak, ami ebben az atomkori rohanásban, vibrálásban, túlmozgásos nyüzsgésben igazán megnyugtató. Az arc, a gesztusok, sőt az igazán nagy futballistákra jellemző mozdulatok védjegyesen megvannak, s ha lehunyom a szemem, a mai „Nyílt” ugyanúgy elképzelem valahol magasan a hátvédek válla fölött, ahogyan lövés erejével fejeli a kapuba a labdát – nálam még ma is beférne a Ferencvárosba (és egyáltalán, bárcsak lenne kicsit is hasonló képességű játékosa a jelenkori magyar futballnak).

Mondhatják, elfogult vagyok, és vállalom, hogyne lennék az: ifjúkora labdarúgó-példaképeit örökké hozsannázza az ember. Sőt, ilyenkor az a fura helyzet áll elő, hogy nem az ünnepelt futballista, aki ajándékot kap néhány köszöntő szóval, hanem inkább az érzi megajándékozva magát, akinek éppen a születésnapos adott megannyi ajándékot – leggyakrabban a góljaival.

Ráadásul Nyilasi Tibor ennek az apró országnak több is, mint az egyik mesteri góllövője, s így a nosztalgikus futballidők legendás szereplője, mert a hétköznapok sodrásában lehet vele találkozni, dumálni, szakértőként lehet őt hallgatni, nézni a televízióban, sőt vannak szerencsések, akik a napi kocogásuk során időnként vele együtt döcöghetnek egy darabon.

A jegyzet rövid mese csupán, végezetül a születésnap fennköltsége kapcsán jó leírni: megnyugtató érzés, hogy „Nyíl” humorral, kedvességgel és a rá jellemző szeretettel őrzi és napról napra ajándékba adja nekünk – a futballunkat.