Érettségi vizsga előtt az U17-es válogatott

2012.03.23. 08:21
null
Fiatalság bolondság? Nagy esély előtt a magyarok (Fotó: Németh Ferenc – archív)
Címkék
Az U17-es korosztály péntektől Telkiben próbálja kiverekedni (bár inkább „kijátszani") az Eb-döntőn való részvételt, noha Pisont István nebulóinak szereplése a 2014-es, U19-es Eb-fináléra nézve is támpontul szolgálhat: azon a kontinenstornán, amelynek a rendezési jogát nem kis sportdiplomáciai bravúrral a minap nyertük el, bizony ez a társaság vitézkedik majd.

Belgium, Wales és Oroszország ellenében igyekszik kivívni az Eb-döntőbeli részvételt a magyar U17-es válogatott. A fináléba csak a csoportgyőztes kvalifikálja magát. Az esélyekről és a honi utánpótlás helyzetéről beszélgettünk Pisont István szövetségi edzővel.

Az őszi selejtezőkben a fehéroroszokat, az andorraiakat és a norvégokat is legyőző együttes a telki elitkörben a belga, az orosz és a walesi nemzeti tizeneggyel találkozik – de vajon kötelező feladat a döntőbeli részvétel kivívása?

„Nagyon szeretnénk döntőbe jutni, a srácok is érzik a felelősséget, persze igyekszünk a terhet levenni a vállukról – kezdett bele a helyzetelemzésbe Pisont István. – Őszinte futballt szeretnénk tőlük látni, alázattal és szorgalommal elegyes focit, és szerintem joggal bizakodhatunk, ez a csapat játszott harminckét mérkőzést, tizenötöt megnyert és csak nyolcat veszített el. A belgák és az oroszok elsőként kvalifikálták magukat, a walesiek legjobb harmadikként, szóval bár fiatalok, nem lesz gyerekjáték a versengés. Az ellenfelek fejlett futballkultúrákból jönnek, ám mert tinédzserekről beszélünk, sok múlik azon, ki milyen napot fognak ki."

No meg azon is, hogy miképpen képezték mind ez ideig ezeket a fiúkat. Az utánpótlás-nevelésnek mégiscsak az lenne a feladata, hogy úgy tizennyolc éves korra kész, technikailag és taktikailag tökéletesen képzett labdarúgókat kínáljon a felnőttmezőnynek, csakhogy a híres-neves akadémiáink eddig nemigen jeleskedtek a klasszisgyártásban. Egyáltalán: hogyan egyeztethető össze a nevelés az eredménykényszerrel? És vajon a világelit már ebben a korban is előttünk jár?

„Nem vagyunk elmaradva az élvonaltól – állítja mély meggyőződéssel a szövetségi edző. – Az Eb-selejtezők tapasztalatai legalábbis ezt mutatják, igaz, a spanyolokkal, az angolokkal, a hollandokkal, a németekkel és a franciákkal eddig nem csaptunk össze. A csehekkel vagy a norvégokkal pariban voltunk, de bárki ellen ki merem állítani a fiainkat. Egyéniségeink is vannak, mint például a Milanban szereplő Tamás Krisztián vagy a Twente légiósa, Vida Krisztofer. Ezek a gyerekek ötévesen kezdtek el futballozni, majd most kiderül, mit tanultak tizenkét év alatt. Kérdőjelek persze vannak, de ha tényleg a képzéssel törődtünk, nem kell félni. A legfontosabb természetesen a töretlen fejlődésük, ám tizenhét évesen arról sem árt képet kapni, ki milyen versenyzőalkat, így aztán nyerni szeretnénk. Ami az akadémisták térnyerésének elmaradását illeti, sajnos eredménykényszer uralkodik a klubokban is, a nemzetközi porondra való kijutás, így a bevételek maximalizálása a cél, csak hát van itt egy ellentmondás: nevelik a palántákat, aztán meg nem adnak nekik lehetőséget. A kilencvenkettes-kilencvenhármas korosztályból hirtelen csak a szombathelyi Radó Andrást, illetve a ma már fehérvári Kovács Istvánt tudom megemlíteni mint élvonalbeli szereplőt. Pedig az akadémiákról kiáramló srácokat foglalkoztatni kellene, minimum az NB II-ben."

PISONT ISTVÁN A PÉNTEKI NEMZETI SPORTBAN AZT IS ELÁRÚLJA, HOGY MIBEN MARADUNK EL A NEMZETI ELITTŐL

 

AZ ELITKÖR PROGRAMJA
MÁRCIUS 23., PÉNTEK
Magyarország–Belgium 15, Telki
Oroszország–Wales 15, Tatabánya
MÁRCIUS 25., VASÁRNAP
Magyarország–Wales 15, Telki
Belgium–Oroszország 15, Tatabánya
MÁRCIUS 28., SZERDA
Magyarország–Oroszország 15, Telki
Belgium–Wales 15, Tatabánya

 

Legfrissebb hírek

Ilyen hangulatban csak Sallaiék edzhetnek: 40 ezer szurkoló látogatott ki hozzájuk – videók

Légiósok
7 perce

80 éves lett Vanyus Attila, az MKSZ korábbi alelnöke, az ETO ügyvezetője

Kézilabda
32 perce

Női röplabda Extraliga: az összes légiós, közte a bajnokság pontkirálynője is távozik Nyíregyházáról

Röplabda
34 perce

Rátaposott az Atlético címerére az Arsenal játékosa, látni kell Simeone reakcióját!

Bajnokok Ligája
52 perce

Csoportelsőként jutott tovább a magyar női válogatott a fallabda csapat Eb-n

Egyéb csapat
1 órája

A vb-selejtező előtt rendezik a veszprémi kézilabdázás napját

Kézilabda
1 órája

Asztalitenisz csapat-vb: női válogatottunk papírforma-vereséget szenvedett Szingapúrtól

Egyéb egyéni
1 órája

Sikeres öt év után távozik Gyergyóból Vincze Péter

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik