MAROSI GERGELY
MAROSI GERGELY
2020.04.22 18:23

Elképzelhetetlen nélküle a futball, de itthon csak 70 éve játszanak benne

Mi kell a szervezett keretek között lebonyolított labdarúgó-mérkőzésekhez? Megfelelően előkészített pálya. Játékvezető. Labda. Kétszer tizenegy játékos. No meg az őket megkülönböztető, számozott mezek. Az utóbbi ma evidens „tartozéka” a játéknak, de 1950-ig Magyarországon nem terjedt el a mezszámok használata.

Az ekkor már legendássá vált tízesben játszó Puskás Ferenc (balra) és a francia csapatkapitány, Roger Marche kézfogása 1956. október 7-én, Párizsban (Fotó: AFP)

 

„Uram, ez egy rögbimérkőzés, nem marhavásár”. A legenda szerint így válaszolt James Aikman Smith, a skót szövetség elnöke 1928-ban V. György királynak, amikor az rákérdezett, hogy az angol–skót válogatott mérkőzésen miért csak az angolok vannak számozott mezben.

MISZTIKUS MEZSZÁMOK – A FOURFOURTWO SOROZATA
1 – nem csak a kapu hősei
2 – két lábbal a pályán
3 – a mesteri hármasok

Nem tudjuk, hogy a labdarúgás korai képviselői osztották-e a skót rögbis társaik húzódzkodását a mezszámok alkalmazásától, de az biztos, hogy ez a ma alapvetőnek tekintett „találmány” évtizedekig nem terjedt el a futballpályákon. Magyarországon csak hetven éve játszanak kötelezően számozott mezben a csapatok, és ugyancsak 1950-ben volt az első világbajnokság, amelyen már számok díszelegtek a dresszeken – erre emlékezik legendás mezszámok felidézésével cikksorozatában a FourFourTwo. Az állandó, kötelező érvényű vb-mezszámozás ugyanakkor csak négy évvel később, 1954-ben jelent meg. De mi kezdjük a számok történetével!

SZÁMMÁGIA INDUL!

A labdarúgás játékszabályai – tehát a futball keretrendszerét szabályozó központi dokumentum – a mai napig nem tesz említést számozásról. A játékosok felszereléséről szóló részben a kötelező elemek: ujjakkal rendelkező mez (a két csapat egymástól és a játékvezetőtől is eltérő színeket visel), rövidnadrág (vagy – kapusok esetében – melegítő), sportszár, sípcsontvédő, cipő. Számozott mezről szó sem esik. Ezt ugyanis a versenysorozatok kiírásában szabályozza a lebonyolító szervezet: az NB I 2019–2020-as idényében például a „módi”: legalább 25 centiméteres, 1–99 közti egész számok vannak a játékosok mezén. Szintén kötelező a név feltüntetése az élvonalbeli csapatok számára.

Ma már ezt természetesnek vesszük, de 1886-ban, amikor a szabályokért felelős IFAB átvette a „regulakészítés” feladatát, egy léleknek sem jutott eszébe, hogy a pályán lelkesen szaladgáló fiatalemberek mezét meg lehetne számozni. Sőt! Egészen 1911-ig nincs is feljegyzés arról, hogy bármely csapat számozott szerelésben lépett volna pályára, pedig az angol FA-t 1863-ban alapították, az FA-kupát pedig először 1872-ben bonyolították le.

SZÁMHÁBORÚ

A rögbi- és a futballmérkőzések szervezői is hamar rájöttek arra, hogy az összeállításokat és mezszámokat tartalmazó brosúra bizony kelendő árucikk. Ráébredtek erre a feketén árusítók is, akik „konkurens” nyomtatványokat terjesztettek. Épp ezért rögbimérkőzések előtt előfordult a számok szándékos összekeverése vagy hamis információ kiszivárogtatása is – így csak a hivatalos programfüzetben szerepeltek helyesen a mezszámok. Legalábbis ezt remélték...

A számozás elterjedése mind a rögbi, mind a labdarúgás esetében Ausztráliából indult, s mivel a tojáslabdások jó másfél évtizeddel korábban alkalmazták, valószínűleg tőlük került át a futballistákhoz. A rögbi-történelemkönyvek szerint 1897-ben(!) egy brisbane-i Ausztrália–Új-Zéland válogatott mérkőzésen számozták meg először a mezeket, a hazaiak 16 és 30, a turnézó All Blacks 1 és 15 közötti számokat viselt.

A számozásban rejlő üzleti potenciált egyből meglátták: a beszámolók szerint kimondottan jól fogytak az összeállításokat és a számozást tartalmazó programfüzetek. Egy évtizeden belül már Afrikában és Európában is megjelentek a számozott csapatok.

A rögbiseket 1911-ben követték az ausztrál futballt játszó csapatok, majd az „igazi” labdarúgók: a feljegyzések szerint a Leichhardt és az HMS Powerful mérkőzése volt az első futballmeccs, amelyen mindkét csapat számozott mezben szerepelt. Új-Dél-Walesben egy évvel később már kötelező volt a mezszámozás.

Érdekes, hogy az európai mezszámozást még az amerikai is megelőzte; míg Dél- és Észak-Amerikában már 1925 előtt, Európában csak 1928. augusztus 25-én, a Chelsea–Arsenal találkozón láthattak először számozott szerelésű játékosokat a nézők. A számok egyben a posztra is utaltak – ez más országokban is így terjedt el. Az eredeti számok és posztok összefüggése, 2–3–5-ös formációban:

1 (de sokáig gyakran számozatlan): kapus
2: jobb oldali középhátvéd
3: bal oldali középhátvéd
4: jobbfedezet (halfback, ma védekező középpályás lenne)
5: középfedezet
6: balfedezet
7: jobbszélső
8: jobbösszekötő
9: középcsatár
10: balösszekötő
11: balszélső

A WM-rendszer kialakulásával átalakult a számozás is, a 2-es és a 3-as mellett az 5-ös (vagyis eredetileg középfedezet/centerhalf) lett a harmadik, a tényleges középhátvéd az angoloknál, a két védekező középpályás pedig a 4-est és a 6-ost viselte. A számok és a posztok közötti összefüggés a mai napig él a futballnyelvben, a németeknél például a „Sechser”, „Achter”, „Zehner”, tehát a hatos, nyolcas és tízes posztjelölő terminológia. A hatos védekező középpályás, a nyolcas „középső” középpályás, a tízes pedig irányító/középső támadó középpályás. Országról országra változtak a felállások és a számok posztjelölése is – míg Angliában vagy Brazíliában a balhátvéd viselt 3-ast, addig Magyarországon a 3-as a középhátvédé lett. Ez időbeliséget is jelez: az angol vagy brazil számkiosztás még a kétvédős rendszerek idejéből származik, Magyarországon viszont már háromvédős rendszerben játszottak a csapatok, amikor a szokás elterjedt (és emiatt nálunk a négyvédős rendszer kialakulásakor a 2-es jobbhátvéd, a 3-as középhátvéd és a 4-es balhátvéd közé a fedezetsorból a védősorba bekerülő beállós sok esetben a 6-os számot kapta – az Aranycsapatban a két fedezet közül az 5-ös Bozsik inkább a támadásokat segítette, míg a 6-os Zakariás a védekezést, ő sokszor amolyan negyedik védőként, beállósként szerepelt, így jött sok csapat esetén a beállósoknak a 6-os mez, míg a 4–3–3-as rendszerben az 5-öst egy időben a jobb oldali középpályások viselték – a szerk.).

Giuseppe Meazza és Sárosi György az 1938-as világbajnoki döntő előtt. Egyikük mezén sincs még szám (Fotó: AFP)

KÉSEI ÁTVÉTEL

A számozás lassú elterjedését mutatja, hogy az első három világbajnokságon (1930, 1934, 1938) is üres volt a mezek hátulja, ez jól látszik például az olasz–magyar döntő előtt készült fényképen. Sem a nézőket, sem a korabeli sportújságíró-kollégákat nem irigyeljük feltétlenül azért, hogy számok nélkül kellett eligazodniuk – egy kavarodásból elért gólt elég nehéz néha ma is (számozással, ismétlésekkel együtt) leírni, képzeljük el ugyanezt enélkül…

A magyar sportújságírás és a Nemzeti Sport legendás alakja, az ötvenes években főszerkesztője, Feleki László Londoni ködfoszlányok című, 1939. január 8-i cikkében ír a számozás lassú térhódításáról.

„A rugbyban már régóta megszámozzák a játékosokat, a futballban még idegenkednek tőle. A játékosok nem szeretik. A profifutballista kényesebb, mint az amatőr rugbyzó. Az Anglia–Kontinens mérkőzésen megszámozták a játékosokat, ezenkívül azonban csak egy mérkőzést láttam, amelyen számot viseltek a játékosok, ez az Arsenal–Svájc meccs volt.

Úgy látszik, a számok lassan mégis meghódítják a futballt. A Tottenham Hotspur vezetősége határozta el, hogy a Watford elleni kupamérkőzésre számokat kapnak a játékosok. A Tottenham vezetősége reméli, hogy a közönsége méltányolni fogja ezt az udvariassági aktust.

»Különösen akkor segítenek a számok, amikor a közönség a góllövő személyét akarja megállapítani« – mondotta Mr. Turner, a »Kakasok« főtitkára.

(Lehetséges, hogy erre megint jelentkezik majd egy önérzetes szurkoló, és kikéri magának, hogy azt feltételezik róla, hogy szám nélkül nem ismeri meg a góllövőt…)

Nem elegáns, de jól látható mezszámok (Fotó: Classic Football Shirts)

Hogy mennyire szokatlan volt magyar szemmel a számozás, azt jól mutatja a Nemzeti Sport 1939. szeptember 8-i kiadása. Pálfai János „londoni noteszében” a Wolverhampton Wanderers–Arsenal találkozóról számol be, és a következőkre csodálkozik rá:

„A játékosok ezen a mérkőzésben már számozott mezben játszottak. A számozás a kapusnál kezdődik és a balszélsőnél végződik. A kapus tehát az 1-es, a jobbhátvéd a 2-es, a jobbfedezet a 4-es, a jobbszélső a 7-es… Érdekes volt megfigyelni, hogy az 5-ös és az ellenfél 9-ese mindig egymás közelében voltak. Az 5-ös »ragaszkodásából« … Az ötös a középfedezet, a 9-es a középcsatár.”

Alighanem ez az első részletes, a magyar sajtóban megjelent leírása a számozott mezeknek. Angliában 1939. június 5-én döntöttek arról, hogy bajnoki mérkőzéseken kötelező lesz a számozás.

Még ez év decemberében számolt be a rövidhírek között a Nemzeti Sport arról, hogy a berlini német–olasz válogatott mérkőzésen mindkét csapat számokat viselt, tehát a találmány közeledett Közép-Európához.

„Minden játékos a hátán hordotta a számát. A kapus az 1-est, a balszélső a 11-est. A közönség hálásan fogadta ezt az intézkedést, mert olyan hatalmas stadionban, mint a berlini, a külső karéjban ülők bizony már nem nagyon tudják felismerni arcról, alakról az egyes, főleg idegen játékosokat.”

Svédországban 1940-ben szavazással – a vezetőket és a sportújságírókat kérték meg a voksolásra – döntöttek a mezszámozás bevezetése mellett. Itthon ez továbbra is különös hóbortnak tűnhetett, mert 1941 decemberében hírértékűnek minősült, hogy a Vicenza–Bari találkozóról készített La Gazzetta dello Sport-címlapfotó számozott játékosokat ábrázolt. Lapunk már nemcsak beszámolt, hanem javaslatot is tett: „Olaszország is áttért már a játékosok mezszámozásának rendszerére. A közönség kívánta ezt. Ott, ahol sok az idegen csapat, a vendégcsapat játékosainak felismerésében jelentős segítséget jelent ez a megszámozás. A mi 16-os létszámú NB I. osztályunkban is célszerű lenne a játékosok megszámozása. Legalább kísérletképpen!”

Tehát a számozás célja elsősorban az volt, hogy az „idegen” – azaz vendég- – csapat játékosait (s benne az odalátogató sztárokat) könnyebben felismerhessék a hazai szurkolók, illetve a góllövők azonosításánál is segítséget kapjon a sokszor igen távol ülő (álló) publikum.

A MAGYAR ÚTTÖRŐK

A számozás megjelenésére Magyarországon egészen 1946-ig kellett várni (legalábbis ebből az évből van egyértelmű bizonyíték erre), de még évek teltek el, míg kötelező lett a viselésük. A pionír alighanem az Újpest volt: fennmaradt arról feljegyzés, hogy a lila-fehérek 1946. augusztus 11-én, az Elektromos ellen már számozott mezben futballoztak (el is hangzott az a poén, hogy számos jó teljesítmény volt a csapatban...).

„…kivonult fehérben az Újpest, a mellén Újpest felirattal, a hátukon hatalmas számokkal” – írja a Képes Sport, s fotókat is közöl a mérkőzésről, bár egy kivételével minden a közönség és a lelátó látható, a fennmaradó egyen meg a Tromos kapusa. Ez nem egyszeri alkalom volt, hiszen még ebben az évben a Képes Sport fotót is közölt a Törökországban túrázó újpestiek számozott mezéről, de a tudósító még az 1948-as Újpest–MTK mérkőzés leírásában is felhívja a figyelmet a különlegességre. Mivel a többi csapat meze ekkoriban számozatlan a fennmaradt kevés fotón (ritka az a publikált kép, amelyen háttal álló mezőnyjátékost is látunk), alighanem a lila-fehérek vezették be a számviselést Magyarországon.

Alighanem ez az első magyar sajtófotó itthon használt számozott mezről – az Újpest 1946-os törökországi túráján készült (Fotó: Képes Sport)

Ekkor már több másodosztályú csapat is számozott szerelést viselt, sőt, 1949 őszén a Csepel játékosai is számozott mezben futottak ki a gyepre – mivel ezt a tényt többször külön is megjegyzik az újságírók, valószínűsíthetjük, hogy ez még mindig szokatlannak számított.

A terjedés gyorsult. Míg az 1949. október 30-i magyar–bolgár találkozón (5:0) csak a vendégeken volt számozott mez, november 20-án, Svédország ellen (szintén 5:0) már a magyar válogatott játékosain is ott voltak a számok, s ezt fotó és filmfelvétel is bizonyítja. Az első „számozott” gólszerző Kocsis Sándor (8-as), aki még kétszer betalált a találkozón; a jobbösszekötő mellett Puskás Ferenc (10) és Deák Ferenc (9) zörgette meg a svédek hálóját.

Az 1949-es magyar–svéd mérkőzésen viselt válogatottunk először számozott mezt, a kép jobb oldalán Lóránt Gyula (3) (Fotó: Nemzeti Sport)

 

Magyarország–Bulgária 5:0 (számozás nélkül)

Magyarország–Svédország 5:0 (számozással)

ZÖMÖKEK IS, SZÁMUK SINCS

Még az 1950-es évek végén is panaszkodnak levélírók, játékvezetők a „számtalanságról”. Az 1952-es Győr–Dorog találkozón a Bányász játékosai számozatlan mezben vonultak ki, a közönség meg bosszankodott, hiszen, hogy lapunk korabeli számát idézzük:

„A mérkőzés folyamán különösen zavarólag hatott a számozatlan mez, mert a dorogi csatárok valamennyien zömöktermetűek. A kapu előtti tömörüléseknél nagyon nehezen lehetett megállapítani, hogy ki kicsoda. Ezért fordult elő, hogy a szurkolók sokáig találgatták, hogy ki rúgta a dorogi gólokat.”

Arról nem beszélve, hogy a játékvezetőnek sem volt könnyű megállapítania, éppen ki követett el egy-egy szabálytalanságot.

A győri nézőknek a jelek alapján ez volt a keresztjük, mert 1958-ban a vendég Újpest játékosain nem volt számozás, így aztán a hazai drukkerek csak találgatták, kik mértek kedvenceikre 4:0-s csapást. Ugyanebben az évben a Csepel és a DVTK csapatát is megrótták a számozatlanságért.

Az új szokás a klubcsapatoknál egyre terjedt, lapunk november 15-i számában a kispestiek újságolják, hogy „pihenőhelyre” akarták pár napra vinni a csapatot, de csak egy napra volt pénz, így a játékosok úgy döntöttek, kiruccanás helyett ezt költsék inkább új, számozott mezekre. Az Újpest ellen 4:1-re megnyert rangadón már ez volt a kispestieken.

A kötelező bevezetés már csak idő kérdése volt, pláne, hogy kosárlabdában már számozottak voltak a mezek, s 1949 folyamán kézilabdában, röplabdában és vízilabdában is előírta a szövetség a számozás viselését. Sőt, a KAC, a GSE és a P. (Pécsi?) Tárna kézilabdacsapata pénzbüntetést kapott októberben az előírás megszegéséért.

A Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége még 1949 októberében határozott arról, hogy innentől a futballpályákon is csak a számozott a módi, s 1950. február 15-én ezt kiterjesztette kötelező jelleggel az eredetileg csak az első osztályú csapatokra vonatkozó rendeletet az összes egyesületre, így a tavaszi szezont minden klub számozott szerelésben kezdte meg.

A február 26-i ÉDOSZ (Ferencváros)–Soroksár találkozón már mindkét csapat tagjai ilyet viseltek.

Czibor Zoltán (11, takarva) elviszi a labdát Toni Turek (1) mellett, Werner Kohlmeyer (3) és Kocsis Sándor (8) figyeli az eseményeket az 1954-es vb-döntőn (Fotó: AFP)

PUSKÁS, A SZÁMOZATLAN, A 19-ES…  A 10-ES!

A számok közül azért eleinte volt egy kis kavarodás hazai és nemzetközi szinten is. Vegyük a leghíresebb magyar tízes, Puskás Ferenc példáját.

Puskás számozatlanul mutatkozott be a Kispestben és a magyar válogatottban is, és a fennmaradt dokumentumok szerint 1949 novemberében előbb klubjában, aztán a nemzeti csapatban húzhatta magára a később legendássá váló tízest. Olimpiai bajnok viszont 19-es szerelésben lett – nem valószínű, hogy bárki megkérdezte volna erről, mert úgy tűnik, a számokat a szervezők írták be, és ez a magyarázat arra, hogy az 1952-es játékokon a legtöbb válogatottnál teljes az összevisszaság.

Míg a brazil vagy a házigazda finn válogatottnál „poszthű” 1-től 11-ig az ideális kezdőcsapat számozása, több kapusnak a kettes jutott, a francia kapuvédő Jean-Guy Astressesnek meg a nyolcas. Miután a magyarok harmadik számú kapusáé, Gellér Sándoré lett az 1-es, Grosics Gyula is a kettest kapta meg (viszont a felvételeken látható, hogy például a jugoszláv kapussal, Vladimir Bearával ellentétben rajta nem volt szám), Dalnoki Jenő a nyolcast, Lóránt Gyula a kilencest, Bozsik József a tízest, Kocsis Sándor a tizenötöst, Hidegkuti Nándor a tizenhatost, Puskás Ferenc a tizenkilencest, Czibor Zoltán a húszast.

Bozsik József ötös számú meggypiros meze, amelyet a Puskás Intézet őriz. Bozsik az 1952-es olimpián tízesben játszott (Fotó: puskas.com)

Puskás 19-ese jól látszik az olimpiai döntőről készített felvételeken. Az 1954-es világbajnokságon már a tízest hordta, és az NSZK tízese, a hátvéd Werner Liebrich rúgta le – az volt az első vb, amelyen állandó mezszámozást viselt minden nemzeti csapat –, 1962-ben pedig ő volt a spanyol csapat 14-ese. Hogy miért? Mert a spanyolok ábécésorrendben számozták meg a csapatot, így a 10-es egy barcelonai védőnek, Sígfrid Graciának jutott.

NEVEK A MEZEN

A magyar labdarúgó-válogatott először 1981. június 6-án, az Anglia elleni világbajnoki selejtezőn (1–3) szerepelt olyan mezben, amelynek hátán a játékosok neve is szerepelt. „Az angolok ellen pályára lépő válogatott labdarúgóink – hasonlóan több válogatott és külföldi klubcsapat régi szokásához – most első ízben olyan mezben szerepelnek, amelynek hátán a szám fölött nevük is olvasható lesz” – írta lapunk.

A selejtező előtt, a Budapest–Vidék öregfiúk-mérkőzésen láthatta a pályán, s ünnepelhette a magyar közönség évtizedek után először a hazatérő Puskás Ferencet, aki három gólt is szerzett. A névvel ellátott mez egyszeri alkalomnak bizonyult, szeptember 23-án, a románok ellen már nem volt név a magyar szerelésen.

A tízes szám a későbbiekben ikonikussá vált, általában egy csapat legjobb, legkreatívabb játékosa kapja meg – és ebben szinte biztosan szerepe van annak, hogy Puskást, majd Pelét is (mint klasszikus balösszekötőt) ebben a mezben láthatták a nézők.

Pelé esetében egyébként ez részben a véletlennek köszönhető: a brazil szövetség elfelejtette leadni a számozást az 1958-as világbajnokságra, így véletlenszerűen osztottak a szervezők. A kapus Gilmar lett a hármas, a védő Zózimo a kilences, de Pelé valahogy megkapta a tízest, s ezzel ismerte meg a világ.

Egyébként tényleg ez volt a száma: a tinédzser balösszekötő a Santos játékosaként tízesben futballozott az akkori közönségkedvenc (és előző tízes), Vasconcelos súlyos sérülése után, tehát a véletlen a vb-n igencsak a kezére játszott.

A tízes mez pedig azóta is „a vágy tárgya” – bármerre is megyünk a világ futballpályáin.

TAKTIKAI „MEGTÉVESZTÉS”

A mezszámokkal eleinte az ellenfelet is meg lehetett zavarni – például ha nem a „jelentésüknek”, vagyis az adott futballkultúrában megszokott posztnak megfelelő szerepkörben játszottak a futballisták.

Az 1953-as „évszázad mérkőzésén” (Anglia–Magyarország 3:6) például a hazai védők zavartan figyelték, hogy Hidegkuti Nándor egy 9-estől teljesen meghökkentő módon visszavont középcsatárként tevékenykedik. A teljesen megzavarodott Harry Johnston meg is kérdezte a csapatkapitány Billy Wrightot, hogy mit tegyen (kövesse-e a magyar kilencest, vagy maradjon a helyén), mire a hazai szempontból kevésbé megnyugtató „Fogalmam sincs, Harry” volt a felelet. Feleki László visszaemlékezésében szintén kiemeli, az angolok nehezen tudtak alkalmazkodni ahhoz, hogy a magyarok nem az ottaninak megfelelő szerepkörökben játszottak, hiába voltak ugyanúgy számozva.

„A kifelé vezető folyosón a magyar fiúk örömmel tapasztalták, hogy az angolok igen nagy érdeklődéssel nézegetik őket, forgolódva igyekeznek megállapítani a számok tanúsága alapján, hogy ki mit játszik. Nem taktikai ravaszságból ugyan, de a magyar játékosok számozása némileg félrevezette a hagyományokat tisztelő számozáshoz szokott angol játékosokat. Mi ugyanis a háromhátvédes rendszer felállásához híven 3-as számmal jelöljük a középhátvédet, az angolok 5-össel. Talán Mortensen tűnődött is játék közben, hogy az általa kiszemelt fekete középhátvéd hogyan lett szőke néhány perc alatt…”

Egy 1954-es beszámoló megemlíti, a magyar ifjúsági válogatottat összezavarta, hogy az osztrákok számozása nem felelt meg az itthon szokásosnak (a középcsatár hetes, a jobbszélső tízes számmal játszott), egy évvel később egy cikk pedig arról tesz említést lapunkban, hogy a számok szándékos összekeverése létező jelenség volt, amolyan taktikai megtévesztő manőver.

2020.05.26 08:38:51

Magyar válogatott THURY GÁBOR

A hatvanas-hetvenes évek legendás Újpestjének hátvédje 75 esztendős lett.

2020.05.19 15:27:28

Magyar válogatott THURY GÁBOR

Az Aranycsapat 1955 májusában északra utazott, és négy meccsen 27 gólt szerzett.

2020.05.18 12:55:50

Magyar válogatott MALONYAI PÉTER

Az 1958-as vb kudarca ellenére futballválogatottunk esélyese volt az Anglia elleni mérkőzésnek 1960 májusában.

2020.05.17 23:24:16

Magyar válogatott SZ. E. M.

A magyarországi brit nagykövet testvére is a szemtanúja volt a hatvan évvel ezelőtt diadalnak.

2020.05.17 19:45:43

Magyar válogatott MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Meginognak abban a hitükben, hogy akkor még négyszögletes volt a labda.