Egygólos győzelem Finnország ellen

Vágólapra másolva!
2010.10.27. 16:34
null
Elek Bence (középen) találata döntött a finnek ellen (fotó: Németh Ferenc – archív)
A selejtezőcsoport első fordulójának kudarca – Magyarország–Moldova 0–1 – után a magyar U19-es válogatott győzelmi kényszerben és vérfrissítésen átesett kezdőcsapattal lépett pályára Finnország ellen.

 

Szepessy László szövetségi edző gyakorlatilag csak a védelmet hagyta meg a Moldova elleni mérkőzéshez képest, a középpályáról és a csatársorból négy embert is kicserélt.

Az első játékrészben a magyar csapat támadott többet, de a szögletek és lövési próbálkozások sokáig nem vezettek eredményre. A félidő hajrájában, lélektanilag a legjobbkor Elek Bence mégis megtörte a gólcsendet, vezetéshez juttatva a magyar csapatot.

A második félidőben mindkét együttes előtt több lehetőség adódott, de továbbra is a mieink domináltak, míg a finnek kevés helyzetükből nem tudták bevenni Ambrusics Róbert kapuját, így nem változott az eredmény: a magyar U19-esek 1–0-ra legyőzték Finnországot.

„Lényegesen több helyzetet alakítottunk ki mint az első mérkőzésen, és az egyikből megszereztük a győztes gólt is – nyilatkozta a találkozó után az mlsz.hu-nak Szepessy László szövetségi edző. – Kreatívabb, szellemesebb volt a futballunk, mint az első mérkőzésen, végig uraltuk a játékot, akár nagyobb különbségű győzelem is születhetett volna. A szombati harmadik mérkőzésen mindenképpen ki szeretnénk harcolni a továbbjutást, ha ebben a szurkolók is támogatnak bennünket, akkor a mai játékunk alapján akár a csoportelsőségre is lehet esélyünk.”

A selejtezőtorna utolsó játéknapján szombaton Magyarország Lengyelországgal csap össze 12.30-tól Tatabányán, míg ugyanakkor Telkiben Finnország Moldovával mérkőzik.

MAGYARORSZÁG–FINNORSZÁG 1–0

 

U19-ES EB-SELEJTEZŐ
SELEJTEZŐ, 6. CSOPORT
MAGYARORSZÁG–FINNORSZÁG 1–0 (1–0)
MAGYARORSZÁG: Ambrusics – Szolnoki, Izing, Kelemen, Farkas N. (Farkas M., 74.), Czár, Windecker, Kovács I., Ponczók (Tóth L., 88.), Skriba, Elek B. (Batizi-Pócsi, 71.). Szövetségi edző: Szepessy László
FINNORSZÁG: Viitala – Heiskanen, Koivala, Nieminen, Kauppi, Saksela (Mäkijärvi, 72.), Ahola (Lehtonen, a szünetben), Korsunov (Mäkinen, a szünetben), Jenkinsin, Alho, T. Väyrynen. Szövetségi edző: Mika Laurikainen
Gólszerző: Elek B. (43.)
U19-ES EB-SELEJTEZŐ
6. CSOPORT, 2. FORDULÓ
Magyarország–Finnország  1–0
Moldova–Lengyelország  0–0
KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Magyarország–Moldova  0–1
Lengyelország–Finnország  2–0
OKTÓBER 30., SZOMBAT
Magyarország–Lengyelország  12.30, Tatabánya
Finnország–Moldova  12.30, Telki
A csoport állása: 1. Lengyelország 4 pont (2–0), 2. Moldova 4 (1–0), 3. Magyarország 3 (1–1), 4. Finnország 0 (0–3)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik