
„A korábbi esetekben a harmadik hely előrelépést jelentett, ezért lehetett részsikerként elkönyvelni, noha az is kiesést ért. Az előző Eb-selejtezőn megszerzett harmadik hely után viszont ez már nem siker. Szeretnénk előrelépni, azaz a cél a második, vélhetően pótselejtezőt érő pozíció” – mondta a szakvezető az MTI-nek.
| Hogyan (nem) jut ki a magyar csapat a vb-re – A Nemzeti Sport Online csoportbeharangozó összeállítását itt olvashatja! |
Egervári a csoportot rendkívül erősnek nevezte, mivel meglátása szerint csupán egyetlen válogatott, éppen a pénteki nyitányon a magyarokat fogadó andorrai lóg ki „lefelé” a hatosból. Úgy vélekedett, hogy a biztos részvételt jelentő első hely egyértelmű esélyese a vb-ezüstérmes Hollandia, legalább annyira, mint ahogy az utolsó pozícióban szinte biztosan a pireneusi miniállam csapata zár majd. Hozzátette, az, hogy a németalföldiek az elmúlt időszakban gyengébben teljesítettek – júniusban kikaptak három Eb-meccsükön, majd az augusztusi barátságos találkozójukon is –, valószínűleg csak átmeneti visszaesés.
SZAVAZÁS
Pénteken, majd jövő kedden – Andorra, illetve Hollandia ellen – megvívja első két vb-selejtezőjét Egervári Sándor válogatottja: ön szerint meddig jut el az együttes?
KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!
„A második pozícióért négy válogatott lehet harcban, a miénken kívül a török, a román és az észt. Vélhetően nagy körbeverés lesz a csapatok között, nagyon kiélezett küzdelemre számítok, ezért rendkívül sokat jelenthet a továbbjutás szempontjából, ha valamely gárdának sikerül pontot rabolnia a hollandoktól” – mondta Egervári, aki kiemelte, a második hely megszerzéséhez egy bravúr kevés lesz.
A szakvezető megjegyezte, nem az ő csapata ugyan a favorit, de nem is esélytelen. Ezt azzal indokolta, hogy a törökök és a románok futballkultúrában előrébb tartanak, de az elmúlt időszakot figyelembe véve éppen a nemzeti együttesek teljesítménye és eredményessége között nem tapasztalható jelentős különbség. Az észtekkel kapcsolatban pedig azt emelte ki, hogy a legutóbbi, Európa-bajnoki kvalifikáció során csak a pótselejtezőn buktak el.
Saját csapatáról úgy vélekedett a kapitány, hogy sokat lépett előre az elmúlt években, elsősorban csapategységben, mert kiváló közösség kovácsolódott a játékosokból, akik kölcsönösen tudnak egymásnak segíteni. Hangsúlyozta, külön öröm, hogy hosszú sérülése után visszanyerte csapatkapitányát, Gera Zoltánt a válogatott, amely ebből sokat profitálhat.
„A futballisták nagyon jól összecsiszolódtak, de a pályán kívül és a pályán is, harmonikus összképet mutatnak. Ez a válogatott bárki ellen képes dominálni egyes periódusokban, sőt a nyári felkészülési meccsek alapján akár az utolsó negyedórában is képes erre fejlettebb futballkultúrát képviselő együttessel szemben” – utalt Egervári a nyári Eb-n negyeddöntős csehek és a csoportkörben kiesett írek elleni júniusi találkozókra.
A jövőt illetően Egervári azt emelte ki, hogy alapvetően fiatal játékosokból áll a válogatott, amelyben így távlatilag komoly lehetőség van. Ugyanakkor hangsúlyozta, csapata most is utolsó esélyig küzdeni fog a kitűzött célért, már csak azért is, mert olyan rutinos labdarúgók is szerepelnek a keretben, akiknek talán a mostani selejtezősorozatban van utoljára esélyük, hogy kijussanak egy nagy tornára.
„Azt látni kell, hogy a 2014-es vb-n 13 európai együttes vehet részt, míg a következő, 2016-os franciaországi Eb-n csaknem dupla ennyi, 24 csapat szerepel majd, azaz a kontinensviadalra lényegesen könnyebb lesz kivívni a részvételt" – mondta Egervári.
Az európai selejtezősorozatból a kilenc csoport győztese közvetlenül kijut a vb-re, míg a második helyezettek – a legrosszabb kivételével – oda-visszavágós pótselejtezőn küzdenek meg a fennmaradó négy vb-helyért.
A magyar válogatott pénteken 20.30 órától Andorrában kezdi a 2014-es brazíliai vb selejtezősorozatát, négy nappal később pedig a Puskás Ferenc Stadionban, ugyancsak 20.30 órától a vb-ezüstérmes hollandokat látja vendégül.
| Az 1986-os világbajnokság óta nem vett részt nagy tornán a magyar labdarúgó-válogatott, amely Andorra vendégeként pénteken kezdi meg a 2014-es brazíliai vb-re selejtezősorozatot. A nemzeti csapat 1986-os világbajnoki szereplése óta hét Eb- és hat vb-selejtezősorozatot fejezett be sikertelenül, legtöbbször – szám szerint nyolcszor – csoportjában csak a negyedik helyen végzett. Ha helyezésben nem is, pontszámban és szerzett gólokban mindenképpen a legutóbbi Eb-selejtező volt a legeredményesebb selejtezősorozat a vizsgált időszakban. A lehetséges 30 pont 63 százalékát szerezte meg Egervári Sándor csapata, a mérkőzésenkénti gólátlaga pedig 2.2 volt. A negatív csúcsot a 2008-as-es Eb-t megelőző selejtezősorozat jelenti, amelyben Bozsik Péter, majd Várhidi Péter irányításával hatodik, utolsó, előtti helyen zárt a csapat. |
| 1988-as Eb-selejtező | |||||||
| 1. | HOLLANDIA | 8 | 6 | 2 | – | 15–1 | 14 |
| 2. | Görögország | 8 | 4 | 1 | 3 | 12–13 | 9 |
| 3. | Magyarország | 8 | 4 | 0 | 4 | 13–11 | 8 |
| 4. | Lengyelország | 8 | 3 | 2 | 3 | 9–11 | 8 |
| 5. | Ciprus | 8 | – | 1 | 7 | 3–16 | 1 |
| 1990-es vb-selejtező | |||||||
| 1. | SPANYOLORSZÁG | 8 | 6 | 1 | 1 | 20–3 | 13 |
| 2. | ÍRORSZÁG | 8 | 5 | 2 | 1 | 10–2 | 12 |
| 3. | Magyarország | 8 | 2 | 4 | 2 | 8–12 | 8 |
| 4. | Észak-Írország | 8 | 2 | 1 | 5 | 6–12 | 5 |
| 5. | Málta | 8 | – | 2 | 6 | 3–18 | 2 |
| 1992-es Eb-selejtező | |||||||
| 1. | SZOVJETUNIÓ | 8 | 5 | 3 | – | 13–2 | 13 |
| 2. | Olaszország | 8 | 3 | 4 | 1 | 12–5 | 10 |
| 3. | Norvégia | 8 | 3 | 3 | 2 | 9–5 | 9 |
| 4. | Magyarország | 8 | 2 | 4 | 2 | 10–9 | 8 |
| 5. | Ciprus | 8 | – | – | 8 | 2–25 | 0 |
| 1994-es vb-selejtező | |||||||
| 1. | GÖRÖGORSZÁG | 8 | 6 | 2 | – | 10–2 | 14 |
| 2. | OROSZORSZÁG | 8 | 5 | 2 | 1 | 15–4 | 12 |
| 3. | Izland | 8 | 3 | 2 | 3 | 7–6 | 8 |
| 4. | Magyarország | 8 | 2 | 1 | 5 | 6–11 | 5 |
| 5. | Luxemburg | 8 | – | 1 | 7 | 2–17 | 1 |
| 1996-os Eb-selejtező | |||||||
| 1. | SVÁJC | 8 | 5 | 2 | 1 | 15–7 | 17 |
| 2. | TÖRÖKORSZÁG | 8 | 4 | 3 | 1 | 16–8 | 15 |
| 3. | Svédország | 8 | 2 | 3 | 3 | 9–10 | 9 |
| 4. | Magyarország | 8 | 2 | 2 | 4 | 7–13 | 8 |
| 5. | Izland | 8 | 1 | 2 | 5 | 3–12 | 5 |
| 1998-as | vb-selejtező | ||||||
| 1. | NORVÉGIA | 8 | 6 | 2 | – | 21–2 | 20 |
| 2. | Magyarország | 8 | 3 | 3 | 2 | 10–8 | 12 |
| 3. | Finnország | 8 | 3 | 2 | 3 | 11–12 | 11 |
| 4. | Svájc | 8 | 3 | 1 | 4 | 11–12 | 10 |
| 5. | Azerbajdzsán | 8 | 1 | 9 | 7 | 3–22 | 3 |
| pótselejtező | Magyarország–Jugoszlávia | 1–7, | Jugoszlávia–Magyarország | 5–0 | |||
| 2000-es Eb-selejtező | |||||||
| 1. | ROMÁNIA | 10 | 7 | 3 | – | 25–3 | 24 |
| 2. | PORTUGÁLIA | 10 | 7 | 2 | 1 | 32–4 | 23 |
| 3. | Szlovákia | 10 | 5 | 2 | 3 | 12–9 | 17 |
| 4. | Magyarország | 10 | 3 | 3 | 4 | 14–10 | 12 |
| 5. | Azerbajdzsán | 10 | 1 | 1 | 8 | 6–26 | 4 |
| 6. | Liechtenstein | 10 | 1 | 1 | 8 | 2–39 | 4 |
| 2002-es vb-selejtező | |||||||
| 1. | OLASZORSZÁG | 8 | 6 | 2 | – | 16–3 | 20 |
| 2. | Románia | 8 | 5 | 1 | 2 | 10–7 | 16 |
| 3. | Grúzia | 8 | 3 | 1 | 4 | 12–12 | 10 |
| 4. | Magyarország | 8 | 2 | 2 | 4 | 14–13 | 8 |
| 5. | Litvánia | 8 | – | 2 | 6 | 3–20 | 2 |
| 2004-es Eb-selejtező | |||||||
| 1. | SVÉDORSZÁG | 8 | 5 | 2 | 1 | 19–3 | 17 |
| 2. | LETTORSZÁG | 8 | 5 | 1 | 2 | 10–6 | 16 |
| 3. | Lengyelország | 8 | 4 | 1 | 3 | 11–7 | 13 |
| 4. | Magyarország | 8 | 3 | 2 | 3 | 15–9 | 11 |
| 5. | San Marino | 8 | – | – | 8 | 0–30 | 0 |
| 2006-os vb-selejtező | |||||||
| 1. | HORVÁTORSZÁG | 10 | 7 | 3 | – | 21–5 | 24 |
| 2. | SVÉDORSZÁG | 10 | 8 | – | 2 | 30–4 | 24 |
| 3. | Bulgária | 10 | 4 | 3 | 3 | 17–17 | 15 |
| 4. | Magyarország | 10 | 4 | 2 | 4 | 13–14 | 14 |
| 5. | Izland | 10 | 1 | 1 | 8 | 14–27 | 4 |
| 6. | Málta | 10 | – | 3 | 7 | 4–32 | 2 |
| 2008-as Eb-selejtező | |||||||
| 1. | GÖRÖGORSZÁG | 12 | 10 | 1 | 1 | 25–10 | 31 |
| 2. | TÖRÖKORSZÁG | 12 | 7 | 3 | 2 | 25–11 | 24 |
| 3. | Norvégia | 12 | 7 | 2 | 3 | 27–11 | 23 |
| 4. | Bosznia-Hercegovina | 12 | 4 | 1 | 7 | 16–22 | 13 |
| 5. | Moldova | 12 | 3 | 3 | 6 | 12–19 | 12 |
| 6. | Magyarország | 12 | 4 | – | 8 | 11–22 | 12 |
| 7. | Málta | 12 | 1 | 2 | 9 | 10–31 | 5 |
| 2010-es vb-selejtező | |||||||
| 1. | DÁNIA | 10 | 6 | 3 | 1 | 16–5 | 21 |
| 2. | PORTUGÁLIA | 10 | 5 | 4 | 1 | 17–5 | 19 |
| 3. | Svédország | 10 | 5 | 3 | 2 | 13–5 | 18 |
| 4. | Magyarország | 10 | 5 | 1 | 4 | 10–8 | 16 |
| 5. | Albánia | 10 | 1 | 4 | 5 | 6–13 | 7 |
| 6. | Málta | 10 | – | 1 | 9 | 0–26 | 1 |
| 2012-es Eb-selejtező | |||||||
| 1. | HOLLANDIA | 10 | 9 | – | 1 | 37–8 | 27 |
| 2. | SVÉDORSZÁG | 10 | 8 | – | 2 | 31–11 | 24 |
| 3. | Magyarország | 10 | 6 | 1 | 3 | 22–14 | 19 |
| 4. | Finnország | 10 | 3 | 1 | 6 | 16–16 | 10 |
| 5. | Moldova | 10 | 3 | – | 7 | 12–16 | 9 |
| 6. | San Marino | 10 | – | – | 10 | 0–53 | 0 |
| 1930 | nem indult |
| 1934 | negyeddöntős |
| 1938 | ezüstérmes |
| 1950 | nem indult |
| 1954 | ezüstérmes |
| 1958 | csoportkör |
| 1962 | negyeddöntős |
| 1966 | negyeddöntős |
| 1970 | nem jutott ki |
| 1974 | nem jutott ki |
| 1978 | csoportkör |
| 1982 | csoportkör |
| 1986 | csoportkör |
| 1990 | nem jutott ki |
| 1994 | nem jutott ki |
| 1998 | nem jutott ki |
| 2002 | nem jutott ki |
| 2006 | nem jutott ki |
| 2010 | nem jutott ki |
| 2012. szeptember 7. | Hollandia–Törökország | 20.30 |
| 2012. szeptember 7. | Andorra–Magyarország | 20.30 |
| 2012. szeptember 7. | Észtország–Románia | 21.00 |
| 2012. szeptember 11. | Magyarország–Hollandia | 20.30 |
| 2012. szeptember 11. | Románia–Andorra | 20.30 |
| 2012. szeptember 11. | Törökország–Észtország | 21.00 |
| 2012. október 12. | Törökország–Románia | |
| 2012. október 12. | Észtország–Magyarország | |
| 2012. október 12. | Hollandia–Andorra | |
| 2012. október 16. | Andorra–Észtország | |
| 2012. október 16. | Magyarország–Törökország | |
| 2012. október 16. | Románia–Hollandia | |
| 2013. március 22. | Andorra–Törökország | |
| 2013. március 22. | Magyarország–Románia | |
| 2013. március 22. | Hollandia–Észtország | |
| 2013. március 26. | Észtország–Andorra | |
| 2013. március 26. | Hollandia–Románia | |
| 2013. március 26. | Törökország–Magyarország | |
| 2013. szeptember 6. | Románia–Magyarország | |
| 2013. szeptember 6. | Észtország–Hollandia | |
| 2013. szeptember 6. | Törökország–Andorra | |
| 2013. szeptember 10. | Andorra–Hollandia | |
| 2013. szeptember 10. | Magyarország–Észtország | |
| 2013. szeptember 10. | Románia–Törökország | |
| 2013. október 11. | Észtország–Törökország | |
| 2013. október 11. | Hollandia–Magyarország | |
| 2013. október 11. | Andorra–Románia | |
| 2013. október 15. | Magyarország–Andorra | |
| 2013. október 15. | Románia–Észtország | |
| 2013. október 15. | Törökország–Hollandia | |







