Egervári: Maradjunk a földön, van min javítani!

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2012.10.18. 08:21
null
Egervári Sándor figyelmeztet: a földön kell maradni <br />(Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
Megtapsolták a sajtótájékoztató végén. Ilyenre is ritkán volt példa: magyar szövetségi kapitányt ünnepeltek az újságírók. Igaz, Egervári Sándor rászolgált az elismerésre, hiszen kedd este az általa irányított válogatott régen várt, felejthetetlen élménnyel ajándékozta meg a magyar szurkolókat – a nemzeti csapat 3–1-re legyőzte Törökországot. Magyarország még mindig harcban van a továbbjutásért, a vb-részvétel valós cél lehet. A szövetségi kapitány azonban ezúttal is mértéktartó, és igyekszik két lábbal a földön járni.

– Mi történt kora hajnalban a Sportuszodában?
– Talán a szokásosnál több zrikát kaptam – válaszolta nevetve a Nemzeti Sport kérdésére a törökök elleni győzelem másnapján Egervári Sándor szövetségi kapitány. – Nagyon büszke vagyok arra, hogy a baráti társaság tagja lehetek. Hetente kétszer megyek úszni a Margitszigetre, olyankor fél hétkor kelek, és az uszodában együtt lehetek egykori kiváló sportolókkal, olimpikonokkal, olyan emberekkel, akiknek adok a véleményére. Ők tartották bennem a lelket életem legnehezebb pillanataiban, és ők biztattak például akkor is, amikor a hollandoktól sima vereséget szenvedtünk.

– Még mindig dolgozik önben a holland meccs keserűsége?
– Igyekszem mindig továbblépni, de az kétségtelen, hagyott bennem nyomokat a hollandok elleni találkozót követő néhány kritika. Illetve nem is kritikának nevezném, hiszen azt mindig is elfogadtam. Sokkal inkább valamiféle rosszindulatú cinizmusnak. Két és fél év munkáját nézték le.

Szerdán viszont aligha volt újság, médium vagy magyar állampolgár, aki ne mondta volna: ez az, kapitány úr, csak így tovább, Brazíliáig!
– Azok a bizonyos cinikusok most alighanem hallgatnak. De igaza van, rengeteg biztatást kaptam. Ismeretlenek állítottak meg az utcán, a hátamat lapogatták, a kezemet szorongatták. Csodálatos érzés örömöt adni és viszonozni a szurkolók szeretetét.

– A szurkolók a meccs huszadik percében már ébresztőt kiabáltak.
– Megtehetik. Még csak nem is veszem, vesszük sértésnek. A válogatott szurkolótábora a tizenkettedik játékost jelenti. Ilyen támogatást itthon talán csak a Diósgyőr kap, nemzetközi porondon pedig az ír válogatott. Akár esik, akár fúj, akár szenvedünk, akár nyerünk, a drukkerek mellettünk állnak. Ezért is voltam annyira boldog, hogy visszaadhattunk nekik valamit.

– Visszatérve a huszadik percre: nem volt önben félelem? A törökök vezettek, jobban és gyorsabban játszottak, a labda állandóan náluk volt.
– A taktikánk része volt, hogy visszaállunk, de azt természetesen nem kalkuláltam bele, hogy nem lesz nálunk a labda. Valóban rosszul kezdtük a meccset, nem találtuk az ütemet, holott arra készültünk, hogy a feltehetőleg rohamozó törököket megkontrázzuk. Ezt csak az egyenlítő gólunk után tudtuk megvalósítani. Igaz, addigra már majdnem cseréltem, szóltam Szabics Imrének, jöjjön, átállunk kétcsatáros játékra, de Koman Vladimir fontos gólt lőtt, és én nem változtattam.

SZAVAZÁS

Megtartja-e a magyar válogatott a négy forduló után elfoglalt 2. helyét a D-csoportban?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

– Tudott aludni?
– Dehogy tudtam! A meccsek után alig jön álom a szememre. Most is jó, ha három órát szundítottam, forgolódtam az ágyamban, járt az agyam, visszapörgettem a meccset az elejétől a végéig.

– Mire jutott?
– Arra, hogy továbbra is maradjunk két lábbal a földön, hogy ne legyen valamiféle ünnepségsorozat ebből az egyébként fontos győzelemből. Már csak azért sem, mert van min javítanunk.

Kész szerencse, hogy pénteken vagy jövő kedden nincs újabb világbajnoki selejtező, mert nagy gondban lenne, hiszen helyet kellene találnia a csapatban Dzsudzsák Balázsnak és Juhász Rolandnak.
– Ezt a kérdést a meccs utáni sajtótájékoztatón is felvetette valaki, és én azt mondtam, mindkét futballista alapembere a magyar válogatottnak. Kétségtelen, hogy két legnagyobb győzelmünket a svédek és most a törökök ellen úgy értük el, hogy egyikük sem volt a pályán, de nálam ők szinte kihagyhatatlanok. Bár igaza van, most éppen nem tudom, kit ültetnék a padra miattuk. Nehéz kérdés.

– Tudom, hogy mindig óvatos, amikor esélylatolgatásra kérjük, nem szeret számolgatni, tippelgetni. Most megint megteszem, és azt mondom, az isztambuli pokolban érhetünk el a mennyországba.
– Értem, mire céloz. Hogy a hollandok mindenkit legyőznek, a románokkal oda-vissza megverjük egymást, és velük együtt hozzuk a papírformát a gyengébbeknek vélt riválisokkal szemben. És akkor nekünk valóban Isztambulban kellene nyernünk a második helyhez. Azt mondom, ne szaladjunk ennyire előre. Ha a ló messzire néz, megbotolhat. Figyeljünk csak a soron következő találkozóra, készüljünk arra most már egyre nagyobb önbizalommal.

Jó lenne, ha addigra varázsütésre elkészülne a stadion. Mert a románok ellen akkor is telt ház lenne, ha csak gombfociznánk ellenük, hát még így. Két lehetőség van, vagy elvisszük a meccset a Wembleybe, vagy valahogy helyrepofozzák a lerobbant Puskás Ferenc Stadiont.
– Úgy tudom, márciusban a románok elleni találkozón a szurkolók már ülhetnek a felső középső karéjban, s akkor negyvenezren szurkolhatnak nekünk. Fontos lenne, hogy minél többen buzdítsanak bennünket.

– Látta játszani a románokat?
– A nyáron Ausztriában láttam őket. Új, fiatal csapatot építenek, rengeteg tehetséges játékosuk van. De nem verhetetlenek, azt mondom, ötven százalék az esély ellenük.

– Jó lenne a románok elleni találkozó után is átélni, amit most a török meccs után: a török újságírók egyfolytában a magyarokat dicsérték, a mieink feltámadására hivatkoztak, miközben saját kapitányukat szidták. Furcsa volt, elszoktunk mi ettől.
– Mondok ennél jobbat. A találkozó után nagyjából fél órával bekopogott a magyar öltözőbe Hamit Altintop. Remek futballista, igazi sztár, ezt felesleges mondanom. A török klasszis rendkívül udvarias volt, többször elnézést kért, és azt mondta, szeretné, ha megkaphatná Szalai Ádám mezét. Ekkor az jutott eszembe, hogy ezt egyszer már átéltem. A nyolcvanas évek elején a válogatott pályaedzőjeként, Mezey György segítőjeként egyre jobbak lettünk, és az addig lenézett csapatból Európa legjobbjaivá váltunk ezerkilencszáz-nyolcvanötre. Ezt abból is lemérhettük, hogy amikor az NSZK-val, a hollandokkal vagy a brazilokkal játszottunk, ők kopogtak be hozzánk a dresszcsere miatt. Nem akarom elkiabálni, de kezd felértékelődni a magyar címeres mez.

A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN HAT OLDALON FOGLALKOZIK A MAGYAR SIKERT HOZÓ MAGYARORSZÁG–TÖRÖKORSZÁG MÉRKŐZÉSSEL. HÁTTÉR, TOVÁBBI INTERJÚK, VÉLEMÉNYEK, CSOPORT-ÁTTEKINTŐ, SZAVAZÁSI EREDMÉNYEK – A DIADAL NYOMÁBAN.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik