Eb 2016: A sors picit kegyes volt, lehet örülni - László Cs.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.23. 14:09
László Csaba, az új edzői kihívásra Skóciában váró magyar tréner szerint a sors picit kegyes volt a magyar labdarúgó-válogatotthoz a 2016-os Eb-selejtezők sorsolásakor, és örülhetünk annak, hogy az ellenfelek ismeretében valóban megvan a reális esélyünk a továbbjutásra.

„Így elsőre elnézve az ellenfeleket nem tűnik olyan erősnek a csoportunk – mondta a Nemzeti Sport Online kérdésére László Csaba. – Az első kalapból kiemelt görög, valamint a magyar és a román válogatott közül kerül ki az első két helyen automatikusan továbbjutó két válogatott. A görögök más szinten vannak, az esélyeik persze nagyobbak – de közel sem annyira biztos a csoportelsőségük, mint más első kalapos válogatottaknak –, a magyar és a román együttes pedig a finnekkel folytathat szinte ki-ki versenyfutást. Az északír és a feröeri válogatott szerintem érdemben nem tud beleszólni a kvalifikációba, meglepetésekkel még a mérleg nyelvét sem jelenthetik. A sors picit kegyes volt hozzánk, lehet örülni, hogy reális az esélyünk a továbbjutásra. Sokkal erősebb csoportokba is kerülhettünk volna."László Csaba. – Az első kalapból kiemelt görög, valamint a magyar és a román válogatott közül kerül ki az első két helyen automatikusan továbbjutó két válogatott. A görögök más szinten vannak, az esélyeik persze nagyobbak – de közel sem annyira biztos a csoportelsőségük, mint más első kalapos válogatottaknak –, a magyar és a román együttes pedig a finnekkel folytathat szinte ki-ki versenyfutást. Az északír és a feröeri válogatott szerintem érdemben nem tud beleszólni a kvalifikációba, meglepetésekkel még a mérleg nyelvét sem jelenthetik. A sors picit kegyes volt hozzánk, lehet örülni, hogy reális az esélyünk a továbbjutásra. Sokkal erősebb csoportokba is kerülhettünk volna."

„A görögök nagyon stabil csapatként futballoznak hosszú évek óta, mérkőzéseiken kevés a gól, és általában kis különbséggel nyernek, ami fegyelmezett játékot sejtet. Sok a tapasztalt játékosuk, esetükben kérdés, hogyan sikerül nekik a brazíliai világbajnokság. Hallottam esetleges nyári kapitánycseréről, és nem tudjuk, a tapasztalt játékosok közül ki vállal még egy sorozatot, vagy éppen a fiatalítás jegyében kiktől köszönnek el. Romániának lehet örülni vagy sem, ami biztos, hogy vérbeli presztízsmérkőzésre van kilátás. Megkaptuk a lehetőséget a visszavágásra, meg tudjuk mutatni, hogy nem vagyunk olyan rosszak, mint arra a bukaresti meccsből következtethetnek, hogy mennyit is érünk, tudunk valójában. A finnekkel jól ismerjük egymást, a válogatott márciusban is találkozik velük, és az utóbbi időkben mi jöttünk ki jobban ezekből a párharcokból. Mint én a finn kapitány ellen, akivel a skót bajnokságban vívhattam jó meccseket. Azért voltak jók számomra, mert legyőztem őt. Viszont fejlődnek, és óriási hiba lenne leírni őket, aligha adják olcsón a bőrüket, nemhogy hazai pályán, hanem vendégként sem."

24-ES EB-MEZŐNY = 1 rendező (Franciaország) + 9 csoportgyőztes + 9 csoportmásodik + 1 (a legjobb) csoportharmadik + a csoportharmadikok által vívott pótselejtező 4 győztese

 

Legfrissebb hírek

Népsport: Milyen gazdag volt a magyar futball!

Népsport
2026.04.14. 10:15

Dupla Tízes: látva a pótselejtezőket ott lenne a helyünk a világbajnokságon?

Magyar válogatott
2026.04.02. 17:07

Bárány Donát: Szerettem volna bizonyítani a szövetségi kapitánynak

Magyar válogatott
2026.04.02. 06:31

Olvasóinknál Tóth Balázs volt a görögök elleni felkészülési mérkőzés legjobbja

Magyar válogatott
2026.04.01. 12:39

A görögök láttak javulást a válogatottjuk játékában a mieink ellen – lapszemle

Magyar válogatott
2026.04.01. 09:08

Fő a bizalom – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2026.03.31. 23:23

„Úgy gondolom, elégedettek lehetünk” – Szoboszlai Dominik a görögök elleni döntetlen után

Magyar válogatott
2026.03.31. 21:38

Értékelje a magyar válogatott játékosainak Görögország elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
2026.03.31. 21:02
Ezek is érdekelhetik